16.fejezet Mi lelte Gracet?

16.fejezet

 Mi lelte Gracet?

                              *Samantha szemszöge*

Mikor leszálltam a buszról Jennát követve még egyszer visszanéztem keresve Harry tekintetét sikertelenül.Nem tudom mi ütött belém. És mi volt az a furcsa érzés mikor hozzám ért? Mondjuk elég aranyos volt… és azok a szemek. Állj Samantha! Miket beszélsz? Hiszen most végre kezd alakulni Aaronnal. Ne ábrándozz másokról! Jelen pillanatban nem éreztem magam feldobottnak azok után, ami majdnem megtörtént a kórházban. Mióta vártam, hogy végre közel kerülhessek hozzá és erre megzavarnak. Bár nem a legjobbkor történt volna az igaz. Na de , ki volt az a lány Aaronnál? Ez nem hagy nyugodni. Mire feleszméltem a gondolkodásból már az ajtóba voltunk.Mit mondunk anyáéknak? A Tűzről? Lehet, hogy legközelebb el sem engednek! Mielőtt beléptünk volna, gyorsan félrerántom Jennát, hogy megbeszéljük ezt az egészet.
- Jenna! Mit mondunk anyáéknak, ha megkérdezik, hogy mi volt? –néztem rá reménykedve, hogy egy okos ötlettel elődrukkol.
- Hát az igazat. Csak nem hallgatjuk el előlük, hogy majdnem bennégtél a kórházba. Erről jut eszembe. Meg kell magad nézetni egy orvossal. Elég rondán fest az a vérfolt a fejeden.
Vérfolt? Erről nem is tudtam.
- De… - ellenkeztem volna, de Jenna félbeszakított.

- Nincs de. Különben is. Valószínűleg a hírekben is benn lesz meg az újságban is. Meg ha meglátják a fejed és nem mondod el mi történt szívrohamot kapnak az aggodalomtól.
- Mégis mit mondok nekik? Hogy Anya apa képzeljétek. Benn voltunk a kórházba és tűz ütött ki. Az egész szinte leégett engem meg eltaposott az embertömeg és Aaron keresett meg mert elájultam. Aztán a lépcső leomlott és mikor meg akart csókolni… - most döbbentem rá mit mondtam. Én hülye. Kellett nekem gondolkodás nélkül beszélni.

- Hogy mi? – nézett rám értetlenkedve Jenna. - Meg akart csókolni?
- Erről nem kellene tudnod… - próbáltam terelni a témát, de úgy látszik ezen sokáig fog még lovagolni.

- Ne próbáld terelni a témát. Igaz? – nézett mélyen a szemembe. – Mi történt, hogy mégsem?

- Éppen felébredtem ájulásomból, és odaértek a tűzoltók. – magyaráztam mivel tudtam, hogy már nem mászok ki ebből.

Nem tudott mondani semmit mivel anya kilépett az ajtón és ránk szegezte tekintetét.

- Nem akartok bejönni? – kérdi hívogatóan, de amint odafordítom a fejem, elfeledkezve a vértől ellátott homlokomról azonnal odalépett megfogta kezével két vállam és aggodalommal a tekintetében nézett a szemembe. Jaj ne! Csak ezt ne!

- Jézusom Samantha! Veled meg mi történt? Jól vagy? – az aggodalom eluralkodott rajta én viszont nem tudtam válaszolni. Egyre homályosabban láttam és éreztem, hogy lábaim feladják a szolgálatot…

 

                                           /eközben/

                                     *Aaron szemszöge*

Miközben kibicegtem a legközelebbi buszmegállóba, gondolkoztam a történteken. Mi ütött belém?Miért nem csókoltam meg mikor lett volna rá lehetőségem?Bár az első csókunkat nem itt és nem ilyen helyzetben képzeltem el. Egy szép, romantikus helyen. És azért legyen ébren. Nem egy éppen égő és leomlani készülő kórházban, amikor eszméletlen és se lát se hall. Igaz abban a pillanatban, azt sem hittem, hogy túléljük. Legalább azt hogy szeretem, elmondhattam neki. De nagy valószínűséggel nem hallhatta, hiszen éppen eszméletlen volt.

A busz fékezése szakította félbe gondolatmenetemet. Gyorsan felszálltam a buszra és elindultam hátra miután megvettem a jegyet. Egy ismerős arcot pillantottam meg. Grace! Odament a mogyoróbarna hajú lányhoz, megeresztett egy kedves mosolyt és helyet foglalt.
- Ugye nem gond, ha leültem? – kérdeztem illedelmesen.

- Hát persze, hogy nem. – mosolygott rám Grace.
Küldtem felé egy mosolyt. De régen beszéltünk már. És mikor lett ennyire...
- Na és hogy vagy? Máris kiengedtek a kórházból? Úgy tudtam csak kedden fognak. – félbeszakította gondolataim és özönlöttek a kérdései.

- Köszi, már jól. – elmosolyodtam – Hát… elméletileg akkor engedtek volna ki, de mivel tűz ütött ki…

-Hogy mi?- szakított félbe a lány.- De ugye nem történt semmi bajod?- már szinte üvöltött. Meglepődtem aggodalmán, amit valószínűleg észrevett, mert egy bocsánatkérő mosollyal elfordította a fejét, hogy kilásson az ablakon.

- Nyugi. – nyugtattam. – Semmi bajom. – vetett rám ismét egy pillantást, végigmért, elmosolyodott, és visszafordult az üveg felé.

- Hogy történt? – szólalt meg ismét néhány másodperces csend uralkodása után.

- Fogalmam sincs. Egyszer csak berontott hozzánk Sam nővére és kiparancsolt minket, mert, tűz van. De többet nem tudok. Hogy, hogy keletkezett… azt ne kérdezd. De úgyis látni fogjuk az újságba.

- Mit keresett ott Sam nővére?– kérdezett rá nagy meglepetésemre, hogy nem a tűzeset foglalkoztatta hanem, hogy „Mit keresett ott Sam nővére?”.

- Samet bekísérte, mert eljött meglátogatni. – önkéntelenül elmosolyodtam, de Gracen nem láttam, hogy örülne. Pont ellenkezőleg. Nem értem. Hiszen eddig jóban voltak. Talán összevesztek?

- Oh… értem. – mondta pár másodperc elteltével.

Köztünk csend uralkodott ezek után. Nem értem ezt a lányt. Egyik pillanatban még ölelné Samet, most meg olyan ellenszenves, ha csak kimondjuk a nevét. Mondjuk már a karácsonyi műsor több mint 1 hónapja volt és azóta – tudtommal – nem találkoztak. Na mind1. Nem az én dolgom.

Épp megszólaltam volna, hogy beszélgessünk valamit, de megállt a busz és Grace – majdnem lelökve az ülésről – átmászott rajtam és szinte futva távozott a buszról. Még csak el sem köszönt.

Miután a többi utas is leszállt, ment tovább a busz az én otthonom felé. Végre mindjárt otthon vagyok. De ekkor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám?Vajon ki lehet?