9. fejezet Tökéletes pillanatok

9. fejezet

Tökéletes pillanatok

                      

Sam eléggé fájlalta a lábát, de ezt nem mutatta ki. Dühös volt Emilyre, elvégre tönkre tette a délutánját. Mi lesz ez után? Alig töltött el fél órát Aaronnal, és már mehet is haza? Ezt nem hagyhatja, mindenképp itt marad még minimum másfél órát!
- Fel tudsz állni?- kérdezte Aaron, és felsegítette a lányt a földről.
- Azt hiszem… talán.
Teljesen elpirult: a fiú szinte átölelte, miközben tartotta, hogy nehogy elessen. Élete végéig így bírt volna maradni. De nem lehet… Majd talán egyszer, de ez a perc nem most érkezett el.
- Ülj le, mi előtt összeesnél. – mondta Adam, majd a padok felé biccentett.
Lassan oda botorkált Aaron segítségével, aztán leült, mellé pedig a „kísérete.” Jobb oldalán Grace, és Chris, bal oldalt Aaron, mellette Adam. Emily állva maradt. Nagyon úgy tűnt, hogy Samet nem csipázza.
Percekig csak ültek, aztán Grace hirtelen felállt, és félre hívta Emilyt. A szőke lány karba tette a kezét, és várta a „papolást.”
- Mégis mi bajod Sammal?
- Semmi. Honnan veszed, hogy bármi bajom van vele?
Grace felsóhajtott. Egy ideig a füvet kémlelte, majd ismét megszólalt.
- Nagyon látszik rajtad… na meg ugye, .. biztos nem véletlen gáncsoltad el.
- Na, jól van! Fogd akkor az ő pártját!- csattant fel Emily, és vissza akart menni a többiekhez, de a barátnője nem hagyta.
- Egyáltalán nincs arról szó, hogy pártokat fogok! De most komolyan Emily. Mi gondod van vele?
A lány felsóhajtott. Mi értelme „titkolni?” Hisz’ tényleg elég feltűnően szívatja Samanthát.
- Jó, rendben. Hát Lena miatt. Meg ígértem neki, hogy összehozom Aaronnal.
- Ó, szóval ez miatt…- bólogatott kevésbé egyetértően Grace. –Szerintem azért ennyire nem kéne bunkónak lenni. Egy kicsit vegyél vissza.
Ezzel befejezve a beszélgetést vissza mentek a többiekhez. Furcsa módon csak Aaront és Samet találták ott, Adam és Chris eltűntek.
- Hát a fiúk?- kérdezte a padra leülve Grace.
- Hazamentek. Mondták: „Ha már nem focizunk, akkor megyünk.”- utánozta elvékonyított hangon őket Aaron, mire mindannyian elkezdtek nevetni. Még Emily is megeresztett egy mosolyt.
- És most mi lesz? –tette fel egy idő után a kérdést Emily.
A többiek rá meredtek.
- Úgy értem, hogy mit csinálunk? Mert én szívem szerint haza mennék…
- Akkor menj! Én itt maradok Sammel… Te Grace?
- Hát,… ha Emily megy, akkor nekem is kell. - mondta szomorúan.
- Semmi gond. Menjetek nyugodtan. – mosolygott Sam.
A két lány elindult, csak hangfoszlányok hallatszottak tőlük. Samantha kicsit sajnálta, hogy Grace elment, de örült is egyben. Legalább a fiúval maradhatott.
Hú, hihetetlen, hogy itt maradt vele! És már 4 óra volt, 5kor mennie kell neki… „Össze kell kapnom magam!” –futott át Sam agyán a gondolat, majd megpróbált felállni, aminek a végén landolás lett… Aaron ölében!
Ismét elvörösödött a feje, de ha jól látta, akkor a fiúnak is. Tökéletes pillanat volt ez. Véget nem érő ideig nézték egymást… Majd néhány perc után kutya ugatás szakította ezt meg. Sam gyorsan megrázta a fejét, és kimászott barátja öléből.
- Ööö… bocsi, csak… Nem tudtam meg állni.
- Semmi gond! A lényeg, hogy nem törted össze magad. –nevetett fel a fiú, mire Sam is elmosolyodott.

10 percen keresztül ültek még a padon. Hülyéskedtek, zenét hallgattak vagy éppen magukról meséltek még.
- Na? Meg próbálsz fel állni? Nyugi, ha el akarsz esni, majd megint megtartalak. - mosolygott a fiú.
Samantha szíve csak úgy kalapált, amint belenézett abba a zöldeskéken ragyogó szempárba. Bólintott, a fiú kérdésére választ adva. Megvárta, míg Aaron feláll, majd követte. Pár másodpercig szédelgett, utána viszont minden a régi volt. A lábát tökéletesen tudta használni.
- Sétálunk egyet?
A fiú bólintott. Lassan elindultak a buszmegálló fele. Egész idő alatt szórakoztatták egymást. Egyszer Sam megcsúszott az árok szélén, amin persze Aaron egyszerre elkezdett nevetni. A lány „ördögi” arcra váltott, a fiú felé vette az irányt, aki nem látott semmit sem a könnyei miatt. Mire feleszmélt, az árokban találta magát, és amikor felnézett, a felette álló vadul vihogó Samet pillantotta meg. Gyorsan felnyúlt, majd a kezénél fogva lerántotta a lányt. Nevetve feküdtek az árokban, amit csak 10 perc után bírtak abba hagyni.
Mikor a buszmegállóhoz értek, az óra 16:45-öt mutatott. Aaron felvetette az ötletet, hogy míg nem lesz 5, megmutatja a lánynak a házukat.
Mikor odaértek, Sam egy gyönyörű, kétszintes sárga házat pillanthatott meg. Egyre csak mondogatta a fiúnak, hogy „Nagyon szép házatok van!” vagy „Ez tényleg nagyon szép!” Persze Ő meg csak mosolygott, és csak annyit mondott „Ugyan” vagy „Biztosan a tiétek sokkal szebb!”

Az idő már 16:56 fele járt. Aaron mondta, hogy elkíséri a lányt a buszmegállóhoz, és meg várja, míg megjönnek érte. Sam megköszönte mosolyogva, persze belül már tombolt az örömtől. Gyorsan felhívta Iant, az apját, hogy jöhet is érte, aztán csatlakozott a fiúhoz.
A megállóban kicsit laposabb volt a hangulat, de amikor Sam bedobott egy viccet, akkor az egész felpörgött. Végül egy fekete kocsi parkolt le tőlük 20 méterre. Samantha apukája ült benne.
- Hát… Nekem mennem kell. De nagyon jól szórakoztam. – felelt mosolyogva a lány.
- Igen, én is. Meg hát nekem is sietnem kell…
- Oké.. Azért remélem, lesznek még hasonló napok.
- Én is…- mondta mosollyal a lányra nézve Aaron - Na, de akkor, szia!
- Szia!- intett vissza a fiúnak.
Gyorsan bepattant a kocsiba, és mikor indultak, még visszanézett. Aaron a kanyarból integetett neki, azzal a megszokott mosollyal az arcán. Sam imádta ezt a mosolyt. És érezte, hogy még lesz alkalma látni…