Sz.J.G-A Kezdetek-Szept. 10-13

Szeptember 10., szerda

Virággal ketten mentünk suliba, se apu, se anyu nem volt

otthon, mire felébredtem. Viszont anyu dupla uzsonnát csomagolt,

mert a tegnap esti pótvacsorám miatt azt hiszi, éhezem. Jaj.

Fél nyolcra értünk a suli elé, Ricsi és Cortez a lépcsőn ültek,

gördeszkájuk melléjük támasztva állt.

– Sziasztok – köszöntem zavartan, és automatikusan a hajamat

kezdtem piszkálni. Mivel reggel sehogy sem állt, hiába szárítottam

be, inkább becopfoztam. Így sem volt sokkal jobb.

Már majdnem hülyén vette ki magát, hogy csak úgy megálltunk

mellettük, amikor lefékezett a fekete kocsi, és Dávid – a szokottnál

korábban – pattant ki belőle, látszólag nagyon jókedvűen.

– Zsolti nincs még itt, ugye? – kezdte összedörzsölve a tenyerét.

– Nincs – rázta meg a fejét Cortez. Olyan menő a cipője! Na

mindegy. Dávid izgatottan várta, hogy Zsolti megjöjjön,

elmondása szerint őrült vicces lesz. Alig vártuk. Közben Virág

állva elaludt mellettem, és néha felriadt, amikor éppen  eldőlt

volna.

– Ki volt az az utolsó, nyomorult…  – lépkedett fel a suli

lépcsőjén Zsolti teljesen idegbetegen.

– Mi történt? – pislogott Dave ártatlanul, de nagyon rossz

színész.– Hogy mi? Hogy mi történt? Huszonnégy pizzát küldtem

vissza tegnap este, és  csak nem értették meg, hogy nem mi

rendeltük! A szüleim teljesen hülyének néztek!

– Sajnálattal hallom – bólogatott Dávid.

– Tudom, hogy te voltál! De ezzel nincs vége!

Virágot magammal rángatva bementünk a suliba, mert a fiúk

nem igazán figyeltek ránk, hanem egymáson röhögtek, mi meg

úgy néztünk ki, mint akiket ott felejtettek. A portás a

belépőkártyánk felmutatása után beengedett, és rögtön

szembetaláltuk magunkat Máday ig. helyettessel. Szerencsénkre

bármennyire is szeretett volna, nem talált kifogásolnivalót az

öltözködésünkben, de végül rászólt Virágra, hogy  „kicsit

vidámabban, hiszen szeretjük az iskolát”, amiért lehajtott fejjel

ment.

A terembe lépve kicsit meglepődtem, ugyanis mindenki

csendben volt. Persze hamar rájöttem, miért. Robi és Andris

behozták a PSP-t, hozzákötötték a tévéhez, és mintha csak otthon

lennének, játszottak, a többiek meg nézték. Azt hiszem, hamarosan

bővülni fog a házirend.

Virág leült a helyére, és ujjaival a szemébe fésülte a haját.

Hangulatváltozás, nála gyakran megesik.

– Hogy ment a sakk? – kérdeztem Arnoldot, aki éppen akkor ért

be a terembe. Felült a padomra, és megvonta a vállát.

– Ahogy vártam. Mindenki kiborult a gyors és agresszív

játékomtól.

– Gratulálok – mosolyodtam el. – Ma érdekel valami?

– Iskolaújság. Egyértelmű – vágta rá azonnal. – Jössz te is?

– Gondoltam rá, de lehet, hogy idén kihagyom. Így sincs időm

semmire – ráztam meg a fejem.

– Ha idén kihagyod, nem fogsz bekerülni. Vagy százszor

nehezebben. Tanácsolom, hogy nézd meg ma, és megérted.

– Oké – bólogattam kicsit furcsán, majd a mellettem lévő padra

néztem. – Virág, jössz a suliújsághoz?

– Minek? – emelte fel a fejét az asztalról.– Megnézni, hátha jó, és akkor…  – kezdtem, de Kinga, aki a

táskájából pakolt ki, hangosan közbenevetett.

– Szerinted a suliújság  úgy megy, hogy Virággal megnézitek,

Virággal eldöntitek, hogy jó, és Virággal közösen jelentkeztek –

mondta túlságosan affektálva. – De csak szerinted. Láttad már a

Szent Johanna iskolaújságát?

– Nem – ráztam meg a fejem.

– Akkor tessék. Lesz min gondolkoznod – hozta át a padomhoz

a táskájából kivett kiadványt, és letette elém. – Ha Virággal

átnéztétek, akkor majd rájössz, hogy Virággal semmi

keresnivalótok ott.

Kinga elemében volt. Teljesen. De egy biztos. Mint minden, a

Szent Johanna iskolaújsága is teljesen más, mint amilyennel az

általánosban találkoztam. Eleve ötvenoldalas, A/5 méretű, és nem

is újság, hanem magazin. Szép, igényes kiadás, nehéz, fényes

lapokkal, gondos tördeléssel és szerkesztéssel. Azonnal

megszerettem.

– Te mész? – emeltem fel a fejem, Kingára nézve.

– A Szent Johanna iskolaújságához? Ez kérdés volt? – fújtatott

nagyképűen.

– Én is megyek – tettem le a padomra a magazint a lehető

leghatározottabban. Egy pillanatig farkasszemet néztünk, és akkor

ez el is dőlt. Mindketten megpróbáljuk.

Majdnem egész nap a suliújság foglalkoztatott. Közben

szódolgozatot írtunk angolból, és megszenvedtem tesin az

iskolakörökkel, de végül csak eltelt a nap.

A szerdai napon az infószakkör és a suliújság volt terítéken.

Infóra sokan mentek, tőlünk Dávid, András, Robi, Gábor, Jacques,

plusz a másik kilencedikből is egy csomóan. A suliújsághoz tőlünk

Kinga, Arnold és én, a másik osztályból négyen, felsőbb

osztályokból öten, ők az elmúlt években nem kerültek be.

Az iskolaújság „szerkesztősége” sokkal, de sokkal komolyabb,

mint amit általánosban láttam. Mert, mondjuk, ott nem is volt

külön terem rá, hanem a könyvtárat használták. A Szent

Johannában viszont egy termet alakítottak ki a suliújság

szerkesztőségének, nagy asztalokkal és számítógépekkel. Először nem értettem, hogy miért nem tolong a jelentkezéshez több diák,

hiszen a suliújság klassz. Aztán megláttam Máday

igazgatóhelyettest, és már azt is megbántam, hogy eszembe jutott

az újság dolog. Leolvashattam volna a magazinról, hogy ki felel

érte. Jaj.

Mindegy, annyira nem is volt durva, a suliújságnál (csakúgy,

mint a focinál) üresedés keletkezett, ugyanis az elballagott

tizenkettedikesek közül négyen is benne voltak. Erre a négy helyre

azonban bárki pályázhatott. Na most mi tizenketten voltunk rá,

illetve csak tizenegyen, mert egy A-s fiút megrémített Máday

jelenléte, ő magától elrohant. Mi, akik maradtunk, feladatot

kaptunk, egy óra alatt kellett kétoldalas cikket írni a kihúzott

témákból. Komolyan, majdnem én is megfordultam, hogy

kirohanjak és meg se álljak hazáig, de két dolog is motivált. Az

egyik maga a légkör. Gimis újságot készíteni jópofa és menő

dolog. A másik Kinga. Annyira le akart győzni, hogy már csak

azért is bent maradtam. Az ig. helyettes, amikor kihúztam a

témaköröm (iskolai büférendszer, bio- kontra gyárilag előállított

ételek) biztatóan rám mosolygott, de én inkább vicsorgásnak

láttam.

– Mit kaptál? – suttogtam Arnoldnak, miközben éppen Kinga

húzott.

– Diákjogok. Imádom – vigyorgott. – Te?

– Büfé.

– Menni fog?

Ment. Tíz perc alatt lejegyzeteltem,  amit gondoltam, aztán

mondatokba szedve bevittem a gépbe. Egy óra bőven elég volt.

Csakúgy, mint másnak.

– Rendben. Ezeket most beszedem, péntekre értékeljük, amikor

is közöljük, kik tölthetik be a négy helyet. Köszönöm, hogy

ennyien eljöttetek – vette el  a kinyomtatott lapokat Máday, és a

többi suliújságossal (akik végig mögöttünk járkáltak és belebelenéztek az írásokba) alig várták, hogy csukott ajtók mögött

vitázni kezdjenek rólunk.

Virág a terem előtt várt.

– Hogy ment?– Pénteken derül ki – vontam meg a vállam idegesen.

– Én biztos, hogy bent vagyok – szólt Kinga vigyorogva az a-s

lányoknak, akik csakúgy, mint Virág, a folyosón várakoztak.

– Mit kaptál? – szóltam utána.

– Menza – felelte.

A fenébe. Mindketten szinte ugyanazt a témát kaptuk, úgyhogy

biztos, hogy csak az egyikünk kerül be. Jaj.

Meglepetésemre anyu a suli előtt várt, nem is tudtam, hogy jön.

– Sok tanulnivalód van holnapra? – kérdezte a kocsiajtónál

állva.

– Nem vészes – vontam meg a vállam.

Az infóbemutató szakkör akkor érhetett véget, mert a suliból

sokan jöttek kifelé.

– Szia,  Reni! – köszönt oda Robi és Andris, majd amikor

meglátták anyut, hozzátették: – Csókolom. Milyen idő lesz

holnap?

Anyu persze nem bánta, megszokta, hogy mindenki ezt kérdezi,

ezért biztosította a fiúkat, hogy marad a jó idő.

Elmentem anyuval vásárolni, közben pedig latolgattuk az

esélyeimet a suliújságnál. Szerinte bekerülök. Na de melyik szülő

nem ezt mondaná? Én meg egyre inkább úgy érzem, hogy nem

sikerült. Jó lesz majd Kinga önelégült arcát nézni, ahogyan minden

hónapban a hóna alatt cipeli a legújabb számot, és az a-s lányokkal

átböngészi szóról szóra, betűről betűre, csak hogy bosszantson.

Este nekiálltam a francia házidolgozatnak, és egyedül Virággal

beszéltem, mert rejtve kapcsolódtam msn-re. Néha írtunk egy-egy

mondatot, csak hogy jelezzük, hogy még ott vagyunk, közben én

franciául írtam a városlátogatást, ő pedig a Rocktábort nézte dvd-n

valami Jonas Brothersszel. Csak tudnám, Virág mikor tanul. Azt

hiszem, soha. Ja, és a közösségi portálon továbbra sem jelölt be

senki. Pedig már csak egy osztálytársammal nem vagyunk

„ismerősök”.

Suliújság: 5/5.

Bekerülés esélye a suliújsághoz: 5/2 – nem hiszek benne. Vacsorára spenótos penne: 5/2 – Popeye is meggondolná.

Vásárlás anyuval: 5/5 – kaptam egy új farmert és két pólót.

Szépek.

Szeptember 11., csütörtök

A  „pizzasztori” folytatódott. Dávid és Zsolti (sokadik

gyermekkorukat újraélve) tegnap este újabb pizzákat küldtek

egymásnak, de mivel ez kezdett számukra unalmassá válni, kínai

kaját vitettek házhoz este tízkor Ricsinek, és rétest Corteznek.

– A nagyszüleim megették, úgyhogy ez nem jött be! – röhögött

Cortez a teremben, és Dávidhoz dobta a kezével összegyűrt

alufólia galacsint.

A következő pillanatban megkezdődött a dobálózás, úgyhogy

jól elvoltak. A padon fekvő Virágot fejen is találták, de nem vette

észre. Vagy nem érdekelte.

– Most komolyan – csapta le a mappáját Kinga a padjára.  –

Dobálóztok és egymásnak rendeltek ételt a késő esti órákban? Ez

annyira nem vicces!

Válaszul Zsolti megdobta. Azt hiszem, ők nem jönnek ki jól

egymással.

Mivel szép, napos idő volt, minden szünetet az udvaron

töltöttünk. Én a fa árnyékában ülve a franciát írtam, mellettem

Arnold törökülésben olvasott, rágörnyedve a lapokra, a másik

oldalamon pedig Virág a könyökére támaszkodva az eget figyelte.

Azt, mondjuk, nem tudom, hogy miért, de Virág emós, ő szokott

csak úgy nézni dolgokat. A szép idő tényleg közrejátszik abban,

hogy a szünetet leginkább az udvaron töltjük, de hazudnék, ha azt

mondanám, csak ezért. Minden kicsengetés után elsőként húz ki a

teremből Ricsi, Cortez, Dávid és Zsolti, és becsengetésig az

udvaron vannak. Idősebbekkel beszélgetnek, azt hiszem, szintén

gördeszkásokkal, meg lazán ácsorognak, kiröhögnek egy-két

embert. Kétségtelenül menők. A duplamatek előtti szünetben

Arnold megkérdezte, hogy milyen eredmény jött ki a második

példánál. Erre Virág is felkapta a fejét.– Milyen példa?

– A háziban – vágtuk rá egyszerre.

– Milyen házi?

– Amit kaptunk, mára – mosolyodtam el. Virág rémülten

forgatta a szemét. –Volt házi?

Nevetve felé nyújtottam a matek spirálfüzetem, Arnold pedig a

fejét csóválva visszamélyedt az újságolvasásba. Szegény Virág

lemásolta ugyan rólam, de Gazdag tanárnő pont őt szólította fel

órán, és nemcsak az eredményekre volt kíváncsi, hanem arra is,

hogyan jött ki. Mikor nem tudott rá válaszolni, hanem csak

motyogott valamit, Gazdag vérszemet kapott, és kihívta felelni.

Virág harminckét (!!!) percig állt a táblánál, és el is sírta magát,

mert a tanár eszméletlenül szétszívatta. Mindenki tudta, hogy

Virág egyest kap, legfőképp a tanár, de azért megoldatta vele a

táblánál a házit, ami annyira kínosan nehezen ment, hogy már

majdnem én is elbőgtem magam. Kicsengetéskor Virág a szemét

törölgette, és az arcába fésülte a haját. Felültem a padjára, és a

vállát veregettem, hátha ettől kicsit jobban lesz.

– Virág, ez nagyon durva volt. Próbáltam súgni, de háttal álltál

– lépett oda Robi.

– Kijavítod az egyest, ez biztos! – bólintottam én is.

Virágba nehéz volt lelket önteni, teljesen kiakadt, és nem is a

jegytől, hanem a megaláztatástól, ahogyan mindenki előtt állt a

táblánál, és nem tudta a megfelelő halmazba tenni a megadott

számokat. Ráadásul Kinga sem fogta vissza magát.

– Virág, ez szép volt! Nem tudtál volna kicsit értelmetlenebb

lenni, akkor talán a duplaóra is elment volna, nemcsak a fele!

Legközelebb mi szívunk majd, amiért be kell hozni az elfecsérelt

időt – magyarázta, miközben kiszedte a gumiját, szorosan

összefogta a haját, és újra becopfozta.

– Állj le, Kinga, rajtad kívül senkit nem érdekel, hogy elment az

idő! – szóltam rá mérgesen.

– Engem viszont nagyon is! Nem haladtunk semmit az

anyaggal! – közölte széttárt karokkal.

Kinga az ajtóban rá váró a-s lányokhoz lépett, és kiment a

teremből. Szívtelen? Á, dehogy.– Virág, azt nem mondom, hogy leszel okosabb is, de arra van

esély, hogy kijavítsd a jegyed – lépett hozzánk Arnold. Mindketten

felnéztünk rá, én értetlenül, Virág pedig könnyes, csodálkozó

szemmel.

– Most mi van? Ez a kijelentésem empátiát tartalmazott! –

vonta meg a vállát Arnold.

– Még gyakorold – közöltem mosolyogva. Arnold  „ezeknek

semmi sem jó” arckifejezéssel otthagyott minket.

A mai volt az utolsó „nyílt szakköri nap”, úgyhogy órák után –

hogy jobb kedvre derítsem Virágot – bementünk mindenre, ami

maradt. Persze fejben már mindketten választottunk szakkört, de

azért benéztünk atlétikára (a tornateremben Korponay, a lányok

tesitanára tartja), modellezésre (Gondos szakköre a kémialaborban,

csak a legbátrabbak és legmazochistábbak vállalják be) és francia

konyhakultúrára (Monsieur Durand, a franciatanár főzőcskézett

huszonöt diákkal a konyhán).

Késő délutánra befejeztem a francia beadandómat, minden

leckémmel kész lettem, úgyhogy bekapcsoltam a gépem.

Legnagyobb döbbenetemre jelszót kért.

– Anya! – rohantam le, a notebookomat magamhoz szorítva.

A szüleimet apu dolgozószobájában találtam, éppen

beszélgettek. Azt hiszem, rólam, mert amikor berontottam,

gyorsan abbahagyták.

– Miért kér jelszót  a gépem? És mi a jelszó? – vágtam a

közepébe.

– Ó! – bólintott anyu kis gondolkodás után. Mintha nem tudná

rögtön, miről van szó.

– Virág anyukája hívott, és elmesélte a matematikaórát.

Megkérdezte a véleményünket a számítógép korlátozásáról, és úgy

döntöttünk, ez egy helyes lépés, mindkettőtök esetében.

– Miért? Én nem kaptam egyest! – ráztam a fejem értetlenül. –

Nem, de apáddal úgy ítéljük meg…

– Mindketten? – húztam össze a szemöldököm. Anyu meglökte

apu vállát, aki automatikusan bólintott.– Igen, mindketten – folytatta anyu. – Reni, a héten rengeteg

időt töltöttél a számítógéped előtt, ami a hétköznap estéken sok!

Utánaolvastunk, és valamennyi szakkönyv javasolja a számítógépkorlátozást.

– Nagyszerű. Végre beszélgetnek velem az osztálytársaim, rám

írnak, érdeklődnek, beavatnak egy csomó mindenbe, és most

lekorlátozzátok a gépem! Eddig az volt a baj, hogy nem vagyok

jóban az osztálytársaimmal, most meg az, hogy végre van

társaságom!

Anyu és apu összenéztek.

– Reni, mi csak azt szeretnénk, ha jutna időd arra is, amit

szeretsz… – nyugtatott anyu.

– Minden leckém kész, a francia beadandómat is megcsináltam,

pedig csak a jövő hétre kell!

– Mi nem a tanulásról beszélünk. Nincs időd olvasni, nem nézel

filmet, velünk sem beszélgetsz szinte semennyit, mert várnak a

többiek a gépen. Szeretnénk, ha mindenre jutna időd. Az iskola

egyre nehezebb lesz, a szakkörök lefoglalnak, az osztálytársaid ott

vannak délelőtt, a délutánjaidat hagyd meg magadnak!

Ezt tutibiztos, hogy könyvben olvasták! Ráadásul nem fair a

többes szám, mert végig anyu beszélt, apu csak néha bólogatott.

– Jó – tártam szét a karom. – Mi a szabály?

– Hétköznaponként egy óra, plusz ha a tanuláshoz kell valami,

hétvégén korlátlan – vágta rá anyu az előre kitalált választ.

– Egy óra? Óriási. Akkor most beírod a jelszót? – tettem le a

gépem apu íróasztalára.

Virág zaklatottan várt msn-en. Bemásolom.

Virág üzenete: Jaj de jó, hogy jössz! Korlátozták a gépemet!

Ötven percem van!

Reni üzenete:  Na ne mondd! Anyukád hívta az enyémet,

úgyhogy nekem ötvenkilenc percem van!

Virág üzenete: Ne már :D. Neked miért?

Reni: Mert anyuék jó ötletnek tartják… mindegy. 

Virág üzenete: Amikor megláttam, h jelszó kell, lefejeltem az

asztalom. Van egy dudor a homlokomon.Reni üzenete: Azért ennyire nem vészes a helyzet. Mit csinálsz?

Virág üzenete: A jelszót próbálom +fejteni.

Reni üzenete: Sok sikert.

És akkor hirtelen bevillant egy másik ablak. Cortez felkér msnkapcsolatra.

Reni üzenete:  Virág! Virág! Héé. (Reni figyelmeztető rezgést

küldött)

Virág üzenete: He?

Reni üzenete: Cortez felvett msn-en.

Virág üzenete: És?

Reni üzenete: Semmi.

A szívem vadul kalapált, aztán gondolkodás nélkül

megnyomtam. A listámon van! Te jó ég. Azonban nem volt online.

De akkor is felvett!

Pislogni is elfelejtettem, annyira bámultam a nevét és a kis

ikont mellette, hogy bezöldüljön, de ez nem történt meg. Pontosan

hatvan perccel a bekapcsolás után anyu bejött a szobámba, és

kinyomta a gépem.

– Azt hiszem, most dühös lehetsz. Ha szeretnél beszélni róla…

– Nem vagyok dühös – ráztam meg a fejem. – Ha így látjátok

jónak…

Anyu gyanúsan méregetett, szerintem lázadó-félrevezető jeleket

próbált felfedezni rajtam, végül aztán feladta, és otthagyott a

szobámban.

Lehajtottam a notebookom tetejét, és tényleg igaz, hogy a héten

először ülök néma csendben, gépzúgás, pittyegés és videó-klipek

zaja nélkül. Úgyhogy most olvasni fogok.

Matekóra: 5/1 – rémes volt. 

Gépkorlátozás: 5/2 – elfogadom, de azért nem értek vele

egyet…

Nyílt francia konyhakultúra-szakkör: 5/4 – vicces volt, mousse

au chocolat-t készítettek. Jacques meg is kínált.

Cortez az msn-listámon: 5/5* – őrület!

Szeptember 12., péntek

Reggel nagyon korán felkeltem, izgatott voltam két okból is. Az

első, hogy Cortez vajon mond-e valamit a bejelölésről. A másik a

suliújság eredménye.

Virág a kapunkban várakozott. Egyébként tényleg van egy

hatalmas púp a homlokán. Apu vitt minket suliba, de az út teljesen

szótlanul telt.

– Sok sikert az újsághoz. Hidd el, meglesz – bátorított apu,

amikor kiszálltam a kocsiból.

– Köszi – mosolyodtam el erőltetetten, mert szörnyen izgultam,

a szüleim optimista hozzáállásából semmi nem ragadt át rám.

A suli előtt néhány diák ácsorgott, de Cortezék még nem voltak

ott. Virággal az oldalamon bementünk a portára, felmutattuk a

belépőnket és továbbmentünk az aulába. A sulirádióból a  The

Offspring  egyik száma üvöltött, a péntek reggeli órákban így

akarták feldobni a hangulatot. A diákok ennek örültek, Máday már

annyira nem.

– Kiss Gábor – bökött vonalzójával egy fiú felé, aki a büfénél

állt sorba. – Menj a stúdióba, és kapcsoltasd ki ezt a lármát!

A fiú szó nélkül elrohant, Máday pedig visszafordult a bejárat

felé. Mikor észrevett, összehúzta a szemét, és ezúttal tényleg

nekem szólt.

– Rentai Renáta, az iskolaújság szerkesztőségébe! Most!

Elkaptak! Végem! Máday tudja a nevem. Virág együtt érzőn

megszorította a kezem, aztán lehajtott fejjel felkullogott a lépcsőn.

Én pedig bementem a suliújság termébe.

Legnagyobb megkönnyebbülésemre nemcsak engem hívattak

be, hanem mindenkit, aki jelentkezett. Kinga az egyik asztalnál ült,

keresztbe tett lábain pihentette összekulcsolt kezét. Az

érkezésemre felnézett és grimaszolt egyet. Becsengetéskor még

mindig várakoztunk. Arnoldra, az örök későre.

– Igazolatlant kapunk francia kultúrán – dühöngött Kinga

percenként felpattanva a székéről.– Nyugi, Máday igazolja – vágta rá egy tizenkettedikes lány. Az

ig. helyettest egyébként csak a háta mögött hívtuk egyszerűen

„Mádaynak”, ha jelen volt, mindenki csöpögött a tisztelettől.

Végre kinyílt az ajtó, és Arnold lépett be, nyomában Mádayval.

– Neményi Arnold, második hete tart az iskola, de szinte

minden nap késel. Ezt később még megbeszéljük, most azonban,

hogy mindenki siethessen órára, lássuk a négy új iskolaújságszerkesztőt.

Visszafojtott lélegzettel vártam, igyekeztem normálisnak tűnni,

de majd szétvetett az izgalom. A felgyülemlett adrenalintól a

fülemben dobogott a vér, és ahogy körbenéztem, ezzel nem voltam

egyedül. Mindenki türelmetlenül kapkodta a tekintetét.

– A négy megüresedett helyet tehát betöltheti Neményi Arnold

– mondta ki az első nevet. – Gratulálok, Arnold, lenyűgöző

elemzést írtál.

– Tudom – bólogatott Arnold cseppet sem meglepetten.

– Másodikként Rentai Renáta – fordult felém Máday, én meg

kis híján összeestem. – Intelligens, értelmes, választékos írást adtál

le. Gratulálok.

– Köszönöm – habogtam, és észre se vettem, hogy az ökölbe

szorított kezem teljesen kifehéredett.

– Harmadikként Kovács Krisztián – fordult Máday az egyik a-s

fiúhoz. Kinga csodálkozva nézte a  jelenetet, látszólag már nem

izgult, hanem egyszerűen ledöbbent.

– A negyedik fő ma reggelig kérdéses volt, de mivel döntenünk

kellett, nem is húzom tovább. Szatmáry Kinga.

A többi, be nem jutott diák motyogva megköszönte, és sietve

elhúzott.

– Mindenkinek gratulálok, jövő hét szerdán, a hatodik óra után

itt találkozunk. Most pedig órára, azonnal! – csapta össze a

tenyerét Máday. Kinga feltápászkodott az asztaltól, és mielőtt

kiment, megállt az ig. helyettes előtt.

– Mit kell azon érteni, hogy az én bekerülésem még ma reggel

is kérdéses volt?

– Azt, hogy a bekerülésed még ma reggel is kérdéses volt –

felelte Arnold Máday helyett.– Ez azt jelenti, hogy az én cikkem gyengébb volt a másik

háromnál? – kérdezte Kinga hitetlenkedve. Máday töprengett pár

pillanatig.

– Nem, egyszerűen ők hárman jobbat írtak. Na, mars órára.  –

csapta össze a kezét újra Máday.

Azt hiszem, Kinga kapott egy kisebb sokkot az elhangzott

mondattól. Jobb. Jobb, mint ő. Jobb, mint az övé. Valósággal

betorzult az arca. A lépcsőn felfelé lépkedve még mindig a fejét

rázta.

– Csak az lehet, hogy összekeverte a neveket, és Renáta került

be utolsóként.

Arnolddal óvatos mosollyal összenéztünk, és hang nélkül is

egyetértettünk abban, hogy ezt nem kell kommentálni. Kinga

minden egyes mondatával magát égeti, ehhez már nem lehet sokat

hozzátenni.

A francia kultúra óra már javában zajlott, amikor bementünk.

Monsieur Durand letette a könyvet a tanári asztalra, és kérdőn

nézett ránk.

– Na hogy ment? Ki ír rólam cikket az októberi számhoz?  –

kiabálta Zsolti.

– Az állatmagazin különkiadása. Maximum – vágta rá Kinga.

– Ez vicces volt, mióta tartogatod? – nevetett gúnyosan Zsolti.

– Nem tartogatom. Ha rád nézek, egyszerűen megjön a

humorom.

Monsieur Durand közbeszólt, hogy ha már ilyen durván

félbeszakítottuk az óráját, legalább mondjuk meg, hogy ki jutott

be.

– Mindhárman – közölte Kinga felszegett állal.

– Húúúú  – ez volt az általános reakció, kábé mindenkitől.

Durand tanár úr gratulált, és megkérdezte, ki milyen értékeléssel.

Kinga agresszíven meghúzta a copfját, és azt mondta (ez nagyon

vicces), hogy nem az eredmény számít, hanem a tény, hogy

bekerültünk.

Óvatos mosollyal az arcomon leültem a helyemre.– Pszt – sziszegte Virág. Odafordultam, és láttam, hogy fülig ér

a szája.

– Grat – mondta, aztán Kinga felé biccentett. – Lealáztad?

– Aha – vigyorogtam most már tiszta szívből, őszintén.

Kinyitottam a füzetem, és jegyzetelni kezdtem Monsieur Durand

diktálását, miközben valami belebökött a vállamba.

– Hm? – fordultam hátra döbbenten. Cortez visszahúzta a kezét

a tollával együtt. Abban a pillanatban összerándult a gyomrom.

– Tegnap este kerestelek msn-en – suttogta, mire csillogó

szemmel elmosolyodtam.

– Tényleg?

– Megvan a házid föcire a kőzetlemezekből?

– Persze – bólintottam kicsit csalódottan. Oké, tehát csak azért

jelölt be, hogy lenyúlja a földrajzházim. Nem baj, akkor is bejelölt!

– Monsieur Ántái-Kélémén – szólította fel Monsieur Durand,

amikor észrevette, hogy beszélgetünk.

Cortez hátradőlt a székén, és a tanárra nézett, aki választ várt a

kérdésére. Őszintén, én a kérdést sem hallottam, mivel teljesen

elvarázsolt a tény, hogy Cortez megbökött. Őt viszont nem lepte

meg, franciául válaszolt, folyamatos beszéddel és olyan kiejtéssel,

amire még az előttem ülő Jacques is felkapta a fejét. A tanár

lenyűgözve bólintott, és rögtönzött ötletére adott is egy ötöst.

Cortez megvonta a vállát, és visszahajolt hozzám. –

Lemásolhatom?

Miközben Monsieur Durand a táblára írt, hátranyújtottam a

füzetem. Persze hogy odaadtam. Még szép.

Ofőórán Haller tanár úr nem győzött lelkesedni. Mindenki

megtalálta a saját érdeklődési körének megfelelő szakkört, sőt a

legtöbben többre is feliratkoztak. Ezenkívül felállította az „osztály

három büszkeségét” is. Arnoldot, Kingát és engem. A suliújság

legújabb tagjait. Az ofő, miután szép, de elég kellemetlen,

ömlengős beszédet mondott, megtörölgette a szemüvegét. Tökre

meghatódott. Egyébként minden tanár gratulált, a folyosón több

diák is. Jó nagy felhajtást csinálnak belőle.Az ebédszünetben felhívtam anyut, és elújságoltam a nagy hírt.

Ezért suli után apuval együtt a kapu előtt várt, és elmentünk

moziba. 

Bekerültem a suliújságba: 5/5 – hurrá!

Föciből ötöst kaptam: 5/5.

Cortez hozzám szólt: 5/5.

Esti mozi nachossal és salsa szósszal: 5/5.

A film: 5/1 – animációs mese egy rakás gyerekkel. 

Szeptember 13., szombat

Hétvégére feloldódott a laptopkorlátozásom. Hurrá. Virág

délután áthozta a High School Musical dvd-it, és azt néztük.