De még szerkezetem és csak a 14. fejeztnél tartok addig olvassátok el Az előszót és az 1-ső fejeztet
Előszó
Shelby
NAGYON HALK TUDOK LENNI. A sietség tönkreteszi a csendet. A türelmetlenségtől pocsékba megya vadászat.Ráérek.Némán mozgok a sötétségben. Az éjszakai erdőben por száll; a holdfény, ahol beszűrődik az ágak között odafentről, csillagképeket varázsola porszemekből.
Az egyetlen zaj a lélegzetem, ahogy lassan beszívom a levegőt a fogaim között. A talppárnáim hangtalanok a nyirkos aljnövényzetben. Kitágulnak az orrlyukaim. A szívdobbanásaimat figyelem a közeli csermely motyogó csobogásában.Egy száraz gally elpattan a lábam alatt.Megállók.Várok.Lassan elindulok. Sokáig tart, amíg felemelem a mancsomat a gallyról.
Csendben– gondolom. Metszőfogaim között hideg a leheletem.Zörgést hallok a közelben, figyelni kezdek. A gyomrom feszes és üres.Beljebb hatolok a sötétségbe. Hegyezem a fülemet– a pánikba esettállat közel van. Szarvas? Egy éjjeli rovar kattogó hanggal tölti ki a
hosszúra nyúlt pillanatot, amíg újra elindulok. A szívem gyorsan ver akattanások között. Milyen nagy lehet? Ha sebesült, nem számít, hogyegyedül vadászom.Valami megérinti a vállamat. Lágyan. Gyengéden.Meg akarok hátrálni.Hátra akarok fordulni, és rácsattintani a fogaimat.
De túl halk vagyok. Egy hosszú, nagyon hosszú pillanatig mozdulatlanul állok, aztán elfordítom a fejemet, hogy lássam, mi az, ami mégmindig a fülemet súrolja pihekönnyű érintéssel
Nem tudom megnevezni, lebeg a levegőben, forog a szélben. Ismétmegérinti a fülemet, aztán újra és újra és újra. Az agyam izzik és erő l- ködik, küzd a nevéért. Papír ? Nem értem, miért van ott; falevélként függ az ágon, pedig nem fal e- vél. Nyugtalanít. Mögötte, a talajon szétszórva ismeretlen, ellenségesszagú dolgok hevernek. Valami veszélyes állat levedlett, hátrahagyott bőre. Vicsorogva elhátrálok tőlük, és hirtelen ott találom a zsákmányt. Csakhogy nem szarvas. Egy lány, tekereg a porban, a keze a földbe markol, nyöszörög. Ahola holdfény megérinti, fehéren világít a fekete talajon. Félelem hullámzik felőle. Megtelik vele az orrom. Máris nyugtalan vagyok, érzem, ahog y a hátamon és a nyakamon szúrósan égnek mered a szőr. Nem farkas, de a szaga olyan.Nagyon csendben vagyok. A lány nem látja, hogy jövök. Amikor kinyitja a szemét, épp előtte állok, az orrom kis híján hozzá-ér. Lágyan zihál, forró lélegzete az arcomba szál l, de amikor megpil-lant, abbahagyja. Egymásra nézünk. Míg a pillantása az enyémbe fúródik, másodpercről másodpercretöbb szőrszál mered az égnek a nyakamon és a gerincem mentén. Az ujjai begörbülnek a porban. Amikor megmozdul, kevésbé farkas szagú, és inkább emberi. Veszély sziszeg a fülemben. Megmutatom neki az agyaraima t; hátrahúzódom. Csak a vissz avonu- lásra tudok gondolni, hogy csak fák legyenek körülöttem, távolabb k e- rüljek tőle. Hirtelen eszembe jut a fán lógó papír és a levedlett bőr aföldön. Bekerítve érzem magam – az idegen lány előttem, mögöttem pedig a furcsa falevél. A hasam hozzáér az aljnövényzethez, amikor alábam közé húzott farokkal lekuporodom. Olyan halkan kezdek morogni, hogy a nyelvemen érzem, mielőtt ha l- lanám. Csapdába estem a lány és a lányszagú dolgok között, amelyek azágak között mozognak, és a földön hevernek. A lány még mindig aszemembe néz, kihív, megfog. A foglya vagyok, és nem menekülhetek. Amikor felsikolt, megölöm.
Első fejezet
Grace
SZÓVAL MOST MÁR VÉRFARKAS VAGYOK ÉS TOLVAJ. A Boundary-erdő szélén találtam magam, emberbőrben. Hogy melyik szélén, azt nem tudtam, hiszen az erdő hatalmas. Farkasként könnyedén haladtam. Lányként nem annyira könnyen. Meleg, kellemes nap volt – nagyszerű a minnesotai tavaszhoz képest. Ha az ember nem pucér, és tudja, hol van. Fájtam. A csontjaimat mintha gyurmakígyókká gyúrták volna, aztán megint csontokká, aztán újra kígyókká. A bőröm viszketett, különösen a bokámnál, a könyökömnél és a térdemnél. Az egyik fülem csengett. Kótyagos voltam, és tanácstalan. Furcsa déjàvum támadt. Kellemetlenül éreztem magam, ráadásul rájöttem, hogy nemcsak hogy eltévedtem és meztelen vagyok, de a civilizációhoz közel vagyok meztelen. Miközben a legyek lustán zümmögtek körülöttem, felegyenesedtem körülnézni. Néhány kis ház hátsó részét láttam, épp a fák túloldalán A lábamnál egy széttépett, fekete szemeteszsákot vettem észre, a tartalma szétszóródott a földön. Gyanúsan úgy festett, hogy talán a reggelim lehetett. Nem akartam jobban belegondolni. Igazából semmibe sem akartam jobban belegondolni. A gondolataim görcsökben és rohamokban tértek vissza, félig elfelejtett álmokként úsztak a szemem elé. És ahogy visszatértek a gondolatok, emlékeztem rá,hogy már átéltem ezt a pillanatot– ezt a kábult pillanatot, amelyben újra ember lettem – újra és újra. Tucatnyi egyéb helyszínen. Lassan felderengett, hogy nem először változtam át az idén. És ami közben történt, teljesen elfelejtettem. Vagyis majdnem teljesen. Összeszorítottam a szememet. Láttam az arcát, a sárga szemét, sötéthaját. Emlékeztem, ahogy belesimul a kezem a tenyerébe. Emlékeztem,milyen volt mellette ülni egy járműben, amely nem volt többé.
De a nevére nem emlékeztem. Hogyan felejthettem el a nevét? Távolról hallottam egy elhaladó autó visszhangját. A hang egyre távolodott, mégis arra figyelmeztetett, hogy milyen közel is van a való világ. Kinyitottam a szememet. Nem tudtam rá gondolni. Egyszerűen nem.Majd eszembe jut. Minden eszembe fog jutni. Az ittre és a mostra kellkoncentrálnom. Volt néhány lehetőségem. Az egyik, hogy visszavonulok a meleg,tavaszi erdőbe, és reménykedem benne, hogy hamarosan visszaváltozom farkassá. A nagyobb gond az volt, hogy pillanatnyilag kifejezetten,teljes mértékben embernek éreztem magam. A második lehetőség maradt tehát, hogy az előttem álló, kicsi, kék házban élő emberek könyörületére bízom magam. Végtére is úgy tűnt, a kukájukból már kiszolgáltam magam, és ahogy elnéztem, a szomszédok kukáiból is. Mindazonáltal sok probléma volt ezzel az ötlettel. Jelenleg ugyan teljesen embernek éreztem magam, de vajon meddig fog tartani? Ráadásul csupasz voltam, és az erdőből jöttem. Nem tudtam, hogyan magyarázhatnám ezt ki anélkül, hogy a kórházban vagy a rendőrségen kötnék ki. Sam. Hirtelen eszembe jutott a neve, és még ezer más dolog: bizonytalanul a fülembe suttogott versek, a gitár a kezében, a kulcscsontja alatti árnyék, és ahogy végigsimítja egy könyv lapjait. A könyvesbolt lakinak színe, a párnámon suttogó hangja, a fogadalmaink, amelyekből listát írtunk. És a többi is: Rachel, Isabel, Olivia. Ahogy Tom Culpeper egy döglött farkast hajít Sam és Cole elé. A szüleim. Istenem. A szüleim. Emlékeztem, hogy a konyhában állok, érzem, ahogy a farkas előmászik belőlem, és Sam miatt veszekszem a szüleimmel. Emlékeztem, hogy telitömöm a hátizsákomat ruhákkal, és Beck házába rohanok. Emlékeztem, a hogy fuldoklom a v é- remben … Grace Brisbane. Farkasként mindezeket elfelejtettem. És ismét el fogom felejteni azegészet. Lekuporodtam, mert hirtelen nehéz lett állni, és a csupasz lábam köréfontam a karomat. Egy barna pók mászott át a lábujjaimon, mielőttmegmozdulhattam volna. A madarak tovább énekeltek a fejem fölött. A napfény, ahol teljes erejéből átjutott a fák között, foltokba gyűlt az erdőtalaján. Meleg, tavaszi szél zúgott a faágak friss, zöld levelei között. Azerdő újra és újra felsóhajtott körülöttem. Míg nem voltam önmagam, a természet továbblépett, hétköznapian, mint mindig, de most itt voltamén, egy apró, lehetetlen valóság, és már nem tudtam, hová tartozom, vagy mit kellene tennem. Ekkor a meleg fuvallat, amely sajtos sütemény szinte elviselhetetlen illatát hozta felém, megemelte a hajamat, és felkínált egy lehetőséget.Valaki, bízva a kellemes időjárásban, kiakasztotta száradni a ruhákat. Megakadt a szemem a szélfútta holmikon. Egy sor gondosanfelcsipeszelt lehetőség. Bárki is lakott a házikóban, láthatóan nagyobbnálam, de az egyik ruhának mintha lett volna egy öv a derekán. Az jólehet. Eltekintve persze attól, hogy lopnom kell. Sok olyan dolgot csináltam, amit mások helytelenítenének, de a lopás nem volt közöttük. Pláne nem így. Ott egy csinos ruha, amelyet valószínűleg kézzel kellett kimosni, és gondosan kiteríteni. És volt alsó-nemű, zokni meg párnahuzat is a kötélen, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a tulajdonosuk olyan szegény, hogy nem futja szárítógépre. Tényleg hajlandó lennék elvenni valakinek a legjobb ruháját, hogy visszajussak Mercy Fallsba? Tényleg én vagyok ez? Visszaadom majd. Ha végeztem. A fák mellett végigosonva kiszolgáltatottnak éreztem magam. Próbáltam alaposabban szemügyre venni a zsákmányt. A sajtos sütemény illata – valószínűleg ez vonzott ide farkasként is – azt súgta, hogy valaki biztos van a házban. Ezt az illatot senki nem hagyhatja magára. Most,hogy elkapta az orrom, nehéz volt másra gondolni. Rávettem magam, hogy a feladatra koncentráljak. Figyel vajon a sajtos sütemény készítője? Vagy a szomszédok? Ha okos vagyok, többnyire nem leszek szem előtt. Szerencsétlen áldozatom hátsó udvara olyan volt, mint a Boundary- erdő mentén a többi, tele a szokásos holmikkal. Növénytámaszok, kézzel ásott tűzrakóhely, tv - antenna sehová sem kötött vezetékekkel, kátrányos ponyvával félig letakart kézi fűnyíró. Repedt gyerekmedence telihomokkal és egy műanyag kertibútor - garnitúra, napraforgómintás párnákkal. Sok minden hevert szanaszét, de semmi sem volt alkalmas fedezéknek.
Viszont a lakók elég figyelmetlenek lehetnek, ha egy farkas észrevétlen ellophatta a szemetet a hátsó lépcsőről. Remélhetőleg azt sem veszik észre, ha egy meztelen középiskolás lány elvesz egy ruhát a szárítókö-télről.
Mély lélegzetet vettem, s közben arra a pillanatra vágytam, amikor végre valami könnyű feladattal kell szembenéznem (mint például egy matekröpdoga, vagy letépni a ragtapaszt a borotválatlan lábamról), és
ezzel beiramodtam az udvarra. Valahol egy kis termetű kutya vadulugatni kezdett. Megmarkoltam a ruhát.
Túl is voltam rajta, mire észbe kaptam. Valahogy visszaértem az erdőbe, a kezemben gombóccá gyűrve a lopott ruha, kapkodtam a levegőt,és egy bokorban rejtőztem el, amely talán mérges szömörce lehetett.
A házban valaki rákiabált a kutyára:
Kuss legyen, mert kiraklak a szeméttel együtt!
Hagytam lecsillapodni a szívverésemet. Aztán bűntudatosan, mégis diadalittasan felvettem a ruhát. Csinos, kék virágmintá
s holmi volt, az évszakhoz képest túl lenge és kicsit még nedves. Össze kellett fognom hátul hogy jó legyen rám. Szinte szalonképes voltam.
Tizenöt perc múlva elvettem egy pár klumpát egy másik ház hátsólépcsőjéről (az egyik sarkán kutyakaka volt, valószínűleg ezért tették ki), én pedig olyan lezseren sétáltam az úton, mintha itt laknék. A farkasérzékeimmel, ahogy Sam mutatta nagyon rég, sokkal részletesebb képet alkottam a környékről, mint a szememmel. Ennek ellenére fogalmam sem volt, hol vagyok, de egyet tudtam: valahol Mercy Falls közelében.
És volt egy tervféleségem is. Kijutni a környékről, mielőtt valaki felismeri a ruháját vagy a klumpáját. Találni egy üzletet vagy valami tereptárgyat iránymutatásképp, lehetőleg még azelőtt, hogy a klumpa kidörzsölné a lábamat. Aztán: valahogy visszajutni Samhez. Nem volt a világ legjobb terve, de másom nem volt.
