Vérkönny 14.rész

A bemutatkozás

Reggeliztem épp, mikor Konstantin belépett. Kint zuhogott, a nyitott
ablakon keresztül friss esőillat árasztotta el a szobát.
– Újra itt az ősz – mondta.
– Hányadik is?
– Már nem számolom – mondta elgondolkodva, és kinézett a buja kertre.
– Iris, tegnap későn jöttél, aggódtam érted – mondta kimérten.
– Kedves tőled, de nem kellett volna, tudok magamra vigyázni. A lord
igazán érdekes történetet mesélt magáról, úgy elszállt az idő, hogy észre sem
vettem.
Nem tudtam megállni, hogy ne osszam meg az előző nap hallottakat
Konstantinnal. Ő figyelmesen végighallgatott, de nem szólt egy szót sem,
talán azt gondolta, hogy nem vagyok kíváncsi a véleményére.
– Te tudtad, hogy létezik a falka?
– A cambiomágia kérdésével már régóta foglalkozom, de semmi
konkrétumot nem tudtam ezzel kapcsolatban – gondolkodott el az állát
dörzsölve.
– Be szeretném neked mutatni Avenart, meghívtam ma vacsorára.
– Hmm… Avenart?
– Szóval nem látod szívesen, tudom, mit jelent a hümmögésed – néztem rá
méltatlankodva.
– Csak furcsállom, hogy a keresztnevén szólítod.
– Barátok vagyunk.
– Én nem hiszek a férfi és a nő közötti barátságban.
– Én igen – vágtam rá dacosan.
– Rendben, akkor szívesen látom ezt a „farkasembert”, hisz mi
természetfölöttiek úgyis egy nagy boldog család vagyunk – mondta
gúnyosan.
A vacsorához a nagy szalonban terítettek, három főre. Konstantin már rég
volt rákényszerülve, hogy ételt egyen, sajnáltam is ezért. Egész nap furdalt a
kíváncsiság, hogy vajon mennyit mutat majd meg magából a lordnak.
Tudtam, hogy idegenek előtt nem szívesen teregeti ki a lapjait, attól tartva,
hogy ettől sebezhetővé és gyengévé válik. A magam részéről úgy döntöttem,
hogy megtisztelem Avenart a bizalmammal, hisz ő is nekem ajándékozta az
övét.
Vendégünk pontosan érkezett. Konstantin még nem volt kész. Már
legalább egy órája készülődött az öltözőszobájában, ő, aki a legelőkelőbb
estélyek előtt is, legfeljebb tíz percet áldozott erre.
A szalonban foglaltunk helyet, a lord roppant elegánsan jelent meg,
acélkék, selyem felöltőt viselt és kristályokkal kirakott csatos cipőt. A
várakozás végtelennek tűnő percei alatt semleges dolgokról beszélgettünk,
időjárásról, lóversenyről és az aktuális párbajokról. Már kezdtem elveszíteni a
türelmemet, mikor meghallottam Konstantin lépteit. Úgy lépett be a szalonba,
akár egy Adonisz, a meglepetéstől szóhoz sem jutottam, a kristálycsillár alatt
állt, fényben fürödve. Méregzöld bársony szalonkabátot viselt, mesterien
díszített kámea gombokkal, még soha nem láttam rajta azelőtt.
Ellenállhatatlanul emelte ránk tekintetét, mintha mindkettőnket el akarnabűvölni.
 Gyönyörű volt fürkésző, tágra nyílt, zöld szemeivel, finomra faragott
arcélével, vállára boruló fényes, világosbarna fürtjeivel.
Ő volt a legcsodálatosabb lény a földkerekségen, és az enyém volt,
egyedül az enyém. Most már tudtam, miért váratott ennyit magára, és azt is
tudtam, hogy féltékeny. Avenar is tátott szájjal bámulta.
– Kedvesem, szeretném neked bemutatni lord Essechet.
– Örülök, hogy megismerhetem, már rengeteget hallottam önről – mondta
udvariasan, jéghideg pillantást vetve a lordra.
– Én is örvendek, kedves gróf. Önnel ellentétben, én szinte semmi nem
tudok önről, de remélem, ezt a hiányosságot ma sikerül pótolnunk.
– Nos, ideje vacsorázni, kérem, fáradjanak az asztalhoz! – próbáltam
oldani a levegőben vibráló feszültséget.
Könyörgő pillantást vetettem Konstantinra, azt remélve, hogy nem élezi
tovább a helyzetet.
– Iris elmesélte nekem az ön kivételes történetét Mylord, ami
természetesen hatszemközt marad. Magam is foglalkoztam a cambiomágia
kérdésével, de még senkit sem ismertem, aki ezzel a képességgel rendelkezett
volna. Több új információt is megtudtam az ön történetéből, többek között azt
is, hogy ez nem egy veleszületett képesség, mint ahogy gondoltam, hanem a
falka szemeli ki az újdonsült tagokat, akiket tudatosan változtat cambiomágussá.
– Így van, kizárólag a legalkalmasabbak válhatnak tagokká, a
kiválasztottak.
– Ezek szerint ön már emberi életében sem volt átlagosnak mondható –
mondta Konstantin enyhén gúnyos éllel.
– Nem az én hatásköröm, hogy ezt eldöntsem – zárta rövidre Avenar –, de
ne csak rólam társalogjunk, kedves gróf úr. Megkérdezhetem, hogy ön, mily
módon kötődik a természetfölöttihez?
– Vámpír vagyok – mondta olyan természetességgel, mintha csak azt
mondta volna, hogy építész vagy szatócs. '
Torkomon akadt a falat, rettenetes köhögő roham tört rám.
– Iris jól vagy? – ugrott oda hozzám Konstantin és egy jókorát ütött a
hátamra. A hátba verés jót tett, egyből jobban lettem, és már levegőt is
kaptam, bár egy kicsit nehezen. Mindketten aggódó pillantással méregettek.
– Jól vagyok, kérem, folytassák a beszélgetést – fordultam vendégünkhöz.
– Ahogy belépett, azonnal rájöttem – jelentette ki Avenar magabiztosan.
– Milyen jó szeme van – élcelődött Konstantin.
– És hő érzékelésem, valamint hallásom és szaglásom, ezek lényem
alapvető vonásai, nem számítanak különlegesnek a mi fajtánknál.
– Ezek nagyon hasznos tulajdonságok – bókoltam udvariasan. 
Nem kellett volna, Konstantin szinte felnyársalt a szemeivel. Az este
pocsékra sikeredett, miután elmeséltem a cseppet sem rövidre szabott
élettörténetemet, amin Avenar őszintén meghatódott, elnézést kért és sietősen
távozott. Kikísértem a vendéget, és gyanútlanul tértem vissza az étkezőbe.
Kedvesem dúlt fúlt, ingerülten járt kelt fel-alá.
– Mit képzel ez magáról, kioktat engem a saját házamban, és ahogy rád
néz! Fülig szerelmes beléd.
– Ez nem igaz, csak csodál engem, mint ahogy különböző lények
csodálják egymást.
– Te csak azt hiszed, elfogult vagy. Nem látod, hogy néz rád? Egyébként is
miért kellett így kitárulkoznod előtte, az életed regénye nem tartozik erre az
idegenre.
– Féltékeny vagy, te, a világ leggyönyörűbb teremtménye. Nevetséges,
hisz melletted mindenki elhomályosul. Ma este, úgy vonultál be a szalonba,
mint egy káprázat, a lelked pedig olyan, olyan, akár egy csepp hajnali harmat
– búgtam szerelmesen a fülébe.
Szavaim hatására lassan megenyhült és kedvesen becézgetni kezdett, majd
elhalmozott csókjaival.
– Ne haragudj, szivárványom, nem tudnám elviselni, ha egy másodpercre
is elveszítenélek, örök életem utolsó pillanata lenne az.
– Fátylat rá!– mondtam mosolyogva.
Az idő múlásával Konstantin enyhülni látszott, nem éreztette többet
féltékenységét, amit valószínűleg mélyen eltemetett magában. Avenar egyre
gyakrabban látogatott el hozzánk, lehetőség szerint próbáltam kettesben
hagyni őket, természetük különbözősége ellenére, barátság alakult ki köztük.
Mindketten igen műveltek és nagy tudásúak voltak. Gyakran bocsátkoztak
órákon át elhúzódó teoretikus vitákba. A természetfeletti erő volt a központi
kérdés, mindkettőjüket szinte kizárólag ez a témakör foglalkoztatta.
Avenar csodálta kedvesem gazdag könyvtárát, melyben rengeteg titkos és
tiltott könyv sorakozott. Gyakran kötetek tucatjaival a hóna alatt távozott, és
pár nap alatt ki is olvasta mindet. A tél beálltával látogatásai ritkulni kezdtek.
Konstantin pedig egyre többet gubbasztott a szobájában, úgy tűnt, készül
valamire. Aggódva gondoltam arra a napra, mikor majd elmegy, hogy tervét
megvalósítsa. A baljós nap hamarabb érkezett el, mint ahogy számítottam rá.
Mikor megláttam az arckifejezését, azonnal tudtam, mit fog mondani.
– Kedvesem, itt az ideje, hogy útra keljek – köszörülte meg a torkát. –
Sikeresen előkészítettem mindent, ügyeltem a legapróbb részletekre is. A
legutolsó értesülések szerint a Mundro Sambra öt nap múlva tart tanácskozást
Bécsben. Levelezést folytattam két szekta taggal, akik ezen az eseményen
fognak bemutatni engem a szervezetnek, ők egyelőre gyanútlanok, ki tudja,
meddig? – gondolkodott el. – A többit sajnos, nem tudom előre megtervezni,
azt majd a szituáció adja.
– Veled megyek, a háttérben maradok, és nyilvánosan nem érintkezünk –
soroltam a feltételeket.
– Iris, nem jöhetsz, szörnyen veszélyes lenne – mondta aggódó pillantást
vetve rám.
– Szerinted félek a kockázattól, szerinted nem ért már elég veszély? A
tehetetlenségtől rettegek csupán, ülni és várni hazatérted, számomra
elviselhetetlen teher. Veled megyek, ha beleegyezel, ha nem! – mondtam
elszántan, arcom lángolt az indulattól.
– Rendben van – mondta kissé megenyhülve –, de külön utazunk és
levélben tartjuk a kapcsolatot, találkozni pedig csak szigorúan ellenőrzött
körülmények között fogunk – lépett oda hozzám és forró arcomra helyezte
fagyos tenyerét.
Érintése lehűtött, jóleső hideg járta át egész lényemet, megnyugodtam.
– Beszélek a jövendő királynéval, a bécsi udvar kitűnő rejtekhely lenne
számomra, még az is lehet, hogy ő is szívesen meglátogatná az édesanyját.
– Nagyszerű ötlet – mondta örömmel –, én holnap hajnalban indulok, nem
is baj, ha csak később jössz utánam, úgy sokkal biztonságosabb. Az
összekötőnket Fabiusnak hívják, őt mindenbe beavatom, máskor is tett már
hasonló szolgálatot számomra, megbízhatóságához kétség nem férhet, a
kezemet is tűzbe tenném érte. Te mikorra tervezed az indulást, Iris?
– Szeretnék egy héten belül elindulni – sóhajtottam. – Mennyi idő alatt
lehet Bécsbe érni?
– Váltott lovakkal, úgy négy nap alatt, hintóval legalább hat nap.
– Akkor én legalább nyolc nappal később fogok odaérni – mondtam
aggódva.
– Nagyfiú vagyok már, hidd el, tudok magamra vigyázni – mosolygott rám
ellenállhatatlanul.