Sz.J.G.-A kezdetek Okt.12-16

Október 12., vasárnap

Anyuval délelőtt muffint sütöttünk, egész jó lett, lehet enni is és

dobálni is. Mindkét verzió veszélyes. Délután Virág átjött, és

simseztünk. Az msn-t végig bekapcsolva hagytam, és fél hétkor

végre rám írt Dávid. Pár szót mesélt a versenyről, ami szerinte

iszonyat király volt, aztán belinkelt egy YouTube videót, amit ő

készített a megnemmondom milyen kamerájával. Pedig fontos

lenne a típusa és márkája, ugyanis erről szinte többet írt, mint

magáról a versenyről, de már nem emlékszem. A lényeg, hogy

Ricsi nem került be a legjobb harmincba, Cortez pedig

tizenhetedik lett a tizenhat éven aluli amatőr kategóriában.

Tizenhetedik, wow. Virággal legalább százszor néztük meg a

mindössze két és fél perces videót, minden szempontból

elemeztük, és természetesen hozzáadtam a kedvencekhez, sőt. Na

jó, ez nagyon ciki, de beállítottam kezdőlapnak is. 

Muffin: 5/3 – ehető, de még kísérleti stádiumban. Virágnak

ízlett. Fura.

Cortez videója a YouTube-on: 5/5* – wow. Nem értek hozzá,

de eszméletlenül jó.

Simjeim: 5/4 – ma megtanultak egy csomó mindent, sőt,

munkát is váltottak.

Virág simjei: 5/1 – Pete Wentz megégett a konyhában. Nem

mentettük el a játékot, de Virág így is kiakadt.

Október 13., hétfő'

Rémesen zsúfolt és hosszú nap. Először is, anyu reggel hagyott

üzenetet a hűtőn, hogy ötre megy a fogadóórára. Apu kitett minket

a sulinál (jó volt újra Virággal érkezni reggel), a lépcsőn a

szokásos négyes ücsörgött.– Sziasztok! – köszöntünk egyszerre.

– Pete Wentz, meggyógyultál? – röhögött Ricsi, amikor

meglátta a mellettem ácsorgó Virágot, aki nem reagált, a szemébe

fésült haja alapján rossz napja volt.

– Gratulálok a  versenyhez! – néztem Cortezre, aki a deszkáját

tologatta.

– Kösz – bólintott, bár nem tűnt lelkesnek. Talán a helyezéssel

nem volt megelégedve.

– Reni, tudod, hogy mennyire kedvellek – lépett mellém Dave,

és idiótán vigyorgott.

Nem is válaszoltam, csak kirángattam a táskámból a

matekfüzetem. – Tessék.

– Örök hála – vette el.

– Reni, én is eléggé bírlak – vakargatta a homlokát Ricsi.

– Kémia? – turkáltam tovább a táskámban.

– És még gondolatolvasó is – bólogatott Ricsi Zsoltinak.

Odaadtam a négy fiúnak az összes házim, amit lehetett, aztán

Virággal együtt bementünk a suliba. Máday vonalzóval a kezében

állt, és az érkezőkkel ordibált, miközben mi átvágtunk az aulán.

– Várj, ez mi? – rángatott Virág a faliújsághoz, ami a lépcső

melletti falon van elhelyezve.  „Rajzhét a Szent Johannában,

október 13-17, bővebb információ Vladár Ervin tanár úrnál”  –

olvasta le, elsöpörve a haját a homlokából.

– Óriási. Remélem, az üres álomrajzom nem teszik ki –

motyogtam, Virág pedig jót nevetett, aztán eszébe jutott, hogy ma

rossz napja van, és elkomorodott.

A duplaangol előtt a szekrényünkhöz mentünk, ahol

összefutottunk Kingával. A négy a-s lány körülötte téblábolt.

– Mutasd még egyszer, ez őrült menő! – ujjongott Edina. Kinga

tettetett unalommal az arcán kihúzta a pulóvere nyakán át a díját,

és felmutatta. Az  a-s lányok megtapsolták, meg sikongattak, meg

ujjongtak. A csengetésig ezzel foglalkoztak, aztán pillanatok alatt

eltűntek a teremben. Kinga bevágta a szekrényajtaját.

– Ez jellemző – közölte felénk fordulva.

– Mi? – kérdeztem.– Természetesen megszívták,  amiért nem az én versenyemre

jöttek, most pedig bármit megtennének, hogy újra jóban legyünk –

vigyorgott.

– Miért szívták meg? – kérdezte Virág.

– Mert a gördeszkásversenyre késve érkeztek, addigra annyian

voltak, hogy semmit nem láttak belőle, ráadásul üdítőt vettek,

amikor Cortez következett, úgyhogy azt sem látták. Ilyen az élet –

rántotta meg a vállát önelégülten.

– És kibékülsz velük? – kérdeztem.

– Hagyom, hogy körülöttem ugráljanak, ahogyan eddig is –

felelte diplomatikusan.

Mosolyogva megráztam a fejem, és gyorsan kiszedtem az

angolcuccom. Már így is késésben voltunk, úgyhogy lerohantunk a

nyelvi előadóba.

Mr. O’Realy szerencsére még nem volt a teremben, vagyis

szinte egyszerre érkeztünk. A naplóba írva a hiányzókat kérdezte,

mire többen előrekiabálták, hogy Zsidák Gábor.

– Itt vagyok! – szólt egy halovány hang az első padból.

– Ó, tényleg. Észre se vettelek – közölte Kinga, majd

visszafordult a füzete fölé.

Szegény Gábor. Tényleg senkinek nem tűnt fel, hogy

megérkezett. De legalább hallottuk beszélni.

Kémián Gondos köszönés nélkül lecsapta a naplót, és közölte,

órai munkára ad jegyet, párban kell dolgoznunk. Ennek a

legtöbben nem örültek, Cortez és Virág szó szerint lesápadt az első

padban, egyedül Ricsi dőlt hátra magabiztosan a székén. Na ja,

rám hagyatkozott. Atomszerkezeti modellt kellett összeraknunk

pálcákból, úgyhogy miután Gondos kiosztotta a nejlontasakban

lévő, szétszedett pálcákat, kezdődhetett a munka.

A feladatot mindenki máshogy fogta fel, Arnold körülbelül tíz

perc alatt készen lett, Zsolti legnagyobb örömére, úgyhogy ők

ketten elfoglalták magukat. Kinga Gáborral veszekedett,

folyamatosan azt ismételgette, hogy ne nyúljon hozzá, mert csak

elrontja. A többiek viszonylag csendben szenvedtek a pálcák

összedugásával, nem igazán alakult az atomszerkezeti modell,

Andris és Jacques úgy rakta össze, hogy maradt négy felesleges pálcájuk, Virág és Cortez pedig addig zavarták egymást, amíg

leesett a földre a modelljük, és a pálcikák szanaszét repkedtek.

Ricsi a fejét a padra hajtva figyelte, ahogyan  megbirkózom a

feladattal, a könyv ábrája alapján tizenöt perc alatt megcsináltam,

úgyhogy elővettem a regényem, és olvasni kezdtem. Gondos a

tanári asztal mögött ült, és hunyorogva, valami cukrot rágva

pásztázta az osztályt.

– Pósa miért fekszik a padon? – szólalt meg éles hangján,

amikor észrevette, hogy Ricsi nem csinál semmit.

– Tanárnő, már elkészültünk – köhintette Ricsi. Cortez és Dave

két irányból fordultak felé értetlenül, Virág pedig továbbra is az

asztalok alatt mászkált, hogy összeszedje az elszóródott pálcákat.

– Valóban? Ennyi idő alatt? Hozd csak ki! – utasította Gondos.

Ricsi feltápászkodott, és a tetején megragadta a modellt.

– Ne! – suttogtam. – Itt fogd – mutattam a modell aljára, mire

Ricsi bólintott, és sokkal óvatosabban emelte meg.

Letette a tanári asztalra, és miközben Gondos ellenőrizte, Ricsi

vigyorogva nézett az osztályra.

– Lenyűgöző teljesítmény, Richárd. Igazán lenyűgöző. Ez

természetesen ötös – bólogatott Gondos szinte meghatottan.

– Na ne már! – hördült fel reflexből Dávid.

– Felmayer, ahogy látom, még nem vagy készen. Szeretnéd,

hogy most, azonnal osztályozzam? – szólt rá gorombán.

– Dehogy, tanárnő – rázta meg a fejét Dave, és a mellette ülő

Robit kezdte el bökdösni, hogy siessen már.

– Richárd, remélem, a szüleid jönnek a fogadóórára – közölte

Gondos, mire Ricsi közölte, hogy jönnek.

Gondos befirkantotta a naplóba Ricsinek az ötöst (totál kitűnő

eddig ), meg nekem is, aztán döbbenten nézett le a tanári asztal

alá.

– Bencze, megkérdezhetem, mégis mit csinálsz? – förmedt rá

Virágra, aki éppen akkor tápászkodott fel.

– Elnézést, tanárnő, leejtettem ezt a pálcát – magyarázkodott a

szemébe fésült haján keresztül.– Ahogy látom, semmi szükséged arra a darabra – legyintett

Gondos. Na, ez nem volt túl kellemes, Virág azonban nem vette

magára, visszasietett a padjához, és átadta a megtalált pálcát

Corteznek.

Óra végén még mindig nem készültek el, úgyhogy egyest

kaptak. Csakúgy, mint Dávid és Robi. 

Szünetben az udvaron Arnolddal és Virággal a fogadóóráról

beszélgettünk.

– Ez olyan gáz. Melyik szülőmmel járok jobban, ha anyu jön

Gazdaghoz vagy ha apu? – tépdeste a fűszálakat Virág.

– Nem tudom – vontam meg a vállam, és közben az árkádok

alatt álló Cortezéket figyeltem. Egy csomó idősebb diák gyűlt

köréjük, szerintem a versenyről beszéltek. Azért Kingát sem kellett

félteni, az elért eredménye futótűzként terjedt a suliban, a

tanárokon kívül egy rakás diák is gratulált neki, az a-s lányok

pedig úgy loholtak a nyomában egész nap, mint még soha. Igaz,

hogy felénk sem nézett, sőt, senkinek nem említette meg, hogy mi

ott voltunk vele, inkább rájátszott a  „mindenki lemondta, de én

megmutattam, hogy így is nyerek” színjátékra. Egész jól csinálta.

Arnold összecsukta a könyvét, és Virágra nézett.

– Miért fontos, hogy melyik szülőddel közli Gazdag, hogy sötét

vagy a matekhoz? – kérdezte.

– Hát – vonta meg a vállát Virág –, mert ha anyunak mondja,

akkor tuti megvon valamit, a netet, a tévét vagy ilyesmi. Viszont

ha apunak mondja, ő nem fog semmit csinálni, mert még mindig a

kedvemben akar járni. Ez az! – csettintett. – Aput küldöm a

fogadóra.

– Szerintem anyukád is tudni fog róla – közöltem.

– Nem, nem beszélnek egymással. Ez jó terv. Zseniális vagyok!

– söpörte el a homlokából a haját, majd elővett a zsebéből egy

csatot, és félretűzte.

– Én nem a zseniális kifejezést használnám, de mindegy – rázta

meg a fejét Arnold.

Az olvasókörön egy Poe-novellát elemeztünk, úgyhogy Arnold

remekelt. Abszolút az ő stílusa, javarészt ő érvelt és beszélt róla, és mivel vele kevesen mernek ellenkezni, ez így ment végig. A suli

előtt, amikor Virágot vártuk, még mindig erről magyarázott.

– Nem mondanám, hogy ez a legjobb műve, ha rajtam múlik,

akkor a  Kút és az ingát elemezzük, de Kardos valamiért így

döntött. Mindegy, szerintem még arra is sor kerül.

– Nem olvastam – ráztam meg a fejem.

– Komolyan? – döbbent le. Körülbelül úgy, mintha azt

közöltem volna, nem tudok olvasni.

– Tényleg, én eddig nem olvastam Poe-t.

– Már nyolcadikban túl voltam rajta – legyintett. Na jó. Arnold

minden bizonnyal fura tizenhárom éves volt. Ki a bánat olvas Poet nyolcadikban?

– Bár – tette hozzá – nem is igazán a te stílusod.

Ezt bővebben kifejtette azzal, hogy szerinte Poe nekem túl sötét

és komor, állítása szerint ahhoz hangulat kell. Erről tanakodtunk,

amikor Virág nyakig grafitosan megérkezett.

– Őrület volt a rajzszakkör! A héten rajzhét van, úgyhogy

Vladár bekérette a régi rajzokat, és külön feladatot is adott két

témakörben, a legjobbakat pedig kiteszik pénteken, és hó végéig

marad is – lelkesedett.

– Na, az tök jó. Mi a két téma? – érdeklődtem, miközben

elindultunk a dombon.

– '56 és halloween. Én a másodikat választom.

– És én egyáltalán nem vagyok meglepve – jegyezte meg

Arnold.

Virág hazáig magyarázta, hogy mennyi rajzötlete van

Halloween témakörben, úgyhogy sietett is haza rajzolni.

Miután megcsináltam a leckém, az egyórás netezésem ráment

arra, hogy folyamatosan Cortez videóját néztem, újra és újra.

Egyrészt őrülten odavagyok azért, hogy van egy videófelvétel róla,

amit annyiszor nézhetek, ahányszor csak akarok, és ráadásul még

tanultam is valamit. Kick flip. Ez egy gördeszkás trükk, ami

hallatszik a videó alatt, amikor bemondják egy ugrását követően.

Na, és még azt mondják, a YouTube-on nem tanulunk semmit!

Dehogynem. Ezután a nappaliban olvastam, mire anyu hazaért, kiolvastam a

Rip van Winkle-t. Aztán jött a feketeleves. Az ajtónyitódást

követően anyu így szólt.

– Renáta!

Oké, a lépcső alján állt, és felfelé szólt, ami azt jelenti, hogy azt

hitte, a szobámban vagyok. Döbbenten álltam a nappali ajtajában.

Csak és kizárólag akkor neveznek így, ha mérgesek rám. Jaj.

– Itt vagyok – ijesztettem meg anyut, mert nem abból az

irányból számított rám.

– Renáta, a fogadóóráról jövök – közölte. Mintha nem tudnám.

És jött a fejmosás. Időközben apu is hazaért, úgyhogy én ültem az

étkezőasztal egyik végében, a szüleim meg a másik végében. És

leszidtak.

– Tehát valamennyi tanárod elégedett veled és a

teljesítményeddel, kedves, okos, értelmes lánynak tartanak, nem

mellesleg majdnem kitűnő az átlagod – magyarázta anyu, én pedig

vadul bólogattam. Még nem igazán láttam át, mi ebben a rossz. –

Éppen ezért – folytatta. – Éppen ezért nem értettem, amikor

szemtelen, munkamegtagadó, trehány és nemtörődöm jelzőkkel

illettek. Azt hittem, rosszul hallok vagy nem rólad beszélnek!

– Mi? – fagytam le egy pillanat alatt. Aztán végiggondoltam a

hallottakat. Szemtelen, munkamegtagadó, trehány… na egy

pillanat. Munkamegtagadó? Vladár!

– A rajztanárod dühösen és indulatosan várt.

– Vladár totál hülye! – szóltam közbe. A szüleimet a

kijelentésem egyáltalán nem győzte meg, sőt, belátták, hogy

tényleg szemtelen vagyok.

– Renáta, a tanárod elmesélte, hogy nem csináltad meg a

feladatod, sőt, utána megkérted az osztályfőnököd, hogy húzassa

ki a jegyed. Állítása szerint még vádoltad is.

– Nem, nem! Arnold akarta beperelni! – magyarázkodtam, de

egyre hülyébben éreztem magam. Mert hülyén is hangzott, amit

mondtam.

– Na jó, ez így nem mehet tovább. Tisztában vagyunk vele,

hogy nem erősséged a rajz, de eddig legalább próbálkoztál. A

tanárod igazán mérges, jogosan.– De ez nem igazság! Az én verzióm is megállja a helyét!

Álmot kellett rajzolni, én pedig nem álmodtam semmit! Ezért nem

rajzoltam!

– Vladár tanár úr szerint az osztálytársaidat szórakoztattad a

viselkedéseddel.

– Nem tehetek róla, hogy ezen nevettek! Én komolyan ezért

nem rajzoltam – ráztam meg a fejem.

– Bukásra állsz rajzból! – közölte anyu dühösen, apu pedig a

fejét csóválta.

– Nem, nem! – vágtam rá, aztán átgondoltam. Na jó, 1/2-re

állok. – Jó, de kijavítom! A többiek másból állnak bukásra,

keményebb tárgyból, mint irodalom, matek vagy kémia!

– MINKET NEM ÉRDEKELNEK A TÖBBIEK! – kiabáltak

egyszerre.

Na jó. Ez a mondat  a szülők kedvence. Nincs olyan szituáció,

amikor ezt ne lőhetnék el. A többiek nem érdekesek. Na persze.

Becsülettel végighallgattam a mondandójukat, amiket

szakkönyvekből szedtek. Aztán megállapodtunk, hogy kijavítom a

jegyeim rajzból és változtatok a viselkedésemen Vladárral

szemben. Mintha ez olyan egyszerű lenne. Mindegy. A

netkorlátozás emiatt maradt, sőt, ha nem javítok rajzból, akkor

korrepetálásra kell majd járnom. Na ne már! Rajzból? Ez teljesen

röhejes.

Mint valami bűnöző, úgy kullogtam fel a lépcsőn.

– Reni – szólt utánam anyu.

– Igen?

– Kardos tanár úr az egekig dicsért, szóba hozta a versenyeket,

amiken majd számít rád.

– Jó, majd megbeszéljük, most lerajzolom az álmom –

legyintettem, mert tényleg nem dobott fel, hogy Kardos pozitív

véleménnyel van rólam.

Tökre le vagyok sújtva, ráadásul az egy óra netet már ellőttem

délután, pedig tuti, hogy tele van az msn.

A babzsák fotelembe huppanva az ölembe vettem a rajztáblát,

és megpróbáltam lerajzolni egy rémálomképet Vladárról. Sajna nem sikerült, pedig gondolatban olyan jól megvolt. Mindegy, újra

megpróbálom, hátha összejön valami.

Vladár: 5/1 – aljas módon árulkodott anyunak! 

Rajz: 5/1 – akkor sem tudok rajzolni, és álmodni sem szoktam.



Cortez videója: 5/5 – legalább valami feldob. Tényleg, Cortez

videója! Wow. 

Kémiaóra: 5/4 – Ricsi lassan eminens lesz, pedig azt sem tudja,

mi az a periódusos rendszer. 

Október 14., kedd

A fogadóóra megtette a hatását! Komolyan. Először Virág

érkezett a házunkhoz úgy, mintha kísértetet látott volna. A haja

hátul sokkal erősebben volt feltupírozva, és olyannyira a szemébe

fésülte, hogy ezúttal tényleg nem látott.

– Pech – kezdte köszönés nélkül, és beült hátra a kocsiba. Apu

előtt nem beszéltünk többet, úgyhogy csendben utaztunk, csak

amikor kiszálltunk, akkor kezdtünk rá, de totál egyszerre.

Én fújtam a magamét Vladár miatt, Virág pedig a saját

szerencsétlenségét, merthogy az anyukája és apukája is elment a

fogadóórára, Gazdag mindkettővel közölte, hogy Virág hülye

matekból és bukásra áll, plusz Gondos beszámolt a kémiajegyeiről

is.

Teljesen ki volt akadva, és jobban befordult, mint valaha. Ja, és

ha ez még nem lenne elég, a szülei összevesztek, egymást okolták,

úgyhogy állítólag zengett tőlük a suli.

– Gondolj bele. Anyu ordított apuval, hogy tőle örököltem a

selejtes génjeimet, apu kiabált, hogy selejtes génjei anyunak

vannak, úgyhogy a portás csitította le őket. De gáz! – hadarta,

miközben a bejárat felé lépkedtünk. A szokásos négyes a lépcső

alján ült, most viszont nem voltak vidámak, sőt, a szokásos

szívatás is elmaradt. Totál le voltak törve.– Sziasztok – köszöntem, mire bágyadtan ránk néztek.  –

Fogadóóra? – kérdezte Virág, még egy adag  hajat fésülve a

szemébe.

– Ne is mondd! – rázta a fejét Zsolti. – Totál kiakadtak, Barka

belázította a szüleimet, úgyhogy lőttek a PS-rangadóknak. Amíg

végig nem nyálazom a történelmet. Szívás. Meg kell néznem a

300-at, hogy legyen valami fogalmam Spártáról – magyarázta.

– Ja, nekem is – értett egyet Dave. – És ha ez még nem lenne

elég, az az átkozott Kardos…

– Nekem mondod? – emelte fel a fejét Cortez. Érdekelt, amit

mond, de azért nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen

végtelenül jól áll Corteznek, ha gondban van. Wow. – Bocs, Reni,

de a korrepetálások maradnak egy ideig – tárta szét a kezét.

Ezért bocsánatot kérni? Ez megőrült? Én köszönöm, hogy ilyen

sötét irodalomból!

– Oké, nem gond – vontam meg a vállam tettetett hanyagsággal,

miközben szinte kiugrottam a bőrömből.

– Mindannyian megszívtuk – jelentette ki Dave nagy bölcsen,

majd elkapta a röhögés. – De nem annyira, mint Ricsi.

A kijelentése osztatlan sikert aratott, Cortez, Zsolti és Dávid

megállás nélkül nevettek, Ricsi pedig idegesen fogta a fejét.

– Mi az? – kérdezte Virág.

– Hagyjátok már abba, ez nem vicces! Halljátok? – kiáltotta

Ricsi, aztán inkább felénk fordult. – Gondos…

– Mi van vele? Jó vagy kémiából, vagyis a jegyeid alapján –

ráztam a fejem értetlenül.

– Pont ez az! Pontosan ez a baj! Gondos versenyre küld! –

hadarta, a többiek pedig még jobban röhögni kezdtek.

– Mi? – hőköltem hátra. Na ne!

– Komolyan mondom! Kémiaversenyre küld! Ez nem igaz!

Még a vegyjeleket se tudom!

Akármennyire sajnálom Ricsit, ezen én is elmosolyodtam.

– Lám lám – lépett hozzánk Kinga. – így jár, aki csal.

– Na jó, most nincs szükségem a stréber okoskodásodra.

– Én megmondtam – vigyorgott önelégülten.– Fejezd már be! Van elég bajom nélküled is! A szüleim azt

hiszik, zseni vagyok!

– Majd a verseny után biztosítod őket arról, hogy nem.

– Kinga, szerintem most tényleg nincs szükség arra, hogy

kioktass minket – ráztam meg a fejem, ugyanis kialakult a

lincshangulat.

– Renáta, miért is  állsz itt a bukásesélyesekkel? Így akarsz

bevágódni, hogy sajnálatodat fejezed ki, miközben téged

egyáltalán nem érint az ő bajuk?

– Igenis érint! – szóltam közbe dühösen. Egyébként jó tudni,

hogy Kinga újra a régi.

– Ó! – kapta a kezét a szája elé. – Ó, tényleg! Rajz!

– Nézd, van, ami nem megy, és nem lehet megtanulni. Majd

kijavítom valahogy – közöltem.

– Ennyire béna nem lehetsz! Rajzból bukásra állni?

– Kösz az együttérzést, most már mehetsz is – küldte el Zsolti.

– Hozzád meg ki szólt? – húzta össze a szemét Kinga, és

kihúzott háttal beviharzott az épületbe.

Első óra irodalom, úgyhogy a szünetben mindenki, de mindenki

Kardost szidta. Az osztályban repkedtek a különféle jelzők, úgy

tűnik, a tegnapi fogadóórán Kardos osztotta a legjobban a szülőket.

Komolyan, még az előttem ülő Jacques is elmormolt pár helyes

francia káromkodást, amiért Kardos kritikán alulinak minősítette a

nyelvtantudását. Mármint a magyar nyelvtant. A szülők pedig

leleményesnek bizonyultak, majdnem mindenki kapott valami

megvonást vagy büntetést a tegnapi fogadó után, legtöbben

korrepetálásra kényszerültek, emellett állati divatos a netkorlátozás

és a különböző játékok megvonása. Robi és Andris dühödten

mesélték, hogy nem elég, hogy nem játszhatnak WoW-ot, de a

LFS-től is eltiltották őket. Bármennyire szeretném, nem tudtam

együtt érezni velük, ugyanis fogalmam sincs, hogy miről van szó.

Arnold a szokottnál korábban érkezett, vagyis tőle szokatlanul,

a csengetésre. Ez meglepett. Ahogy beviharzott a terembe,

egyenesen hozzám lépett.

– Na jó! Mindent megpróbáltam, hogy a lehető legbénább,

legnyomorultabb, legszánalmasabb képet készítsem, és ez még így is jobb lett, mint amit te valaha rajzolni tudnál, de jó esélyünk van

rá, hogy ne bukjunk le – közölte, és elém tett egy rajzlapot.

– Mi? – kérdeztem a papírra meredve. Tele volt radírozással,

javítással, áthúzással, és valóban, egy nagyon csúnya erdő volt a

rajzon, körülbelül hatévesek pingálnak ilyen fákat. Rögtön

megértettem, hogy mi ez, és mosolyogva felnéztem Arnoldra. – De

rendes vagy!

– Jó, ne ess túlzásba, csak segíteni próbálok – vonta meg a

vállát, miközben felült az asztalomra, és kihúzta maga alól a

könyvemet, amire természetesen ráült.

– És az elveid? – kérdeztem, mert Arnold soha senkinek nem

segít. Tökéletesen tisztán kifejtette, hogy mindenki oldja meg a

maga baját. Erre készít nekem egy  tőle igazán távol álló,

borzalmasan béna rajzot, csak hogy segíthessen. De kedves!

– Az elveim némiképp módosultak, a te eseted egészen más,

egyszerűen ellenzem, hogy elcsússz egy olyan tárgyon, amihez

nincs érzéked. Ez esetben Vladár igazságtalan, túlontúl komolyan

veszi magát. És a tárgyát is – felelte. Nem kérdés, igazi barát.

– Figyelj, őrülten jólesik, és tényleg, le a kalappal, ilyen ronda

rajzot még nem láttam, de – emeltem fel a táskám –, de hoztam a

sajátom, így legalább nem bukunk le. Már csak az  kéne, hogy

Vladár rád is berágjon – nyújtottam felé a rajzlapom. Arnold

hosszasan nézte, végül széttárta a karját.

– Ez mi?

– Ja, várj, mondom – hajoltam a lapom fölé. – Ez itt a nap, ez

pedig egy tó…

– Tó? Ez a körzővel rajzolt szabályos halmaz?

– Nem halmaz! Tó! – erősködtem.

Miután jól megnézte a rajzom, elismerően bólintott.

– Tudod, mindent beleadtam, hogy igazán rossz rajzot készítsek

neked, de hiába. Ez mindent visz. Add be ezt, rögtön tudni fogja,

hogy a tiéd – ugrott le az asztalomról.

– Oké – fordultam utána. – És még egyszer, köszi!

Abban a pillanatban Ricsi kapta fel a padomról a lapot, és

összeráncolt szemöldökkel nézte.– Ez megint engem ábrázol?

– Az egy tó!  – ismételtem unottan, és inkább kikaptam a

kezéből a lapot. Jobb a békesség.

Kardos indulatosan érkezett órára, ettől mindenki elhallgatott.

– A tegnapi fogadóóra, remélem, ráébresztett benneteket arra,

hogy komoly bukások vannak kilátásban. A témát lezárva még

megjegyezném, aki januárban kezd el hajtani, ne számítson semmi

jóra, úgyhogy javasolnám, szedjétek össze magatokat, mert a

decemberig elért átlagok sokkal jobbak már nem lesznek. Ezt

garantálom! Szöveggyűjtemény!

Mindenki egyszerre nyitotta ki a könyvet, csak a lapok

sistergése hallatszott. Az egész óra néma csendben telt, a csengő

úgy hasított a levegőbe, hogy a legtöbben összerezzentek tőle.

– Reni! – intett Kardos az óra végén, amikor a többiek szinte

kimenekültek a teremből.

– Igen?

– Édesanyádnak említettem az irodalmi és műveltségi versenyt.

Szeretném veled is átbeszélni.

– Igen, anyu mondta, csak még nem tértünk rá, egyelőre a rajzot

kell kijavítanom, arra koncentrálok – vontam meg a vállam.

Olyasmi történt, ami ritkán. Kardos halványan elmosolyodott.

Ijesztő volt, ahogy a vigyortól a bőre rásimult a csontos arcára.

– Hallottam róla – komorodott el újra. – Ha gondolod, válthatok

pár szót az érdekedben Vladár tanár úrral…

– Nagyon köszönöm, de inkább megoldom egyedül. Haller

osztályfőnök úr már próbált segíteni, és nem alakult túl jól –

vontam meg a vállam. Kardos bólintott, majd  kiviharzott a

teremből.

Az ebédszünetben Virággal együtt lementünk a tanáriba. Vladár

az asztalánál ült, és amikor meglátta Virágot, felcsillant a szeme.

Amikor meg engem, akkor szikrát szórt. Először természetesen

Virág képeit vette el, egytől egyig átnézte őket, talán túlontúl

részletesen is, csak hogy húzza az időt.

– Ezek fantasztikusak! Őstehetség vagy! – bólogatott büszkén.

Mondjuk, nem túlzott. Virág képei egész egyszerűen lenyűgözők. Teljesen elkapta a halloween hangulatát, volt köztük manga

stílusú, meg volt komolyabb témájú kép is.

– Köszönöm – vigyorgott Virág a sarkán egyensúlyozva, így

billegve előre-hátra.

– Renáta? – váltott sokkal komolyabb hangsúlyra Vladár.

– Tanár úr, otthon elkészítettem az álomképet, amit a múlt órán

kellett volna.

– Nocsak, azóta talán álmodtál valamit?

– Nem, csak a fantáziámra bíztam – feleltem, és igyekeztem

figyelmen kívül hagyni a cinikus, kötekedő stílusát.

– Akkor lássuk.

Vladár a tollával kopogtatott az asztalon, miközben a rajzomat

bámulta. Jó, tény, hogy nagyon béna rajz, pedig beleadtam

mindent. Talán csak Virág rajzai után sokkoló ennyire.

– Nos, tekintettel arra, hogy felajánlottam a javítási lehetőséget,

amivel a jelek szerint élni kívántál – bármilyen furcsán oldottad

meg a feladatot –,  és mivel ezúttal hajlandó voltál minimális

erőfeszítést tenni, kettes. Megfelel? – vonta fel a fél szemöldökét.

– Igen, köszönöm – bólogattam szomorúan. Nem azért voltam

szomorú, mert csak kettes. Hanem mert milyen áron? Ha

mondanám, se hinné el, hogy az egész tegnap estét ezzel töltöttem.

Tehetségesen béna vagyok, ez van!

– Átjavítom a naplóban, mehettek a szünetre – köszönt el

tőlünk.

Mikor becsuktuk az ajtót magunk mögött, hatalmas sóhaj

szakadt ki belőlem.

– Látod, nem is ment olyan rosszul – vigasztalt Virág.

– Ahogy vesszük.

A büfénél sorba állva elemeztük a „Reni kontra Vladár” sztori

újabb epizódját, aztán vettünk két brióst, egy narancslét és egy

forró teát Virágnak, mert még néha köhög. Arnold az udvaron várt

minket.

– Kettes – bólogattam.

– A te esetedben már ez is több, mint amire számítottam. Mit

szólt?– Hát, nem sokat – ráztam a fejem csalódottan.

A sulirádióban elhalkult a zene, és a stúdiós hangja szólalt meg.

– A következő szám Pósa Richárdnak, becenevén kis

Einsteinnek szól, ezzel kívánunk sok sikert a kémiaversenyhez!

A rádió hangszóróiból felcsendült egy  Green Day-szám,

miközben az árkádok alatt álló Ricsi Dáviddal és Zsoltival kezdett

kiabálni.

– Ez nem vicces, hanem rém ciki! – magyarázta, miközben az

udvaron mindenki őket figyelte.

– Felmayer! – kiáltotta Arnold a fejét rázva. Dávid kérdőn

felénk fordult. – Einstein fizikus volt, te szerencsétlen!

Az udvaron kitört a röhögés, még Ricsi is önelégülten

vigyorgott, Dave pedig eszméletlenül beégett. Szegény. 

– Na és? Kémia, fizika, ugyanaz – erősködött, de senki nem

figyelt rá, csak nevettek.

Otthon megírtam a leckémet, aztán mivel már nem csak

Virágnak és nekem volt gépkorlátozásom, hanem szinte

mindenkinek, be se kapcsoltam a notebookom.

Inkább levettem a polcomról Gárdonyi  Ida regénye  című

könyvét, és belekezdtem. Hihetetlen, hogy milyen sok idő marad,

ha nem töltök annyi időt a számítógép előtt, ma még azt az egy

órát is megéreztem, amit kihagytam. Helyette inkább segítettem a

vacsorában, ami így egészen jól sikerült. Tényleg, kétszer is ettem

belőle. Anyu teljesen odavolt.

Vladár: 5/1 – lehet, hogy kettest adott, de megalázó volt. 

Virág rajzai: 5/5 – hihetetlenül jók.

Ida regénye. 5/5 – csoda, hogy eddig nem olvastam, tetszik!

Esti BL-nézés apuval: 5/5 – már tanulom a foci szabályait,

komolyan, unom, hogy Cortezék állandóan erről beszélnek, és nem

értek belőle semmit. 

Október 15., szerda

Pont egy hét van az őszi szünetig. Ez igencsak meglátszott ma a

sulin. Totál káosz volt. Javában tart a rajzhét, Vladár kitetetett egy

csomó  képet: a földszinti folyosókon ’56 képeit, az emeleten a

halloweent ábrázolókat állították ki. A szünetekben szinte

mindenki végignézte a kirakott rajzokat, köztük mi is, sőt mi

többször is, ugyanis Virágnak hét(!!!) képe szerepelt. Ez elég

klassz dolog. Ha a rajzhét okozta káosz még nem lenne elég, a

színjátszósok szünet nélkül próbálták a jövő szerdai ünnepségre a

darabot. Ezt a tesiteremben tették, és mivel mind a négy a-s lány és

Kinga is színjátszós, mi, Virággal ketten tornáztunk volna,

úgyhogy Korponay közölte, hogy választhatunk, elfoglaljuk

magunkat vagy suliköröket futunk. Naná, hogy az előbbit

választottunk, semmi kedvünk nem volt az iskola körül rohangálni,

mint két lúzer.  Az óra első öt percét a lelátón ülve töltöttük, és a

próbát néztük. A könyvtárosnő (ő vezeti a színjátszókört) egyelőre

csak a szerepeket osztotta ki, meg a betanulandó szövegkönyveket,

úgyhogy ezt igazán untuk.

– Menjünk, nézzük meg, mit csinálnak a fiúk – pattantam fel, és

Virágot magam után húzva, csendben leléptünk.

A fiúk tesiórája az udvaron zajlott, fociztak.

Az árkádok alatt álltunk meg, és a focit néztük. Sokat nem

értettünk belőle, de azért szórakoztatóbb volt, mint az ünnepség

próbáját bámulni.  Ráadásul Cortez elképesztően festett

csapatkapitányként, a Szent Johannás egyenmelegítőjében. –

Arnold, mi lenne, ha visszarúgnád? Ez nem annyira megerőltető! –

rohant Dave a labda után, amikor Arnold simán hagyta, hogy

elguruljon mellette. Szemmel láthatóan lázadt a focizás ellen.

– Minek rúgjam vissza? Ha valakinek kell, úgyis utánamegy –

közölte Arnold, és tovább folytatta tevékenységét, azaz a fának

dőlve ácsorgott.

Jacques néha beleért a labdába, sőt, lőtt egy gólt is, de a játékot

egyértelműen Cortez, Ricsi, Dávid és Zsolti uralta. A többiek

inkább csak lézengtek.– Emo, rúgd vissza! – kiáltotta Ricsi, amikor Virág mellett

pattant a labda az épület falán.

– Oké – ugrándozott Virág boldogan, aztán felemelte a labdát,

és visszadobta.

– Rúgd! Tudod, mit jelent? – vette le mellel a labdát Ricsi, és a

fejét rázva folytatta a játékot.

A következő pillanatban Zsolti rúgása telibe kapta Cortez

karját, úgyhogy megállt a meccs.

– Hé, minden oké? – veregette hátba Zsolti, miután azonnal

Cortez köré gyűlt mindenki.

– Aha – röhögött Cortez a karját rázva. Tuti, hogy fájt neki, de

annál menőbb, mintsem bevallja. – Csak széttört az órám! –

csatolta le a kezéről. Hű, tényleg nagy rúgás volt.

– Bocs, tényleg – mentegetőzött Zsolti, Cortez azonban csak a

vállát vonogatta, és felénk futott.

– Maradtok óra végéig? – kérdezte lihegve.

– Nem hiszem, mert hűvös van – közöltem a karomat

dörzsölve.

– Mindegy, ezt odaadom, mert ha leteszem, biztos itt felejtem –

tette a kezembe a betört óráját. – Nincs egy órátok kölcsön?

Kicsengetés előtt tíz perccel abbahagyhatjuk – magyarázta.

– Tessék – vettem le a kezemről automatikusan a fehér

Casiómat. Cortez dünnyögött valami köszönetfélét, és már rohant

is vissza a rá várakozó fiúkhoz.

Virág rám nézett, és elmosolyodott.

– Rákvörös a fejed.

– Rajta van az órám! – susogtam, és teljesen odavoltam. Wow.



Tesi után Kingát elkérték infóról és franciáról, úgyhogy ő

tovább próbált a tornateremben, mi pedig átvonultunk infóra. A

tanár Word szerkesztést adott ki feladatnak, úgyhogy mindenki

csendben pötyögött. Az óra felére már szinte valamennyien

elkészültünk, és miután a tanár leosztályozott minket,

átvándorolhattunk egymás gépéhez. Én Arnold mellé ültem, és

Honfoglalóztunk, Virág egymagában Pete Wentz-interjúkat nézett, Andris és Robi, mivel a szüleik letiltották őket a netről, gyorsan

ellenőrizték a WoW-ot. Jacques Skype-on csetelt valami francia

barátjával, Zsolti, Dávid, Ricsi és Cortez pedig a YouTube-on

szörföltek. Sajna, hogy Gábor mit csinált, azt nem tudom, mert az

ő gépére nem láttam rá.

– Hé! Láttad a gördeszkás videód nézettségét? – kérdezte Dave

Corteztől.

– Nem néztem azóta. Mennyi? – húzta közelebb a gépét Cortez.

Én meg lesütöttem a szemem. A fenébe.

Na ja. A fele én voltam. Meg Virág. Mondjuk, ez nem derült ki,

de azért én saját magam előtt is cikinek tartottam, hogy tényleg

képes voltam kezdőlapnak beállítani.

– Megtámadtak, nem figyelsz? – kérdezte Arnold, úgyhogy

muszáj volt visszafordulnom a játékhoz. És tényleg, egy bátor

játékos megtámadta a várunkat. Sajna nem sejthette, hogy Arnold

az ilyet nem szereti, úgyhogy miután hárítottuk a támadást, Arnold

következő lépésként leverte az ellenfelet. Ez van.

Francián dolgozatot írtunk, és aki befejezte, az el is mehetett.

Monsieur Durand egy magazint lapozgatott a tanári asztal mögött

ülve, mi pedig igyekeztünk hamar túlesni a dogán. Elsőként Cortez

állt fel, és vitte ki a tanárnak. Monsieur Durand leellenőrizte, aztán

ráfirkált egy ötöst, és megdicsérte a választékos szókincséért.

Cortez a mögöttem lévő padjánál pakolta el a cuccait, feltűnően

lassan. Aztán a vállára kapta a táskáját, felvette a padja mellett

tartott gördeszkáját, és elindult. Mikor elhaladt mellettem,

megütötte a padom oldalát, amitől kizökkentem a feladatból, és

felnéztem. Egy pillanatig tartott az egész, hunyorogva néztem a

száját, és leolvastam a megoldást a második kérdésre.

– Monsieur Ántái-Kélémén! – kopogtatta meg a tanári asztalt

Durand tanár úr, Cortez pedig elképesztő francia kiejtéssel elnézést

kért, szép délutánt kívánt, és kiviharzott a teremből.

Ámulva néztem a dolgozatomra, és végiggondoltam, amit

Cortez az üresen hagyott második kérdésre mondott. Zakatoló

szívvel befirkáltam a választ, és így kész is lettem. Megvártam,

amíg a tanár kijavítja Jacques dogáját (természetesen kitűnő lett),

aztán kivittem. Monsieur Durand végigsiklott a lapomon, aztán ráfirkálta az ötöst. Persze amíg javította és nem figyelt rám, némán

artikulálva diktáltam Virágnak a harmadik tesztfeladat

betűmegoldásait. A, A, B, A, C, D, B. Mellesleg csak Virágnak

szántam, de rajta kívül négy hunyorgó szempár is a számat

figyelte, aztán gyorsan jegyzetelt.

A suliboxoknál  vártam csengetésig, közben meghallgattam

Kingát, aki megérkezett a színjátszásról.

– Természetesen megkaptam a főszerepet, most van egy órás

szünet a próbák közben, addig a suliújság megbeszélésére

rohanok, aztán vissza próbálni. Csak tudnám, hogy van mindenhez

tehetségem! Néha fárasztó! – sóhajtotta. Örülök, hogy újra

megtalálta önmagát, sőt, mintha az egója az eddiginél is

magasabban lenne.

A suliújság termében Timi és Máday már vártak ránk. A

novemberi számot egyeztettük.

– Ötleteket várok, méghozzá gyorsan! Dani, hogy sikerültek a

deszkásverseny képei? – kopogtatott az ujjaival türelmetlenül

Timi.

– Jól, bár érdemleges helyezést nem értünk el, AntaiKelemenről és Pósáról is csináltam fotót verseny közben.

– Már bocs, de a tizenhetedik helyezés igenis érdemlegesnek

nevezhető – szaladt ki a számon, mire mindenki rám nézett.

Arnold a fejét csóválva, Kinga értetlenül, a többiek pedig csak

úgy, mert kíváncsiak voltak, ki szólt bele ilyen indulatosan.

– Nem, a tizenhetedik nem eredmény. Az egy rangsor. Nem

újságba való – vonta meg a vállát Dani.

– Ebben teljesen egyetértek, ugyanis én első helyezést értem el

a díjugratóversenyemen, amire, ugyebár, nem jöttél el fotózni –

förmedt Kinga Danira. A következő pillanatban mindenki

egyszerre kezdett el beszélni, Kinga  a fotóst szidta, Dani magát

védte, én Cortez helyezését méltattam, a 9/a-s Krisztián követelte,

hogy a deszkásversenyről írhasson, mert végig jegyzetelt, Timi a

díjugratásról magyarázott, Arnold pedig mindenkivel közölte,

hogy unja őket. A hangzavarnak Máday vetett véget egyetlen

erőteljes „csendet” kijelentésével.– Csendet – ismételte Máday halkabban, és sóhajtott egyet.  –

Rendben, a Szent Johanna számos diákja vett részt a Millenáris

Parkban rendezett versenyen, éppen ezért helyezéstől függetlenül

írunk róla. Krisztián, egy oldalt kapsz, a két induló tanulónk

fényképével. Ennyi bőven elég. Na most közben, ugye, született

egy tényleges eredmény is azon a napon. Milyen anyagunk van

róla?

– Nem sok. Én küldtem Danit a deszkásversenyre, így

lemaradtunk Kingáról – sütötte le a szemét Timi.

– Nem egészen – szólaltam meg, mire megint mindenki rám

bámult. – Én elmentem Kinga versenyére, és fotókat is csináltam.

A versenyről is, meg a díjátadóról is.

– Nagyszerű! Ez nagyszerű. – bólogatott Máday. – Akkor az

„Események” rovat dupla oldalának másik felét Renáta kapja.

– Miért? – csattant fel Kinga. – Miért ő írhat róla? Én is tudok

írni róla, elvégre ott voltam, sőt! Nyertem is – nézett körbe

hitetlenkedve. Mi meg amolyan  „ezt ugye nem gondolod

komolyan” pillantással meredtünk rá. Ez hihetetlen, Kinga tényleg

képes lenne a saját versenyéről és győzelméről egy egoista,

önmagasztaló cikket írni…

A megbeszélés innentől kezdve simábban ment, én megkaptam

Kinga versenyének beszámolója mellett a múlt havi rovatomat, a

könyv-, zene- és filmajánlót. A novemberi szám teljes egészében a

szalagavatóról szól majd, Kinga megkapta a végzősök ruha- és

táncpróbájának tudósítását, ehhez ismét Danival kell együtt

dolgoznia. Szegény srác!

Máday hamar kiosztotta a feladatokat, és mivel az újság csak az

őszi szünet után jön ki, bőven lesz időnk megcsinálni. Sőt, Timi

felajánlotta, hogy október harmincegyedikéig e-mailben is

elküldhetjük, úgyhogy megvan, mit csinálok a szünetben.

Otthon vettem észre, hogy nincs rajtam az órám, és amikor

tanulás és leckeírás után bekapcsoltam a gépem, az msn rögtön

villogni kezdett. Azt írta, azonnali üzenetet kaptam, miközben nem

voltam elérhető. Bemásolom:

Cortez üzenete: Nálam maradt az órád.Ennyit írt. De ezt nekem! Hű! Megnéztem, a neve mellett zöld

ikon szerepelt. Tehát online. Válaszoltam neki, bemásolom:

Reni üzenete: Igen, tudom. Egyébként kösz a franciát.

Cortez üzenete: nm. (nincs mit)

Hát, ennyit beszéltünk, de akkor is! Ennek is borzalmasan

örülök. A következő pillanatban Virág és Arnold szinte egyszerre

írtak rám, úgyhogy Virágnak gyorsan elküldtem a Cortezzel történt

rövid csetelésem, Arnolddal pedig Honfoglalóztam.

Cortez és az órám: 5/5 – eszméletlen, hogy hordja! Ha

visszaadta, soha többet nem veszem le!

Ida regénye: 5/5 – tök jó, csak Arnoldnak nem mondtam, mert

kicikizne miatta. Szerinte túl lányos.

Kingáról cikket írni: 5/3 – még jól át kell gondolnom, hogy

fogok neki.

Október 16., csütörtök

Tökre jól indult a nap, apu elvitt minket suliba, a lépcsőn

váltottam pár szót a fiúkkal, sőt, Cortez visszaadta az órám, amit a

kezéről vett le, szóval szerintem hordta! És most rajtam van, ami

rajta volt! Oké, gyerekes, de akkor is, ez olyan jó! Aztán a

hangulatom némiképp elromlott, amikor második órán Vladár

bejött rajzra.

– Na mármost – kezdte. Rosszat sejtettem. És az ösztöneim elég

jók. – Az őszi szünet előtt már nincs rajzóránk, így kiadnám a házi

feladatot.

– Mit? – suttogták a többiek a hátsó padokban.

– A szép, hosszú és leginkább tétlen őszi szünetetekben

nagyszerű időtöltés a házi feladat megoldása. A munkákat

november első rajzórájára várom, és pontosan három jegyet kaptok

rá. Kettőt rajzra, egyet pedig művészettörténetre.

Na, itt már többen felháborodottan közbeszólogattak. Vladárt

nemigen érdekelte, folytatta, én pedig ész nélkül jegyzeteltem az egyik füzetem hátuljába. Három jegy Vladártól, ez nem vicc,

komolyan meghúz, ha ezt elrontom.

– A feladat igen szórakoztató, párokban dolgoztok, így a

művészetre kevésbé hajlamos tanulóknak is van esélyük a jó

jegyre – közölte, és éreztem, hogy ez nekem szólt. Egyrészt, mert

mindenki mosolyogva felém fordult, másrészt, mert Vladár is. Haha. Marha vicces.

– Tanár úr – lóbálta meg a kezét Virág. – Mi választunk

magunknak párt?

Igen, én is éppen erre gondoltam. Mert akkor Virággal simán

együtt dolgozunk, amiből rossz nem sülhet ki. Vladár szinte

belelátott a fejembe, mert megrázta a fejét.

– Nem, Virág, a párokat én szabom meg, természetesen a

névsor alapján.

A szám szélét rágva hátranéztem, Ricsi pedig ugyanolyan

gondterhelt arccal nézett vissza rám. Megszívtuk.

– A feladat címe tehát: álomház. Fantáziaművet várok, mindent

szabad, kivéve a sablonok használatát. Engedjétek szabadon a

képzeleteteket, és készítsétek el a megálmodott ház kicsinyített

változatát.

– Mármint rajzoljuk le? – kiabálta előre Zsolti.

– Nem. A feladat egy makett elkészítése.

Na, erre már mindenki begőzölt, szegény Jacques értetlenül

kapkodta a fejét, úgyhogy kissé előrehajoltam, megböktem a

vállát, és suttogva elmondtam, hogy kábé miről van szó. Ő sem

örült, összeszorított szájjal motyogott franciául. Nem túl szép

dolgokat. Vladár lelkesen ismertette a feladatot, ami röviden:

lerajzolni egy elképzelt ház alaprajzát, kartonból kivágni, lefesteni

és összeragasztani. Hurrá. Óra végére totál kétségbeestem. A

szekrényembe pakoltam, és szünet nélkül azon járt a fejem, hogy

mekkora lúzer dolog rajzból bukni. Virág folyamatosan próbált

lelket önteni belém.

– Majd segítek, hidd el, nem kapsz egyest. De különben nekem

annyira tetszik a feladat! Gondolj bele, egy kis ház! Mondjuk,

lehetne kívülről pink és fekete. És kis csillagok rajta! Rengeteg

ötletem van! – áradozott.– Ezt azonnal felejtsd el! – lépett hozzánk Cortez, Ricsivel

együtt.

– Miért? – csodálkozott Virág, majd hirtelen megértette. – Juj,

tényleg, mi együtt készítjük! Cortez, szerinted a fekete ház pink

ablakkeretekkel és ajtóval nagyon komor? Mert megfordíthatjuk,

és akkor pink az alapszín, a…

– Virág – emelte fel a kezét kétségbeesetten. – Felejtsd el, hogy

bármilyen pink szín lesz a házon.

Virág azért nem adta ilyen egyszerűen magát, úgyhogy ők ezen

vitáztak. Mi meg Ricsivel a szekrényajtóknak dőlve néztünk

egymásra.

– Remélem, van érzéked hozzá, mert ha ezt rám bízod, akkor

még a téli szünetre sem leszünk kész – közöltem.

– Összedobjuk. Valahogy – vonta meg a vállát. – Egyébként

Reni, nincs kedved kémiaversenyen részt venni?

– Sajnos nincs – mosolyodtam el, Ricsi pedig hatalmasat

sóhajtott. Megértem.

Duplamatekon Gazdag tanárnő szeretett volna továbbhaladni az

anyaggal, de mivel az osztálynak elég sok kérdése volt az

alaprajzszámolással és – szerkesztéssel kapcsolatban, végül a

duplaóra első felét erre szántuk. Ennek ő is örült (mert tényleg

érdeklődőnek tűntünk), meg mi is (mert elmaradt egy matek).

A nap végére már tényleg mindenki ezzel foglalkozott, Jacquesot irigyelték a legtöbben, ugyanis az ő párja Andris lett, akinek a

papája építészmérnök. Erre Dave felvágott, hogy akkor az ő apja

alkalmaz egy mérnököt, hogy segítse a Robival közös házuk

elkészítését, úgyhogy jöttek a jobbnál jobb ötletek. Többen netes

sablonletöltést javasoltak, meg ilyesmi, szóval ez a házi feladat

már arra jó, hogy gondolkozni kezdtünk. Sok tanár ezt még mindig

nem érte el.

Anyu jött értem a suli elé, és elmentünk vásárolni (pulóvereket,

de közben begyűjtöttük a házmodellhez szükséges anyagokat is).Vladár házija: 5/1 – még ha az ötlet tetszene is, ki képes

házmodellt készíteni?

Kötött garbó: 5/5 – kaptam egy vajszínűt és egy feketét is. 

Ida regénye:  5/5 – szeretem, bár ma alig olvastam, nem volt

időm.

Netes böngészés: 5/2 – sehol nem találtam  „házmakett-készítő

oldalt. Szerintem rosszul kerestem.