Sz.J.G.-A kezdetek Nov.26-28

November 26., szerda

Kicsit sűrűn alakult a hét eleje. Először is mára kellett leadnom

a decemberi suliújságba a cikkem, úgyhogy minden délután ezzel

foglalkoztam. A könyvajánló ment a legkönnyebben (ez nem

meglepő), Dickens  Karácsonyi énekét választottam, és nemcsak

azért, mert Dickens a kedvencem, hanem mert ez  a mű

karácsonyra tökéletes olvasmány. A film- és zeneajánlóval már

sokkal jobban meggyűlt a bajom. Mivel a karácsony általában is

egy meghitt dolog, ráadásul a karácsonyi filmek és zenék szinte

csöpögnek az érzelmektől, nagyon sok fejtörést okozott, hogy mit

tegyek be a cikkbe, ami kevésbé  „nyálas”. Próbáltam előzetes

felmérést készíteni, megkérdeztem az osztálytársaimat, hogy ők

mit néznek karácsonykor. Kár volt. Mindenféle választ kaptam,

csak karácsonyi filmet nem. Akkor megkérdeztem, milyen zenét

hallgatnak karácsonykor. Hasonló válaszokat kaptam, mint a

filmnél, azzal a különbséggel, hogy közölték, ha megpróbálom a

Last Christmast ajánlani, kinyírnak. Hát, nem őrültem meg, éppen

elég nekem egész decemberben anyuval hallgatni, dehogy teszem

be a suliújságba! Mindegy, végül mára sikerült összeraknom az

ajánlókat, bár nagy segítségemre volt Virág és Arnold. (Virággal

választottuk ki az Aludj csak, én álmodom  című Sandra Bullockfilmet, ami szerintem tökre jó, és Arnolddal a Trans-Siberian

Orchestra  Christmas Carol  albumát, remélve, hogy a fiúk ezért

megbocsátják a romkom filmajánlót.) 

Egyébként is egész nap elég ideges voltam a suliújság miatt, ezt

tetézte Kinga, aki borzalmasan felvágott a kész cikkével, és végig

azt hangoztatta, hogy az övé biztos, hogy tökéletes lett.

Az utolsó óra végén aztán lementünk a suliújság termébe. Timi,

na meg a többi suliújságos már vártak ránk. Timi kinyújtotta a

kezét (ezt azt jelenti, hogy adjuk oda az anyagokat), és gyorsan

átfutotta őket.– Arnold, sok! – nézett fel a kitépett spirál lapokból, aztán

kapkodva tovább olvasta. Mikor végzett, gondterhelten felnézett. –

De nagyon jó, úgyhogy maradhat.

– Micsoda? Pont a duplája lett, ez nem ér! – hördült fel Kinga.

– Erről nem nyitok vitát – rázta meg a fejét Timi, és már ki is

nyitotta Kinga gondosan lefűzött cikkét. – Jó, mehet – biccentett.

Amíg Timi az a-s Krisztián cikkét olvasta, láttam, hogy Kinga

feje betorzult. Nem hiszem, hogy ő az a típusú ember, akinek elég,

ha a munkáját egy sima „jó, mehet”-re minősítik. Az én ajánlóim

voltak az utolsók, Timi villámgyorsan átfutott rajta. Ez egyébként

mekkora szívás! Én napokat, délutánokat, órákat töltök a

megírásával, és két perc alatt átfutva kap egy zöld vagy egy piros

jelzést. De mindegy, mert Timi bólintott, közölte, hogy teljesen

rendben van, ez így mehet is. Ezután közösen kiválasztottuk a

címlapfotót és a magazinba kerülő képeket, Dani rengeteg anyagot

hozott, úgyhogy ezzel el is ment az idő.

Suliújság: 5/5 – megkönnyebbültem. 

Cortez: 5/5* – angolon súgott egy mondatot, amikor a tanár

felszólított. 

Tesi: 5/5 – a bokasérülésem miatt még mindig felmentett

vagyok. A lelátón olvastam. 

Virág: 5/5 – villog az msn-ablak, rohanok.

November 27., csütörtök

Reggel apu kicsit korábban vitt minket suliba, mert nyolcra

kellett átérnie Pestre, szóval Virággal már 7:25-kor a kapu előtt

ácsorogtunk. Pár perc múlva Cortez és Ricsi sétált felénk.

– Mit csináltok itt ilyen korán? – kérdezte Ricsi.

– Kiraktak minket – mosolygott Virág.

– Elaludtad a hajad? – húzta össze a szemöldökét Ricsi, mire

Virág automatikusan a hajához kapott.

– Nem, csak feltupíroztam.

– Béna.– A tiéd béna!

Cortezzel szinte egyszerre nevettünk fel, mert ennél

gyerekesebb párbeszédet már rég hallottunk. Mindenesetre

szórakoztató volt. Nem sokkal később megérkezett Zsolti, és Dave

apukájának a kocsija is begördült elénk. Csakhogy Dave-vel együtt

a papája is kiszállt.

– Jó reggelt! – köszöntünk, de Dave apukája a headsetjével

beszélt.

– Gyerekek – szólt végül hozzánk, bár elsőre nem tudtuk, hogy

ez nekünk szól, csak tippeltük, hogy nem a telefonba mondja –, én

is voltam diák.

Ez rosszul kezdődött. Ha egy felnőtt úgy kezdi, hogy megérti,

mert ő is volt… abból általában mindig leszidás lesz.

– És a viccet is értem. Csak nem szeretem – folytatta.

– Elnézést a telefonhívás miatt, az én voltam… – kezdte Zsolti,

de Dávid apukája megrázta a fejét.

– Kamasz fiam van, pár éjszakai hívás a minimum, amit el kell

viselnem – vonta meg a vállát. – De könyörgöm, harminc adag

gesztenyepüré? Ránk romlik! Gyerünk, segítsetek kiszedni a

kocsiból, és vigyétek fel a terembe – tapsolt kettőt, mire

mindannyian a kocsihoz léptünk.

Az aulába lépve Máday teljesen elképedt, ahogyan a

csomagokat cipeltük.

– Pósa, mi ez az egész? – kérdezte, a vonalzójával a műanyag

dobozos édesség felé bökve.

– Öhm – köhintett Ricsi. – Meglepetés.

– Miféle?

– Zsáknak.

– Hogyan?

– Jacques, a francia osztálytársunk – vettem át a szót, bár nem

értettem, mire megy ki.

– Mi van vele? – ráncolta a szemöldökét az ig. helyettes. Nem

csodálkozom rajta.

– Zsáknak készítettük. Meg az osztálynak. Az osztálynak

meglepetés – hebegett Zsolti.– Nem értem. Virág, Renáta! Magyarázatot!

Virág elbújt a haja mögé, úgyhogy nekem kellett

improvizálnom. Azt mégsem mondhattam, hogy a srácok éjszakai

telefonhívásokkal és egymáshoz rendelgetéssel töltik az idejüket.

– Igazgatóhelyettes asszony, egy páran tegnap délután

édességet készítettünk, és kicsit sok lett. Hogy ne vesszen kárba,

inkább behoztuk – füllentettem.

– Talán konyhakultúra-szakkörösök vagytok?

– Nem, csak szerettünk volna, de lekéstük – vágtam rá

szomorúan.

– Ó! Nos, Monsieur Durand jövőre bizonyára bevesz titeket a

szakkörbe, ha ilyen túlbuzgók vagytok. Nyomás – intett a

vonalzójával a lépcsők felé, ami azt jelenti, hogy megúsztuk.

A lépcsőn felfelé lépkedve aztán Zsolti belelkesedett.

– Reni, ez óriási! Hogy kivágtad magad! Szuper volt.

– Fogd be, Zsolti, ez már tényleg nem vicces. Ennyi

gesztenyepürét odaküldeni hozzám! Apám tökre kiakadt, utálja a

pazarlást! – rázta a fejét Dave.

– Esküszöm, hogy ez nem én voltam!

Na, erre mindannyian megálltunk és hátrafordultunk. Zsolti

őszintén nézett ránk. Mi meg egymásra.

– Ha nem te, akkor ki? – vonta fel a fél szemöldökét Dave.

– Én nem – közölte Cortez.

– Én sem – rázta a fejét Ricsi. Erre rám néztek.

– Most vicceltek, ugye? Persze, hogy én sem!

Virág unottan nézett körbe, róla senki nem feltételezné,

úgyhogy passz.

A teremben lepakoltuk az asztalra a dobozokat (mind a harminc

adagot), és próbáltunk rájönni, hogy ki lehetett a tettes. Zsolti

szerzett a büféből műanyag villákat, úgyhogy a padra felülve

magunkhoz vettünk egy-egy dobozt, és evés közben tanakodtunk.

Minden belépő osztálytársunk kapott egy adag gesztenyepürét, és a

reakciójukból szerettük volna kideríteni, hogy ki lehetett. Egytől

egyig mind megdöbbentek, még csak egy félmosolyt sem láttunk

senki arcán. Érdekes.– Szatmáry, tuti, hogy nem te voltál? – kérdezte Zsolti, amikor

Kinga egyenes háttal leült a helyére, és felbontott egy dobozt.

– Már az is meglepő, hogy gondolkodni próbálsz, de hogy pont

nálam ragadsz le! Ez elég szánalmas. Ha jól tudom, a fél iskolát

felébresztettétek a nevetséges éjszakai üzeneteitekkel, úgyhogy

lehetne még pár tippetek. Mellesleg finom – vigyorgott

erőltetetten, és folytatta az evést.

Hát, komolyan nem tudtuk meg, hogy kitől van a desszert,

viszont minden óra elején megkínáltuk a tanárokat, meg a

szünetekben a többi diákot is, mert nem igazán akart elfogyni.

Vladárt meg egyenesen megihlette a gesztenyepüré, ezért rajzon

gesztenyét kellett festenünk. Az enyém nem lett túl jó, egy barna

folton kívül nem sok mindent lehetett felismerni a rajzomon, de

legalább nem jegyre ment.

A gesztenyepüré eset: 5/5 – komolyan tippem sincs, hogy ki

lehetett. 

Cortez korrepetálása: 5/4 – sikerült egyedül elemeznie egy

Balassi Bálint-verset. Igaz, hiányosan, de akkor is! Haladunk.

Net: 5/3 – Az egyórás netkorlátozás alatt Arnolddal

Honfoglalóztam, Virággal webkameráztam, Dáviddal és Zsoltival

nyomoztam. Mindezt egyszerre. 

Vacsora: 5/1 – Gesztenyés csirke. No comment. Egy életre

elegem van a gesztenyéből.

November 28., péntek

Továbbra sincs meg, hogy ki rendelte a gesztenyepürét, viszont

tipp annál több akadt. Reggel a suli előtt Dave, Cortez, Ricsi és

Zsolti javában találgattak, amikor megérkeztünk.

– Reni! Virág! Figyeljetek! – kezdte Dave, mire mindketten

ránéztünk. – Mondom, figyeljetek – ismételte. Én továbbra is

ugyanúgy néztem, Virág viszont kivett a kabátzsebéből egy kockás

csatot, és félrecsatolta a haját, így már mindketten figyeltünk. –

Megvannak a lehetséges gyanúsítottak.– Igen? Kik azok? – kérdeztem visszafojtott nevetéssel.  –A

hármas számú – vette át a szót Zsolti – Neményi.

– Arnold? Arnold biztos nem – ráztam meg a fejem.

– Pedig gyanús. Nem evett a gesztenyepüréből, nem felelt,

amikor rákérdeztünk, hogy ő volt-e, ráadásul alibije sincs.

– Nem, nem – mosolyogtam. – Azért nem evett belőle, mert

nem akart, azért nem válaszolt, mert nem akart, és azért nincs

alibije, mert nem akarja, hogy legyen. Arnold ilyen, őt hagyjátok –

legyintettem.

– Hát jó – vonta meg a vállát kicsit csalódottan Dávid, de aztán

feldobódott, mert eszébe jutott, hogy még van két potenciális

gyanúsított. – A kettes számú Dani a 12/a-ból…

– Dani? A fotós? Ő hogy jött? – nevettem el magam.

– Gesztenyefájuk van – bólintott magabiztosan Zsolti.

– Szerintem nem ő volt.

– Reni, lassan azt kell hinnem, hogy te voltál – töprengett Dave.

– Miért?

– Mert gyanúsan viselkedsz.

Hangosan felnevettem, mire Zsolti közölte, hogy az első számú

gyanúsítottjuk egy 1l/b-s lány, Gabi, akinek a szülei cukrászdát

üzemeltetnek. Igaz, őt nem is ismerik, sőt, vele telefonon sem

szórakoztak, de az elég gyanús, hogy cukrászdájuk van, így

szerintük ő volt. Biztos, hogy nem normálisak. 

Irodalmon Kardossal továbbmentünk az anyaggal, de óra vége

előtt tíz perccel abbahagyta, és témát váltott.

– Jó, aki a nevét hallja, az jövő hét péntekre házidolgozatot ír A

fösvényből.

Kinga jelentkezett, ezért Kardos felszólította.

– Tanár úr, már nem azért, de régen túlmentünk Molière-en, év

elején…

– Akkor még egyszer – szakította félbe a tanár, mire Kinga

azonnal elhallgatott. – Aki a nevét hallja, az jövő hét péntekre

házidolgozatot ír A fösvényből. Aki nem hallja a nevét, az örül –

közölte sokkal szigorúbban, majd elölről lapozni kezdte a naplót.– Antai-Kelemen, Felmayer, Haraszti.

Na igen. Akik a bukás és a kettes között állnak. Cortez, Dave és

Robi.

– De jó, jaj de jó! – csapta össze a tenyerét Virág, mire Kardos

összevont szemöldökkel visszalapozott a naplóban.

– Virág, éppen kettesre állsz, ha gondolod, te is beadhatnád,

hogy javíts.

– Hát jó, de nem olvastam – nézett nagyokat pislogva Virág,

mire én inkább lesütöttem a szemem. Kardos is.

– Ahogy gondolod. A többiek tehát jövő hét péntekre írják meg

– csapta össze a naplót Kardos, és kiment.

– Nem értem, most akkor én írjak, vagy ne? – forgolódott

Virág, mire mosolyogva megráztam a fejem.

Mivel Virágot az apukája elvitte a hétvégére, Arnolddal ketten

sétáltunk haza.

– Olvastam egy nagyon érdekes interjút egy argentin

filozófussal – magyarázta.

– Szerinted mennyi idő alatt lehet megtanulni gördeszkázni? –

kérdeztem hirtelen, mert bár szerettem volna figyelni rá, az agyam

teljesen másfelé járt.

– Ez az argentin filozófusról jutott eszedbe?

–Jaj, bocs. Figyeltem, tényleg, csak közben jár az agyam –

néztem rá bocsánatkérően.

– Semmi gond. Majd átküldöm e-mailben. Szóval. Gördeszka.

Nem értek hozzá. De egy biztos. Nem támogatom.

– Miért nem?

– Mert ha valakinek úgy nem vagy érdekes, ahogy vagy, akkor

máshogy se legyél.

– Nem, nem erről van szó – ráztam meg a fejem automatikusan.

– Reni, képes lennél nevetségessé tenni magad, csak hogy

imponálj valakinek?

– Attól függ. Mennyire nevetségessé? – mosolyodtam el.

– Te egy gördeszkán? – kérdezett vissza. Jó, ebben igaza van.

De akkor is. Elhatároztam, megtanulok gördeszkázni, Cortez

belém szeret, és minden jó lesz. Illetve így képzelem.– Mindegy, hagyjuk – legyintettem.

– Szerintem is – bólintott Arnold. – Viszont – jutott hirtelen

eszébe – adok két filmet, nézd meg.

– Miről? Gördeszka?

– Majdnem. Beatles.

– Ez nem ér! Virág nincs itt, hogy közbeszóljon. Ez

befolyásolás a vitátokban! – nevettem el magam.

– Most őszintén! Hány videót mutatott neked, amiről én nem is

tudok?

– Oké – gondoltam végig. – Milyen filmek?

Arnold délután áthozta a két filmet, hogy ha van kedvem és

unatkozom, nézzem meg. Ő már milliószor látta mindkettőt,

úgyhogy otthagyta nálam, hogy maradhat, amíg akarom. Először

úgy gondoltam, hogy tényleg ráérek  megnézni, csak hát az este

hosszú volt, én unatkoztam, apu pedig filmezni akart, és

eldöntöttem, inkább a Beatles, mint esetleg Jet Li. Úgyhogy

vacsora után apuval filmeztünk (és titokban pótvacsoráztunk,

csokis gofrit ).

Beatles – Egy nehéz nap éjszakája:  5/5 – eredetileg Jet Li-től

akartam megkímélni magam, aztán a másik filmet már magamtól

tettem be, mert ez nagyon tetszett.

Beatles  Help! – 5/5* – Virág ki fog nyírni, de ez az egyik

legklasszabb film, amit valaha láttam. 

Ofőóra: 5/3 – Az ofő elmondta, hogy jövő héten végig

karácsonyi díszítés lesz a Szent Johannában.

Cortez: 5/4 – a beadandója miatt tuti, hogy sokszor ír majd

msn-en. 