12. fejezet
A kórházban
Az út elég hosszúnak tűnt a kórházig, így Sam inkább zenét hallgatott a telefonján, headsettel a fülében. Jenna viszont inkább pihent addig, és már majdnem el is aludt, amikor érezte, hogy a busz meg áll. Húga szólt neki, itt le kell szállniuk, mivel innen csak néhány méterre van az úti cél.
Egészen addig nem szólaltak meg, míg a hatalmas épülethez nem értek. Lassan beléptek az ajtón, és egy nagy teremben találták magukat. Rajtuk kívül még elég sokan voltak ott, kik ültek, olvastak, beszélgettek, vagy szomorkodtak...
És most hogyan tovább? -tette fel magának gondolatban a kérdést Sam. Hol lehet Aaron, melyik szobában? Biztosan elég bágyadt képet vághatott, mert nővére felhúzott szemöldökkel bámult rá.
-Mi az? Miért nézel így?- kérdezte Jenna Samanthától.
-Én? Ja, semmiért... csak,... Nem tudom Aaron szoba számát.
Jenna a homlokára csapott. Mégis hogy volt képes eljönni ide a húga úgy, hogy nem tudja hányas teremben találják meg a fiút?! Aztán eszébe jutott valami.
-Mindegy... Gyere, kérdezzünk meg egy doktornőt. -intett Samnak, hogy kövesse, ő persze így is tett.
Hamar kerítettek valakit, aki útba igazította őket.
-Aaron Losman?- kérdezte a nő a neven töprengve, majd az arca hirtelen felderült- Arra szőke hajú fiúra gondoltok, ugye?
-Igen.- felelte kicsit bátortalanul Sam. Attól félt, hogy teljesen el fog vörösödni a feje a név hallatán, ami... be is következett. De nem volt túl vészes, mert csak a füle pirult ki.
Miután megtudták, hogy Aaron a 13-mas szobában betegeskedik, egyszerre elindultak megkeresni. A harmadik emeleten találtak rá. Először bekukkantottak az ablakon; valaki volt bent nála, egy lány. Samen kezdett eluralkodni a féltékenység szele, de amikor látta, hogy a lány megpuszilja a fiút, teljesen rátört a keserűség. Nem akart már bemenni hozzá, sarkon is fordult, de nővére elkapta a csuklóját.
-Te meg mit művelsz?- szögezte neki a kérdést egyszerre testvére.
-Már nem akarok bemenni hozzá...- felelte búsan Sam. A szemében könny csillogott.
Jenna hatalmasat sóhajtott. Még egyszer átnézett az üvegen: a lány eljött Aaron mellől, és kilépett az ajtón. Mikor elhaladt mellettük, rájuk mosolygott, majd tovább állt.
-Most menj be, és ne vitatkozz! Nem a semmiért jöttünk ide!- szólt húgára a lány, és betuszkolta az ajtón.
Samnak ellenkezni sem maradt ideje. Nővére rácsukta az ajtót. Nincs vissza út, és Aaron is észrevette már. A fiú arcáról a meglepődöttség tükröződött, de a szemében halvány öröm sugár sejlett fel.
Samantha egy- két lépést közelebb ment a fiúhoz, de az ágy végénél meg állt. Kis ideig hallgattak, végül Aaron törte meg a csendet.
-Szia..- mosolygott
-Szia.- Sam viszonozta a mosolyt.
- Mi járatban erre fele?
-Gondoltam, beugrom, hogy megnézzem; jól vannak-e a dokik.- viccelődött a lány, mire a fiú halkan felnevetett.- Csak vicceltem.
-Gondoltam. Hozzám jöttél látogatóba?- kérdezte elég kisfiús ábrázattal és kisbabás hanggal. Sam persze egyszerre felkacagott. Nagyon szerette, amikor a fiú így viccelődött vele. Nem is az volt a poénos, hogy mit mondd, hanem amilyen képet vág és ahogy eltorzítja a hangját.
-Hát, nem is tudom.- felelte Sam, majd, mint aki mélyen gondolkozóba esik, megtámasztotta az állát a kezével. Néhány másodperc múlva elvigyorodott- Igen, hozzád!
-Klassz! .. Nem hittem volna, hogy meglátogatsz.
„Én sem...”- mondta magának a lány, majd a fiúnak választ adva megeresztett egy mosolyt.
- És hogy vagy?
-Sokkal jobban.
Innentől fogva szinte mindenről beszéltek. Jól is szórakoztak, nevettették egymást, röhögtek a másik poénjain. Mondhatni, tökéletes volt az a … Jesszus!
Amikor ránéztek az órára, nem akartak hinni a szemüknek; az óra 3 órát mutatott. Sam háromnegyed kettőkor ment be hozzá! Több mint egy órája szórakoztak, és senki sem zavarta meg őket! Se Jenna, se ismerős, se doktorok.
- Na, és akkor kedden kiengednek? -kérdezte egyszer csak Samantha.
-Igen, ha jól emlékszem... Már hiányzik a suli... Te jó ég! Miket beszélek itt?! -kacagott fel.
-Biztos megártott a kórházi levegő- dugta ki a nyelvét a lány.
-Ja, csak is!- „morgolódott” Aaron, de aztán ismét elmosolyodott.
-Amúgy tudsz járni?
-Hmm... Azt hiszem,... Igen! Már tegnap este is magamtól el tudtam menni a mosdóba. -vigyorgott.
Megint beállt közéjük a csend. Talán még 5 percen keresztül úgy maradnak, ha Jenna nem ront be, mint egy őrült.
-GYERTEK GYORSAN!!! TŰZ VAN!
Sam és Aaron ijedten egymásra néztek, majd gyorsan elkezdték a lányt követni. Mindez jól is ment volna, ha nincs akkora felfordulás a folyosókon. Mindenki (aki tudott, de a betegeknek a doktorok és nővérek segítették) őrülten próbált menekülni, csakis magára gondolva.
Sam és Aaron elszakadtak Jennától a hatalmas tömeg miatt, így egyedül próbáltak maguknak utat törni, nem sok sikerrel. Egyszer- egyszer elestek, de fel is segítették a másikat a földről. Örültek volna annak, ha végre legalább a második
emeletre lejutnak, de a 13- mas szoba a harmadik emelet leg végében helyezkedett el.
-Fogd meg a kezem! Nem szabad elszakadnunk egymástól!- kiáltotta a lánynak a fiú, mire Sam engedelmeskedett is. Kéz a kézben menekültek tovább, mikor megérezték a füst szagot.
Egészen addig nem szólaltak meg, míg a hatalmas épülethez nem értek. Lassan beléptek az ajtón, és egy nagy teremben találták magukat. Rajtuk kívül még elég sokan voltak ott, kik ültek, olvastak, beszélgettek, vagy szomorkodtak...
És most hogyan tovább? -tette fel magának gondolatban a kérdést Sam. Hol lehet Aaron, melyik szobában? Biztosan elég bágyadt képet vághatott, mert nővére felhúzott szemöldökkel bámult rá.
-Mi az? Miért nézel így?- kérdezte Jenna Samanthától.
-Én? Ja, semmiért... csak,... Nem tudom Aaron szoba számát.
Jenna a homlokára csapott. Mégis hogy volt képes eljönni ide a húga úgy, hogy nem tudja hányas teremben találják meg a fiút?! Aztán eszébe jutott valami.
-Mindegy... Gyere, kérdezzünk meg egy doktornőt. -intett Samnak, hogy kövesse, ő persze így is tett.
Hamar kerítettek valakit, aki útba igazította őket.
-Aaron Losman?- kérdezte a nő a neven töprengve, majd az arca hirtelen felderült- Arra szőke hajú fiúra gondoltok, ugye?
-Igen.- felelte kicsit bátortalanul Sam. Attól félt, hogy teljesen el fog vörösödni a feje a név hallatán, ami... be is következett. De nem volt túl vészes, mert csak a füle pirult ki.
Miután megtudták, hogy Aaron a 13-mas szobában betegeskedik, egyszerre elindultak megkeresni. A harmadik emeleten találtak rá. Először bekukkantottak az ablakon; valaki volt bent nála, egy lány. Samen kezdett eluralkodni a féltékenység szele, de amikor látta, hogy a lány megpuszilja a fiút, teljesen rátört a keserűség. Nem akart már bemenni hozzá, sarkon is fordult, de nővére elkapta a csuklóját.
-Te meg mit művelsz?- szögezte neki a kérdést egyszerre testvére.
-Már nem akarok bemenni hozzá...- felelte búsan Sam. A szemében könny csillogott.
Jenna hatalmasat sóhajtott. Még egyszer átnézett az üvegen: a lány eljött Aaron mellől, és kilépett az ajtón. Mikor elhaladt mellettük, rájuk mosolygott, majd tovább állt.
-Most menj be, és ne vitatkozz! Nem a semmiért jöttünk ide!- szólt húgára a lány, és betuszkolta az ajtón.
Samnak ellenkezni sem maradt ideje. Nővére rácsukta az ajtót. Nincs vissza út, és Aaron is észrevette már. A fiú arcáról a meglepődöttség tükröződött, de a szemében halvány öröm sugár sejlett fel.
Samantha egy- két lépést közelebb ment a fiúhoz, de az ágy végénél meg állt. Kis ideig hallgattak, végül Aaron törte meg a csendet.
-Szia..- mosolygott
-Szia.- Sam viszonozta a mosolyt.
- Mi járatban erre fele?
-Gondoltam, beugrom, hogy megnézzem; jól vannak-e a dokik.- viccelődött a lány, mire a fiú halkan felnevetett.- Csak vicceltem.
-Gondoltam. Hozzám jöttél látogatóba?- kérdezte elég kisfiús ábrázattal és kisbabás hanggal. Sam persze egyszerre felkacagott. Nagyon szerette, amikor a fiú így viccelődött vele. Nem is az volt a poénos, hogy mit mondd, hanem amilyen képet vág és ahogy eltorzítja a hangját.
-Hát, nem is tudom.- felelte Sam, majd, mint aki mélyen gondolkozóba esik, megtámasztotta az állát a kezével. Néhány másodperc múlva elvigyorodott- Igen, hozzád!
-Klassz! .. Nem hittem volna, hogy meglátogatsz.
„Én sem...”- mondta magának a lány, majd a fiúnak választ adva megeresztett egy mosolyt.
- És hogy vagy?
-Sokkal jobban.
Innentől fogva szinte mindenről beszéltek. Jól is szórakoztak, nevettették egymást, röhögtek a másik poénjain. Mondhatni, tökéletes volt az a … Jesszus!
Amikor ránéztek az órára, nem akartak hinni a szemüknek; az óra 3 órát mutatott. Sam háromnegyed kettőkor ment be hozzá! Több mint egy órája szórakoztak, és senki sem zavarta meg őket! Se Jenna, se ismerős, se doktorok.
- Na, és akkor kedden kiengednek? -kérdezte egyszer csak Samantha.
-Igen, ha jól emlékszem... Már hiányzik a suli... Te jó ég! Miket beszélek itt?! -kacagott fel.
-Biztos megártott a kórházi levegő- dugta ki a nyelvét a lány.
-Ja, csak is!- „morgolódott” Aaron, de aztán ismét elmosolyodott.
-Amúgy tudsz járni?
-Hmm... Azt hiszem,... Igen! Már tegnap este is magamtól el tudtam menni a mosdóba. -vigyorgott.
Megint beállt közéjük a csend. Talán még 5 percen keresztül úgy maradnak, ha Jenna nem ront be, mint egy őrült.
-GYERTEK GYORSAN!!! TŰZ VAN!
Sam és Aaron ijedten egymásra néztek, majd gyorsan elkezdték a lányt követni. Mindez jól is ment volna, ha nincs akkora felfordulás a folyosókon. Mindenki (aki tudott, de a betegeknek a doktorok és nővérek segítették) őrülten próbált menekülni, csakis magára gondolva.
Sam és Aaron elszakadtak Jennától a hatalmas tömeg miatt, így egyedül próbáltak maguknak utat törni, nem sok sikerrel. Egyszer- egyszer elestek, de fel is segítették a másikat a földről. Örültek volna annak, ha végre legalább a második
emeletre lejutnak, de a 13- mas szoba a harmadik emelet leg végében helyezkedett el.
-Fogd meg a kezem! Nem szabad elszakadnunk egymástól!- kiáltotta a lánynak a fiú, mire Sam engedelmeskedett is. Kéz a kézben menekültek tovább, mikor megérezték a füst szagot.
Végre azonban elérték az alattuk lévő emeleti részre levezetőlépcsőt, amit hatalmas tömeg zárt el! 10-es skálán 5% volt, hogy lejuthatnak, s ez csökkent 3-ra, mikor egy egész „flotta” ijedt ember hátra taszította őket. Rémült tekintettel figyelték az előttük tolongó sokaságot, aztán egy nem várt dolog történt. A lépcső leszakadt, és vele leesett az ott álló emberek fele is! Nem tudták elképzelni, mit történhetett. Földrengés? Nem, az nem lehetett! De a tűz valahogy feljutott a második szintre, mire az emberek Samék felé vették az irányt. Egyetlen egy esélyük van az életben maradásra: a lift!
Aaron még mindig fogta a lány kezét, és tudta, ha most nem kezdenek el futni a lifthez, itt ragadnak! A mögöttük tornyosuló tömegtől nem lehettek több mint 5 méter távolságra. Már a cél talán 30 lépésnyire lehetett tőlük, biztosítva a menekülést. Ekkor történt a baj...
Az emberek utolérték őket, és Samet elszakították Aarontól. A lány elesett, és eszméletét vesztve a földre rogyott. A fiú észrevette, hogy Samantha már nincs mellette.
-SAMANTHA!
Ijedten hátra fordult, és nem látta sehol. „Ha most vissza megyek, lehet meghalok...”-gondolta-”De Sam a barátom. Nem hagyhatom itt!”
Megpróbálta átfúrni magát a tömegen, eleinte nem nagy sikerrel, de végül mégis megcsinálta. A lifttől 15 méterre feküdt a lány. Aaron mindenről meg feledkezve oda rohant hozzá, majd elkezdte rázogatni, hogy térjen magához. De... ez nem járt sikerrel.
-Sam, kérlek! Térj magadhoz!- kérlelte kétségbeesve a fiú az eszméletlen lányt, s mikor látta, hogy Ő nem mozdul, könnyek gyűltek a szemébe.- Gyerünk, fel kell ébredned, vagy itt halunk meg!
A tűzvészes nagy területet borított már be a második emeleten. Még ugyan távol volt a két fiataltól, de bármelyik pillanatban oda érhetett. A liftnél álló emberek mikor ezt észrevették, semmire, és senkire sem ügyelve betömörültek a biztonságot nyújtó kabinba. Végül eltűntek...
Aaron egyedül maradt az eszméletlen lánnyal, nem tudva, mit kéne tennie. Lassan az ölébe fektette a lányt, és elkezdett gondolkodni, mi is történhetett. Az agya most gyorsan járt, és biztos volt benne, hogy agyrázkódást kapott a barátja! De mit tegyen? Ő nem orvos!
-Sam, kérlek... -nyögte sírástól vörös szemmel- Nem hallhatsz meg, még nem! Kérlek...
Reménytelennek tűnt a helyzet, vajon kijutnak-e onnan? Rájuk talál valaki? Ha szerencséjük van, a tűzoltók még idejében ide érnek, de ha nem, akkor...
Aaron elhatározott valamit. Ha úgy alakul, hogy meg kell halniuk, két dolgot még meg tesz előtte... S ez a két dolog számára sokat fog jelenti... De talán még egy másik személynek is...
Aaron még mindig fogta a lány kezét, és tudta, ha most nem kezdenek el futni a lifthez, itt ragadnak! A mögöttük tornyosuló tömegtől nem lehettek több mint 5 méter távolságra. Már a cél talán 30 lépésnyire lehetett tőlük, biztosítva a menekülést. Ekkor történt a baj...
Az emberek utolérték őket, és Samet elszakították Aarontól. A lány elesett, és eszméletét vesztve a földre rogyott. A fiú észrevette, hogy Samantha már nincs mellette.
-SAMANTHA!
Ijedten hátra fordult, és nem látta sehol. „Ha most vissza megyek, lehet meghalok...”-gondolta-”De Sam a barátom. Nem hagyhatom itt!”
Megpróbálta átfúrni magát a tömegen, eleinte nem nagy sikerrel, de végül mégis megcsinálta. A lifttől 15 méterre feküdt a lány. Aaron mindenről meg feledkezve oda rohant hozzá, majd elkezdte rázogatni, hogy térjen magához. De... ez nem járt sikerrel.
-Sam, kérlek! Térj magadhoz!- kérlelte kétségbeesve a fiú az eszméletlen lányt, s mikor látta, hogy Ő nem mozdul, könnyek gyűltek a szemébe.- Gyerünk, fel kell ébredned, vagy itt halunk meg!
A tűzvészes nagy területet borított már be a második emeleten. Még ugyan távol volt a két fiataltól, de bármelyik pillanatban oda érhetett. A liftnél álló emberek mikor ezt észrevették, semmire, és senkire sem ügyelve betömörültek a biztonságot nyújtó kabinba. Végül eltűntek...
Aaron egyedül maradt az eszméletlen lánnyal, nem tudva, mit kéne tennie. Lassan az ölébe fektette a lányt, és elkezdett gondolkodni, mi is történhetett. Az agya most gyorsan járt, és biztos volt benne, hogy agyrázkódást kapott a barátja! De mit tegyen? Ő nem orvos!
-Sam, kérlek... -nyögte sírástól vörös szemmel- Nem hallhatsz meg, még nem! Kérlek...
Reménytelennek tűnt a helyzet, vajon kijutnak-e onnan? Rájuk talál valaki? Ha szerencséjük van, a tűzoltók még idejében ide érnek, de ha nem, akkor...
Aaron elhatározott valamit. Ha úgy alakul, hogy meg kell halniuk, két dolgot még meg tesz előtte... S ez a két dolog számára sokat fog jelenti... De talán még egy másik személynek is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése