2013. július 28., vasárnap

Szjh gimi imádok!!!

Minden Szentjohana giimi imádonak!!! Türelmeteket kérem a részekhez próbálom minnél előbb ferakni nektek sajálo ogdig nem tettem de ninccs sámítogépem és tabletrol a leegneheezebb kis türelmstés kősz a sok komit. és bocs a hibákért de nem tom kijavítani igyis egy fejezeet. félóra mig fel tom. rakni renddesen bocs ha a fejezetek. egybe mareadnak d nem dírekt egyszerűen ígyrakkja fel!!!

Szhj. Gimi 2 .-együtt- márc 19-20

                                        Március 19., csütörtök

A tökéletes csütörtök. Vladár hiányzott!Konkrétan ez voltéletem legjobb rajzórája. Az ofő jött helyettesíteni, és amíg őátmásolta a naplóból az ellenőrzőkbe a jegyeket (érdekes, sokan„elfelejtettek” beírni pár egyest), mi elfoglalhattuk magunkat.Suli után Virággalés Arnolddal együtt indultunk haza,és ahétvégéről beszélgettünk, mármint arról, hogy ki mit fog csinálni.Virág az apukájával lesz, a program moziés mexikóiétterem, Arnold pedig fotókiállításra megy a szüleivel. 
–Anyu szerint jó idő lesz a hétvégén,úgyhogyén kiülök a kertbe, és olvasok. Csak úgy, egész nap– ecseteltem én is ahétvégi programom
.–Passuth?– mosolyodott el Arnold.
–Nem. Letettem. Majd kiolvasom. Tényleg. Csak most nemmegy– vontam meg a vállam.Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőnkörbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam.
– Green Day szól a zsebedben– mondta.Zavartan előkerestem a mobilom,és közben azon tanakodtam,hogy ki állíthatta be a telóm aBasket Case-re, és egyáltalán kicsörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti… Akijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel
.–Cortez– suttogtam,és megtorpantam azúton.
–Vedd fel!És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbblélegezz– ugrált körülöttem Virág.–Mit mondjak?– kapkodtam a levegőt
.–Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De habeszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel– tanácsolta Arnold.Hatalmas sóhajjal még egyszer a kijelzőre néztem, aztánbenyomtam a gombot.
–Igen?– kérdeztem, de a hangom túlvékonynakésbizonytalannak tűnt.
–Szervusz, Reni– szólt egy hang, de határozottan nem Cortezé
.– Én Cortez nagymamája vagyok.
–Csókolom– makogtam kínosan, mire Virágés Arnold kérdőnnézett rám
.–Ne haragudj, hogy csakígy felhívlak, de a segítségedetszeretném kérni.
–Igen?
–Mint bizonyára hallottad, Corteznek volt egy balesete, amimiatt nem tud iskolába menni…
–Igen, hallottam. Remélem, jobban van.
–Persze, már kutya baja azonkívül, hogy azt hiszi, a fekvőgipszarra kötelezi, hogy napi tizenkétórában videójátékokkalüsse el azidőt…
– Ösztönösen elnevettem magam.
– Ami pedig a tanulástilleti, gondolom, nem leplek meg azzal, ha azt mondom, hiábakérdezem Ricsit,állítja, hogy semmiből nincs házi vagytanulnivaló. Dave pedig egyenesen azt mondta, tanítás sincs…Mosolyogva hallgattam Cortez nagymamáját, miközben aprólepkék repkedtek a gyomromban. Életemben először beszéltemvele, de rögtön iszonyúan szimpi lett, egyrészt, mert lazán beszélt,mindenfajta szigor vagy fontoskodás nélkül, másrészt pedigmindenkit a becenevén hívott, még Cortezt is!
– Ami azt illeti, akadna tanulnivaló…– mondtam, mire Corteznagymamája elnevette magát.–Igen, sejtettem, ezért is hívtalak. Most még nagyon viccesfekvőbeteget játszani, de a felhalmozott lemaradást kétlem, hogypár nap alatt pótolni tudja. Folyamatosan kéne.
– Hát, én lemásoltam Corteznek az anyagot minden tárgyból,szívesen odaadom Ricsinek Nagyon köszönöm, Reni, ez igazán kedves dolog. Viszontattól tartok, hogy ha Ricsinek adod oda, a jegyzeteid mégútközbenelvesznek, aztán mehet tovább a videójáték
.–Igen, ez elképzelhető– mosolyodtam el. Virág és Arnoldérdeklődve nézett, én pedig bólintottam egyet, jelezve, hogyminden oké.
–Arra gondoltam,bár tudom, hogy elfoglalt vagy, iskolaújság,olvasókör… de ha lenne egy kis idődésáthoznád neki
.–Persze!– vágtam rá automatikusan, és úgy éreztem,megfordult velem a világ. Cortez mesélt rólam? Te jó ég! Fel semfogtam, hogy mi történik, amikor Cortez nagymamájaáthívottholnap, suli utánra, hogy segítsek tanulni.Szédülve tettem le a telefont,és beletelt pár percbe, mirenormálisan el tudtam mondani, hogyátmegyek Cortezhez. Wow.Anyu a laptop előtt ült, amikor hazaértem.
– Nézd csak, mekkora viharfelhő!– bökött a monitorra, énpedig oda se nézve lerogytam a székre,és hatalmasat sóhajtottam.Anyu továbbra is a laptoppal foglakozott,úgyhogy elejtettem mégöt hasonló méretű sóhajt, mire végre lecsapta a notebook tetejét, ésrám nézett.
–Mi történt?
–Cortez nagymamája megkért, hogy vigyemát holnap, suliután a házit
.–Ez igazán jóötlet, az ilyen lemaradást folyamatosan kellpótolni, hetekig is eltarthat, mire iskolába tud menni– bólintottanyu, aztán felnyitotta a notebook fedelét,és tovább kergette afelhőket.Furán néztem rá, azt hiszem, nem értette a helyzet komolyságát.Én? Corteznél? Hűű.
Msn: 5/5– Virággal másfélórát webkameráztunk, próbáltukmegbeszélni, hogy mi lesz.
Rajzóra: 5/5– Vladár nem volt. Hurrá.Lepkék a 
gyomromban: 5/3– Remélem, lassan elalszanak, mertén már fáradt vagyok…
Beckett: 5/5– Arnold tanácsára nekikezdtem aGodot-ra várvacímű drámának, eddig hihetetlenül tetszik.
Esőisten siratja Mexikót:5/1– ott hever az éjjeliszekrényemen,és mintha nevetne azon, hogy kifogott rajtam. 



 Március 20., péntek 


 Az egész napot végigizgultam, hogy vajon mi lesz délután.Reggel a szokottnál is körülményesebben készültem el, totálnehezen választottam ki a ruhám, legalább háromszorátöltöztem,mire végül megállapodtam egy garbónál, vastag kötött pulcsival ésa szövetkabátommal. Már-már jól éreztem magam a bőrömben,amikor anyu meglátott,és az uzsonnám csomagolása közben, csakúgy mellékesen közölte, hogy tök jó idő lesz ma,és meg fogoksülni. Oké, akkor vissza a gardróbomba, lea vastag téli göncöket,elő a tavaszi holmikkal, és kezdhettem elölről. Végül egy hosszúujjú póló, farmer, kardigánés farmerdzseki lett a dologból, de asokátöltözés miatt a hajszálaim feltöltődtek elektromossággal,és egyáltalán nem akartak visszalapulni a fejemre. Úgyhogykénytelen voltam begumizni.
–Csinos vagy– mosolygott anyu, amikor másodszorra iscsekkolta a kinézetem
.–Utálomígy a hajam. Túl magas a homlokom!– zsörtölődtem.
–A homlokod normál méretű– vágta rá anyu,és a kezembenyomta az uzsim.
– Feta sajtos szendvics kapribogyóval ésjégsalátával– mosolygott. Összeráncolt szemöldökkel néztem akezemben tartott szendvicsekre,és próbáltam rájönni, hogy miértcsomagol nekem görögételt.–Jó, majd eljárom a szirtakit, miután megettem– vágtam rá,anyu pedig elnevette magát.Az uzsim egyébként hét perccel később Zsolti kezében várta amegsemmisülést
.–Ez elég jó kaja. Kösz– bólogatott Zsolti.
–Nincs mit.Ricsiés Daveéppen valami„nagyon komoly” sorozatepizódrólbeszélgetett, amikor Dave telefonja megcsörrent
.–Elnézést, belső hívás– szólt titokzatosan, és kissé félrevonult,hogy felvegye.
– Jack Bauer. Szia, apu!– sétálgatott fontoskodva,belőlünk meg kitört a nevetés. A fiúk meg a fura sorozataik!
–Ez kész– röhögött Ricsi, aztán megragadta a karom.
– Tűnésbe.
–Miért? Mi van?– csodálkoztam.–Menjünk már! Dina jön. Ha itt talál minket, soha nem rázzukle.Virágálmosan körbefordult, aztán megigazította a haját, hogykét szemmel is lássa a dolgokat.
–Tényleg, ott jönnek az a-s lányok– bólintott.Még reagálni sem tudtam, Ricsi elindult a suliba, mi meg utána.A portán felmutattuk a belépőkártyát, közben próbáltammegkérdezni Ricsit, hogy mi ez az egész
.–Semmi, csak az agyunkra megy.
–Miért?
–Miért? Láttál minket az elmúlt kéthétben egyszer is nélküle?Úgy tapad, mint egy pióca.
–Cortez miatt– motyogtam, és mosolyogva Ricsire néztem
.– Hát, ja. Csakhogy Cortez nincs itt, mi meg el kell hogyviseljük a nyávogását– magyarázta, miközben bementünk azaulába. Mádayéppen feltápászkodott a földről (egy végzős lányszoknyáját mérte le a vonalzójával),ésösszehúzott szemöldökkelfelénk fordult.
– Felmayer, azonnal tedd le a telefont!
–De ez belső hívás! CTU!– magyarázta Dave, az ig. helyettesazonban megrázta a fejét.–Engem azsemérdekel, ha CIA! Ez egy iskola, tedd le atelefont!– közölte könyörtelenül, aztánátnézett rajtam,és atöbbiekhez szólt.
– Virág, vedd le a halálfejes kendőd, a házirendtiltja! Zsolt, vagy elteszed az uzsonnád, vagyén teszem el!–hadarta.
– Pósa,te pedig kezdj valamit a hajaddal, mert haígy folytatod,átrakatlak tornaórán Korponay tanárnőhöz– szólt ráRicsire is, jelezve, hogy azálligérő haja nem túl„fiús”.Szóval ilyen szokásos módonérkeztünk meg a suliba.Egyébként laza nap volt, MonsieurDurand-nal a Louvre-róltanultunk francia kultúrán, de Dave rákérdezettA da Vinci-kódra,úgyhogy erről beszélgettünk inkább, ofőn Haller felhívta afigyelmünket a közelgő fogadóórára (), a sulirádióból vidám,tavaszi punk-pop számok szóltak (mint Sum41,Avril megilyesmi),úgyhogy hamar eltelt a nap. Aztán azon kaptam magam,hogy kicsengetnek infóról, és mennem kell Cortezhez. Jaj.Virággal ezerszer átrágtunk minden lehetséges variációt, mégistotál gyomorgörccsel pakoltam be a táskámba,és baktattam le alépcsőn.–Jó hétvégét. Reni, holnap beszélünk msn-en– indult el sietveArnold
.–Egyfelé megyünk. Egy darabig. Nem vársz meg?– szóltamutána. Arnold töprengve megrázta a fejét.
–Menj Virággal.Úgyis végigcsacsogjátok az utat,és olyankomoly témákról diskuráltok, mint hogy milyen lehet Cortezszobája vagy mennyire leszel zavarban. Ezek a dolgok félóránbelül kiderülnek,úgyhogy, ha nem gond, nem témáznék rólafeleslegesen…– jelentette ki,én pedig mosolyogva szakítottamfélbe:
–Oké. Szia!Mellesleg Arnoldnak teljesen igaza volt. Virággal a dombonfelfelé baktatva tényleg ilyesmikről beszéltünk, viszont mi nemtartottuk feleslegesnek. Sőt. Cortez utcájánál Virág megállt, ésmegragadta a kezem.–Sok sikert! Apu félóra múlva jönértem,úgyhogy msn-ennemleszek már, amikor hazaérsz, deírj sms-t! Várni fogom.
–Oké– bólogattam, hatalmas sóhajjal elköszöntem Virágtól, éselindultam Cortezék háza felé..A házuk előtt olyan fejjelálltam, mintha a fogamat húznák.Megigazítottam a hajam, húzogattam a pulcsim alját, rántottampárat a vállamon, ami szinte leszakadt a táskám súlya alatt,ésleginkább húztam az időt. Aztán kis lepkékkel a gyomromban,kissé félve benyomtam a csengőt,és igyekeztem mosolyogvabelenézni a kamerás kaputelefonba. Gondolatban ezerszervégigmondtam, hogy mutatkozom be, de erre nem volt szükség,mert berregő hangot hallatva kinyílt a kapu. A bejárati ajtón Corteznagymamája sietett ki elém.
–Gyere nyugodtan, Reni
.–Csókolom– mosolyodtam el zavartan,és félve igyekeztem aház felé. Jaj nekem.Cortez nagymamája egyébként egyáltalán nemúgy festett, mintvártam. Mármint semmi„nagymamás” nem volt benne. Laza volt,mosolygós, kedves, közvetlenés fiatalos.
–Gyere be– csukta be az ajtót mögöttem, miközben beléptem aházba.
–Örülök, hogy látlak– köszöntött.
– Cortez a szobájábanvan, felkísérlek. Nem fogod kitalálni, videójátékot játszik közölte unottan a plafon felé nézve, én pedig automatikusanelmosolyodtam.Cortez nagymamája elindult a lépcsőn,én pedig zavartan, ahajamat piszkálva követtem. Elég abszurdnakítéltem meg ahelyzetet, és igyekeztem úgy felfogni, hogy csak átugrottam aleckével egy osztálytársamhoz. Ki kellett zárnom az agyamból,hogy azéppen Cortez.Az emeleten aztán megálltunk egy Ramones-poszterrel díszítettajtó előtt, Cortez nagymamája pedig kopogott kettőt, aztánbenyitott.Lesütött szemmel sóhajtottam, és beléptem utána. Az elmúlthetekben próbáltam lelkiekben felkészülni arra, hogy milyen leszújra látniőt, mert iszonyatosan hiányzott,és bár esténkéntelőszeretettel nézegettem a fényképeit, ez mégis más volt.Egyrészt, mert élőben mégiscsak jobb találkozni, másrészt meggondolatban mindig „normális” emlékként élt bennem, ésvalahogy sosem gondoltam ráösszetörve.Így amikor beléptem aszobájába, automatikusan a szám elé kaptam a kezem. Afekvőgipsz még oké, az „ápol és eltakar”. Viszont a karja csupakék-zöld folt volt, az arcán gyógyulófélben lévő sebek és hegekéktelenkedtek,és ahogy ottült, félig fekve, felpolcolt lábakkal,összetörveés sérülten, hirtelen majdnem elbőgtem magam.
–Szia!– intett, fél szemmel elszakadva a videójátéktól, aztánmikor látta a sokkolt képemet, mosolyogva magára mutatott.
– Ígyjártam.
–Te jóég! Ricsiék mondták, hogy rossz a helyzet, de nemgondoltam, hogy ennyire!– hüledeztem tovább.–Nem gáz– rázta megóvatosan a fejét.
–Nem gáz– csettintett a nagymamája rosszallóan
.– Nem gáz,ha valaki felelőtlenül, felszerelés nélkül megy a korlátra, és egybalul sikerült kick-flip után darabokbanhever a földön. Ugye?
–Jól vagyok, nem?– nézett unottan a plafonra Cortez.–Fogjuk rá. Viszont aki ilyen hősiesen viseli a balesetet, annakmeg se kottyan a házit bepótolni
.– Ne már– dobta félre Cortez a joysticket, és hitetlenül meredtrám.– Tanulnivalót hoztál?Mosolyogva megvontam a vállam.
–Olyasmi.
–Óriási.
–Jól van, Tony Hawk, szeddössze magad, egy kis leckeírásbamég senki nem halt bele– vigyorgott Cortez nagymamája.
–Még– vágta rá Cortez.A nagymamája mosolyogva intett nekünk, aztán becsukta aszobaajtót,és ott hagyott minket. Hirtelen megint eluralkodottrajtam a pánik, zavartan, esetlenülácsorogtam az ajtó mellett,ésnem tudtam, hova nézzek, ezért kapkodtam a fejem. Ami elégbénán nézhetett ki.
–Nemülsz le? Mert felőlemállhatsz is– mosolygott Cortez,mire feleszméltemés körbenéztem. Ezúttal rendesenCortezzel kapcsolatban szinte minden menő, de akkor is. Sokablak, amitől tök jó világos van, klassz bútorok, a polcokonelképesztő mennyiségű DVD, képregény, PCés PS játék (oké,könyv egy darab se, de mindegy). Az LCD tévével szemben azágya, mellette a sarokban egy ülőgarnitúra, üvegasztallal. Némitöprengés után az egyik fotelbe ültem le, és feszengve, egyenesháttal nézelődtem tovább. Cortezösszeráncolt szemmel meredtrám, találkozott a tekintetünk. A sebes arcától függetlenül is avilág leghelyesebb fiúja, úgyhogy a kis lepkék azonnal bomolnikezdtek a gyomromban.–Jól vagy?– méregetett furcsálkodva.
–Aha, persze. Klassz a szobád– dicsértem meg,és lányoszavaromban a pulcsim ujját húzogattam.
–Most komolyan, látnod kéne magad.Úgyülsz ott, mint egyváróteremben.
–Ó– bólintottam,és kicsit kényelmesebbre vettem a figurát.Ami azt jelenti, hogy nem görcsösen merev háttalültem, hanemkicsit begörnyedtem. Micsoda luxus.Cortez még nézett egydarabig, aztán jól kiröhögött.
–Te tudod. De azért megmozdulhatsz, meg vehetsz levegőt–gúnyolódott.
–Jól van már!– tártam szét a karom,és hátradőltem megkeresztbe raktam a lábaim.Cortez továbbra is jól szórakozott rajtam, aztán előhalásztam afüzetem, amitől egyből elment a kedve azélettől is.
–Figyelj. Próbáltam röviden jegyzetelni, meg csak a lényeget,Barkánál, mondjuk, ez nehéz volt.–Maratonit diktált?
–Rosszabb. De megoldottam, a könyvből kiszedtem a lényeget.Igazából vagy átfutod párszor, vagy megnézed aTróját. Persze aznem teljesen hiteles, meg csak egy film, de Dave is az alapjánfelelt,és hármast kapott– magyaráztam mosolyogva
.–Oké, ezt túltárgyaltuk– bólintott megkönnyebbülten.
–Matek–álltam fel,és odavittem neki a füzetem. Miközben apéldákat tanulmányozta, én érdeklődve néztem körbe aszobájában, alaposan szemügyre véve mindent.
–Gitározol?– kérdeztem, amikor megakadt a szemem kétgitáron. Egy elektromos, mellette erősítővel, meg egy akusztikus,amiösszevissza volt matricázva.
–Ja– bólintott, még mindig a matekot fürkészve.
– Megnézhetem?–Nem, ott kellülnöd, nemállhatsz fel– vágta rá fel sem nézve,mire mosolyogva feltápászkodtam,és közelebb mentem azakusztikus hangszerhez.
–Szép– közöltem, mert nem igazán tudom, hogy mit szokásmondani egy gitárra.Cortez a leckéket másolta, én pedig csak úgy nézelődtem apolcán lévő filmek között, amikor a nagymamája benyitott, éshozott nekünküdítőt
.–Na, hogy megy a tanulás?– kérdezte mosolyogva, miközben letette a tálcát Cortez mellé.
–Sok lesz mára. Még csak lábadozom– motyogta Cortez afüzetemben lapozva.
–Ha van energiád hat részt megnézni a sorozatodból, akkor egykis mateksem fog ki rajtad– jelentette ki Cortez nagymamája,éskiment a szobából. Cortez röhögve megrázta a fejét,és segítségetkért, mert nem tudta elolvasni azírásom.Odamentem,és felolvastam neki a példát.
–Kösz– bólintott.–Nagyon jó fej a nagymamád– mondtam pár pillanat csendután.
–Ja, elég jól kijövünk. Meg bírja a többieket is, sokat lógunkitt. Most meg főleg– mutatott a gipszére.
– Értem.Cortez becsülettel, némi fintorgással meg erőlködéssel, de azértlemásolta a házikat, megátnézte, amit odaadtam neki,úgyhogyaddig a fotelbenülve előszedtem a könyvem,és olvastam– illetveúgy tettem, mintha olvasnék.
– Kösz a könyvet– szólalt meg hirtelen, mire felkaptam afejem.
–Szívesen. Tetszett?
–Aha. Klassz, hogy spanyolul volt.
–Gondoltam, miért ne…– vontam meg a vállam
.– Nem voltnehéz?Legyintett, mireösztönösen elmosolyodtam. Cortez iszonyatmenő!Csendben ültünk tovább, legközelebb akkor beszéltünk, amikorCortez közölte, hogy az angol jegyzeteim olyan szinten hibásak,hogy inkább nem másolja le, majd odaadjaő nekem. Zavartanbólintottam,ésúgy tűnt, lassan végeztünk is.
–Kösz, hogy áthoztad– nyújtotta felém a füzetem, én pedigfelkászálódtam, hogy elvegyem tőle.
–Szívesen.Ahogy ránéztem,és találkozott a tekintetünk, hirtelen annyimindent akartam mondani. Hogy totál kiakasztott a balesete, meghogy legszívesebben bementem volna hozzá, de annyian akartakmenni… Meg hogy szörnyen aggódtam, meg hogy akartam, hogytudja, ha bármi kell, számíthat rám. Meg ilyesmi. Sajna egy hangnem jött ki a torkomon, egyrészt, mert a lepkék megvadultak agyomromban, másrészt pedig nyílt az ajtó,és hatalmas röhögésközepette Ricsi, Zsoltiés Dave csörtetett be
.–Mi van, eminens lettél?– kérdezte Zsolti azölébenjegyzetekkel ülő Cortezre röhögve
.– Ja, úgy tűnik– dobta félre automatikusan a lapokat Cortez
.–Sziasztok– mosolyogtam a fiúkra, akik, ellentétben velem,baromira otthonérezték magukat.Ricsi felkapta a gitárt, keresztbe feküdt vele a kanapén,és vadulpengetni kezdte, Dave bekapcsolta a tévét, majd ösztönösenbenyomta a játékkonzolt, Zsolti pedig Cortez CD-gyűjteményébőlkiemelt egyet,és a DVD lejátszóba tette. Kábé három pillanat alatt olyan hangzavar lett, mintha nemöten, hanem legalább ezrenlennénk a szobában.Üvöltő punk zene a hangfalakból, Ricsiésznélküli gitározásaés a gördeszkás játék alapzenéje.És mindehhezmég pluszban hozzájött a fiúk folyamatos kiabálása, ahogypróbálták túlüvölteni a hangzavart meg egymást. Hát, kábéígy kellhangulatot csinálni. Éreztem, hogy baromira nem vagyok odavaló,úgyhogy gyorsan elpakoltam a táskámba, és a Beckett-könyvvel akezemben az ajtó felé indultam.
–Sziasztok!– intettem.
–Cső– emelte meg a fejét a kanapén fetrengő Ricsi, aztánvissza is ejtette, és tovább gitározott
.– Szia– intett felém hanyagul Cortez, és már bele is kezdett ajátékba.Behúztam magam mögött az ajtót,és lesiettem a lépcsőn.Mindenképp el akartam köszönni Cortez nagymamájától, mielőttmég keresne, a nappali azonban üres volt. Tétlenül ácsorogtam,amikor kinézett a konyhából.–Akkor jól hallottam, hogy lejött valaki– mosolygott.
–Igen, már megyek is, befejeztük a tanulást. Meg a többiekúgyis jöttek– vontam meg a vállam.
–Melegszendvicset készítek, nem várod meg? Pár perc.–Köszönöm, nem, anyu vár vacsorára– feleltem. Corteznagymamája kedvesen bólintott,és megakadt a szeme a kezembentartott könyvön.
–Mit olvasol?
–Godot-ra várva–feleltem.
–Hát, az nagyszerű darab. De kilencedikben nem koraiBeckett? Nem láttam Cortez kötelezői között, bár a listát többszörisátjavította…
–Nem, olvasókörön beszéltünk róla. Ez tényleg nem kötelező
.–Ó– biccentett döbbenten.
–Értem. Na, rohanok, mertmegégnek a szendvicsek,és a végén csak Zsolti eszik belőle.Nevetve elköszöntem, aztán hazaindultam. A fújdogáló szélbenösszehúztam magamon a farmerdzsekim,és azt hiszem, egészútonmosolyogtam.
Cortez: 5/5*–összetört arccalés gipsszel is borzasztóan helyes,a sebhelyei ráadásul elég menők, olyan vagány vele.
Cortez szobája: 5/5*–teljesen kúl, PC és PS játékok, tévé,hangfalszett, gitárok, erősítő, gördeszka, Tony Hawk-plakát…wow.
Virág: 5/3– este sikerült háromnegyedórát beszélnünktelefonon, úgy, hogy mindig visszahívtuk egymást, de még így islement mindkettőnk kártyája. Jaj.
Vacsora: 5/1– Cortez nagymamájának a melegszendvicsehelyett borjúbécsit ettem petrezselymes krumplival. Ez jólhangzik, de a borjú furaízű volt, a petrezselymes krumpli meginkább krumplis petrezselyem volt… Bah
.Pótvacsora apuval: 5/5– késő este összefutottunk a konyhában,ő mogyorókrémet evett, én meg találtam islert.