Anyu, miért?
Az alkohol adója: egy ártatlan halála
Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy igazad volt,
Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy
a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie! Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek, siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani,
Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. Valószínűleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, Anyu,
körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó
kérdésem, Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL
MOST MEGHALNI???
Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt,és rákos volt. Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon szép lányt. Bement, de nem tudott megszólalni. A lány megkérdezte tőle: segíthetek? Erre ő nem is nézte, hogy milyen CD-t vett ki és mondta,hogy ezt kéri. A lány kérdezte hogy becsomagolja-e, mondta a srác: Igen. A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CD-t. És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CD-t.
Egy idő után vett egy szekrényt a sok CD-nek. Meg akarta hívni a lányt, úgyhogy egyik nap otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával. Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta hogy a srác épp aznap meghalt. A lány mesélt a CD-kről, és az anyukája megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva.
Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt? És minden CD-ben ugyanaz az üzenet volt. Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki. Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, ami előtt túl késő lenne. Ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra. Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet. Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz. És ami a legfontosabb: maradj közel barátaidhoz, és családodhoz, mert ők segítettek abban, hogy azzá légy, ami ma vagy. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma bármilyen sok is jusson - véges.
Sötét van. Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Az utcai lámpák megvilágítják az esőmosta utat, ahol egy lány szalad. Estélyit visel, és csak úgy potyognak a könnyei. Fázik, de csak fut és nem áll meg. Egyszer csak kitörik a cipője sarka és elbukik, pont bele egy pocsolyába. Erőtlenül feküdt, nem akart felállni, csak egyre hangosabban sírt. Eszébe jutottak az este eseményei:
Amikor a gyönyörű szép ruhájában várta Stevent, aki egy vörösrózsát hozott neki, és mosolyogva kísérte őt a limuzinhoz. Beültek és összebújva indultak a partyra. Steven szép szavakat suttogott a fülébe, amiktől neki hangosabban vert a szíve, és érezte, ennél boldogabb már nem lehet. Megérkeztek, Steven nyitott neki ajtót, és kisegítette az autóból, a majd a derekát átkarolva bekísérte a terembe. Nagyon jó volt a hangulat. Mindenki táncolt és rendkívül boldognak látszottak. Steven és ő üdvözölték az ismerősöket, majd a férfi táncolni hívta. Annyira jó volt. Ahogy ott táncoltak, megszólalt a közös daluk és neki eszébe jutott az első randijuk.
Egy bárban ültek, beszélgettek. Steven táncra kérte. Pont ez a szám ment. Átölelték egymást. Egyszer Steven füléhez hajolt és belesúgta: Holnap is szeretni fogsz még? Steven elmosolyodott, majd visszasúgta: Örökkön-örökké Édes! ? majd lágyan megcsókolta.
Gondolatmenetéből Steven zökkentette ki, aki kikísérte a bárpulthoz. Vége lett a zenének. A férfi kért neki egy Martinit. Iszogattak. Steven mondja neki, hogy elmegy egy kicsit, mert beszélni akar az egyik ismerősével. Addig ő elment a mosdóba. Ahogy ment volna be az ajtón, egy nő nekiment, és leöntötte vörösborral. Szitkozódott magában, de egyben nagyon szomorú lett, mert ezt a ruhát az édesanyjától kapta [aki 1 éve meghalt] és tudta, hogy ez a folt már nem fog kijönni. Egy könnycsepp hullott a szeméből, mikor már a mosdóban próbálta halványítani a foltot, több-kevesebb sikerrel. Kis idő múlva feladta és kiment megkeresni Stevent. Nem látta sehol, ezért megkérdezte Rogert, hogy nem tudja-e, hogy hol van. Roger azt mondta, hogy ő úgy emlékszik, mintha kiment volna.
Kicsit felvidulva indult ki, felfogta Steven zakóját és egy pohár bort. Kinyitja az ajtót, és nem lát mást, mint egy vadul csókolózó párt. Mivel a sötétben nem látta kik azok, csak rosszallóan megrázta a fejét, majd indult volna vissza, amikor a nő hangját halotta meg: Ne Steven! Ne itt! Akárki megláthat! Erre a férfi azt felelte: Ne aggódj, Sarah bent van valahol és szórakozik! Ekkor kiesett a pohár és a zakó a kezéből Remegni kezdett és csak úgy záporozott a könny a szeméből. Erre Steven felkapta a fejét: "Sarah! Ez nem az, aminek látszik!" De Sarah már meg sem várta a magyarázatot, nem érdekelte, hátat fordított és elrohant, már amennyire a magas sarkúja engedte. Az eső zuhogni kezdett, alig látott valamit, de nem törődött vele, csak egyet akart, minél messzebb kerülni innen.
Steven volt az élete, mindent feladott érte? és ennyi? Ennyit ért neki az elmúlt 3 "boldogan" eltöltött év? És csak annyit bír kinyögni, hogy: Ez nem az, aminek látszik!? Gondolt egyet, felállt, levette cipőjét és a közeli hídhoz rohant. Felállt a korlátra és belenézett a sötét tengerbe. A könnyei potyogtak a vízbe, amit csak az eső zavart fel. Épp elrugaszkodott a korláttól, már a lába nem is érintette, amikor valaki elkapta a kezét. Steven volt az. A lány lába a levegőben lógott. Ránézett a férfira és könnyes szemmel azt kérdezte tőle:Miért? Miért? Mit ért neked az elmúlt 3 év?? Steven lehajtotta a fejét, nem szólt semmit, de továbbra is tartotta a lány kezét, bár érezte, hogy egyre csúszik ki. A lány újra megszólalt elhaló hangon, a könnyei végigfolytak arcán: Holnap is szeretni fogsz még? Steven ránézett és halkan ezt mondta: Örökkön-örökké Édes!
A lány ekkor kitépte kezét a szorításból, és a mélybe zuhant, ahol ellepték a habok
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy
kisfiút aki olyan öt évesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a
kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.
"Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt. "Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ô van. Oda kell ahoz adnom anyukámnak, és így ô odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?" Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a
fiúé hoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a
babára, még egy kicsivel több is.A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott!
Szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy
visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a
Bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben
egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya
kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását, szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni
a komából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér
rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a
látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a
mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
