A márki
Gondterhelten keltem ki az ágyból és komornámért csöngettem. Florence,
szeretett szobalányom, ki annyi kellemetlenségből mentett már ki, behozta a
ruháimat és felöltöztetett.
A korabeli divat szerint öltözködtem. Ruhám alá fém fűzőt vettem, ami
kissé kényelmetlen volt ugyan, de a cél, hogy még karcsúbbnak látszódjam,
szentesítette az eszközt.
Ezután következtek az alsószoknyák, majd a gránátalma motívummal
díszített, azúrkék brokát ruha, melyet annyira kedveltem.
Reggeli után nekiláttam bokros teendőimnek, a majorságok irányítása
rengeteg feladattal járt. Levelek, számlák végeláthatatlan sora tornyosult az
asztalomon.
Vidéken több uradalmam is volt, melyeket időnként meglátogattam és
kusza gazdasági ügyeit eligazgattam. A nyári hónapokat szinte kivétel nélkül
birtokaim valamelyikén töltöttem, jól esett az üdítő levegő és a frissen fejt tej,
melyet egyenesen az istállóból hoztak számomra. Ilyenkor sutba vágtam az
etikettet és úgy éltem, akár egy vérbeli parasztlány, időnként a szénakazalban
heverésztem.
Átküzdöttem magamat a papírhalmazon, mire végeztem, már esteledett.
Konstantint azonban hiába vártam. Aggódni kezdtem, bár tudtam, hogy nem
sokan árthatnak neki. Éjfélig vártam rá, de nem jött. Bánatosan bújtam ágyba.
Egész éjjel gyötört az álmatlanság, nyugtalanul forgolódtam és rémképek
kínoztak, régi történetek és helyszínek sora tárult elém. Másnap a hajnal vert
ki ágyamból, a nap első pászmái álmosan osontak át a csipkefüggöny apró
virágai közt.
– Ideje felkeresnem Raversi márkit – szántam rá magam a kellemetlennek
tűnő találkozásra.
A márki örömmel fogadott, bár kissé gondterheltnek tűnt. A szemei alatt
megbúvó sötét karikák különös hatást kölcsönöztek vonásainak. A harmincas
éveinek elején járhatott, valamikor nagyon rég, halandó korában, mielőtt
vámpírrá vált. Félhosszú, hullámos, barna haját, a kor divatja szerint laza
copfban fogta össze, meleg barna szemei csodálkozó pillantással néztek a
világba, amolyan kisfiús bájjal. Finom csontozatú arca, nemesi származásról
árulkodott.
– Minek köszönhetem a látogatását bájos hölgyem? – puhatolózott
diszkréten.
– Konstantint keresem – vágtam rá kertelés nélkül.
– Konstantinnak sürgősen el kellett utaznia vidékre, halaszthatatlan dolga
akadt – tájékoztatott a márki.
– Remélem, nem tart tolakodónak, ha megkérdezem, hogy mikor tér
vissza?
– Sajnos ezt nála nem lehet tudni, ebből a szempontból teljesen
kiszámíthatatlan, előfordul, hogy hónapokra is eltűnik.
– Értem – mondtam magamra erőltetett közönnyel.
– Bevallom – lépett felém a márki elbűvölő pillantást vetve rám –,
irigylem nemes barátomat, hogy ilyen ellenállhatatlan teremtés érdeklődik
utána.
– Köszönöm, hogy fogadott, de nem akarom tovább rabolni az idejét –
búcsúztam hátrálva.
– Kérem, ne siessen annyira, ha nincs ellenére szívesen, megmutatom
önnek a házat, ahol Konstantin él.
Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, a kockázat ellenére is maradtam.
Kitörő örömmel vezetett körbe a pazar palotán, mely a márki jeles ízléséről
árulkodott. Nem tágított mellőlem, mikor egy kicsit is eltávolodtam tőle, egy
pillanat alatt újra a közelembe férkőzött. Vágytól ajzott leheletét folyton a
tarkómon éreztem. Mikor a pincéhez értünk, ahol kiváló boraival kívánt
dicsekedni, a helyzet kezdett elviselhetetlenné válni. Éreztem, hogy epekedik
utánam, és ezt nem is titkolta.
– Ön reszket, kedvesem – mosolygott rám érzéki örömmel.
– Hideg van itt – fontam magam köré karjaimat.
– Jéghideg – mondta kéjesen, és szorosan átölelt.
Ajkával épp felém közelített, mikor egy hang, ami a közelből szólt, arra
kérte, hogy sürgősen menjen fel. A márki elnézést kért, és felsietett a lépcsőn.
Egyedül maradtam, remegő lábakkal álltam a hatalmas pincerendszer
közepén. Lassan körbenéztem a sötétben, és egy kicsit sem bizalomgerjesztő
cellára lettem figyelmes. A helyiség eléggé lelakott volt, az izzadó falak
között szinte hallani lehetett a kínlódás és gyötrelem hangjait. A nedves
zárkát málladozó tégla borította, az egyik egy kicsit kiállt a falból. Odaléptem
és óvatosan kihúztam. Az üregben egy apró, bőrkötéses napló rejtőzött, egy
pillanat alatt a szoknyám derék részébe csúsztattam, szerencsémre a
visszatérő Raversi ebből mit sem vett észre.
Udvariasan kimentettem magam és távozni készültem. A márki azonban
nem bírt magával és meginvitált másnap vacsorára. Finoman sikerült
kitérnem a meghívás alól és haladéktalanul elhagytam a palotát. Alig vártam,
hogy hazaérjek és beleolvashassak a naplóba. Az iromány egy szerzetes
tulajdonát képezte, akit Julianus barátnak hívtak. A neve ismerősen csengett
ugyan, de nem tudtam hova tenni. Hosszasan írt sátánimádókról,
boszorkányperekről, valamint vérszomjas vámpírokról, akik nemesi rangok
mögé bújva élnek Firenzében. Szívem az izgalomtól heves ritmusba kezdett,
és egyre nehezebben kaptam levegőt. Végül levettem magamról a merev
fűzőt, mely már a szuszt is kiszorította belőlem, és tovább olvastam.
Konkrétan két arisztokratát is megemlített Raversi márkit és Paget grófot.
Nem volt nehéz kitalálnom, mi történhetett a szegény szerzetessel, miután
leleplezte a két nemest.
– Ez volt hát az a halaszthatatlan ügy, amit Konstantinnak el kellett
intéznie vidéken. Feltétlenül meg kell találnom őt, mielőtt végez vele –
gondoltam feldúltan.
Bármennyire is ódzkodtam tőle, üzentem a márkinak, hogy mégis
elfogadom a meghívását, mindenképpen ki akartam szedni belőle, hová
cipelte magával Konstantin a barátot. Terveket szőttem, milyen módszerrel
faggatom majd ki Raversit, mind közül a hipnózis tűnt a
legveszélytelenebbnek és a legcélravezetőbbnek.
A márki a dolgozószobájában fogadott.
– Lám, lám, visszatért hozzám, gyönyörűségem – mondta az íróasztalnál
ülve, és belemártotta pennáját a fekete tintába.
– Kérem, ne zavartassa magát, fejezze be, amit elkezdett – mondtam
félszeg mosollyal.
Továbbra is leplezetlenül udvarolt, kicsit sem zavarta zárkózottságom, sőt,
mintha ez még jobban felajzotta volna leplezetlen vágyait.
A vacsora viszonylag oldott hangulatban telt, ő persze, gyomorpanaszaira
hivatkozva nem evett semmit, és le nem vette rólam sóvárgó pillantását,
melybe enyhe vérszomj is vegyült. A feszültség egyre csak nőtt bennem,
vártam a megfelelő pillanatra, amikor elbódíthatom anélkül, hogy gyanút
fogna. A várva várt pillanat a desszert után jött el, amikor a kanapéra ültetett
és megpróbált megcsókolni.
– Még ne – tettem az ujjamat a szájára –, nézni szeretném önt egy kicsit –
hívtam ki a sorsot magam ellen.
– Szóval ennyire megbabonáztam – lehelte a fülembe.
– Kérem, engedje meg! – néztem mélyen a szemébe, és minden erőmet
összeszedve arra koncentráltam, hogy elbódítsam.
A márki bágyadt pillantással meredt rám, ajkával még mindig felém
közelített, duzzadt szája egy pillanatra hozzám ért, majd szempillái
elnehezültek és mély álomba szenderült. Lefektettem a kanapéra, és szorosan
mellé ültem. Kérdéseimet közvetlenül a fülébe suttogtam, ügyelve arra, hogy
más ne hallhassa.
– Konstantin mi célból és hová vitte a szerzetest?
– Konstantin – mondta kábán.
– Hova vitte Konstantin a szerzetest? – ismételtem meg a kérdést.
– Egy Padova melletti kis faluba cipelte magával, Ugellába, hogy
nyomtalanul eltüntesse – mondta álmatagon.
– Megöli?
– Igen, Julianus leleplezett minket és mindent ki akar teregetni a
bíborosnak. Ezt nem hagyhatjuk, hiszen ettől összeomlana eddig gondosan
kialakított világunk, melyet a kezdetek óta titok övez.
Mindent megtudtam, amit lehetett, már nem volt szükség a mesterséges
álomra.
– Ébredj – szóltam rá határozottan.
Mire ő kinyitotta szemeit, és réveteg tekintettel nézett fel rám.
– Történt valami?
– Nem, semmi – füllentettem és bájosan mosolyogtam rá.
– Biztosan a szépséged szédített meg, Iris – bókolt újfent.
– Késő van, köszönöm a meghívást, de most már igazán mennem kell –
búcsúztam.
Raversi nem akadékoskodott, hisz képtelen volt felállni, még akkor is
elterülve feküdt a pamlagon, miközben elhagytam a házát.
Amikor hazaértünk, a kocsisnak meghagytam, hogy készítse fel a lovakat
és a hintót egy hosszabb utazáshoz. Fidelio csodálkozott ugyan szokatlan
kérésemen, de nem kérdezett semmit. Szobámba mentem és sietősen
összecsomagoltam, csak a legszükségesebb holmikat vittem magammal.
Elindultunk, a lovak patájának monoton dobolása beleveszett az éjszaka síri
csendjébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése