Alyson Noel - Árnyékvilág - negyvenegy-negyvenhárom

negyvenegy

A buli eredetileg szombaton lett volna, de mivel Miles már a jövő hét elején elutazik, s addig még annyi tennivaló van, hogy inkább csütörtökre toltuk, az utolsó iskolanapra.

S bár tudtam, hogy Damen nem szokott viccelni, de akkor is csalódott voltam, mikor besétáltam angolra, s láttam, hogy nincs ott.

Staciára pillantottam, szemei összeszűkültek, önelégülten mosolygott, miközben lábát szokásosan kitette elém, hogy elgáncsoljon, Honor ült mellette, úgy tett, mintha ő is jól szórakozna, a tény ellenére, hogy nem tudott a szemembe nézni - nem, a titok miatt, melyet megosztott velem.

Leültem, s körbenéztem a teremben, egy dolog nyilvánvaló volt - mindenkinek van társa, egy barátja, valaki, akivel beszélget - mindenkinek, kivéve engem. Az év nagy részét úgy töltöttem el, hogy próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy valaki többé már nem hajlandó megmutatkozni, s széke üresen, bánatosan állt az enyém mellett.

Mintha egy nagy jégtömb volna a napsütésben.

Miközben Mr. Robins valami olyasmiről beszélt, ami senkit sem érdekelt, beleértve őt is, azzal szórakoztattam magam, hogy leengedtem a pajzsom és a kvantumtávirányítómat az osztálytársaimra irányítottam, s a termet hirtelen hangok és színek zűrzavara töltötte be, eszembe jutott milyen volt az életem - Damen előtt, mikor állandóan elárasztottak.

Mr. Robinsra hangolódtam, aki alig várta a kicsengetést, hogy élvezhesse szép, hosszú nyári szünetét, tőlünk mentesen, majd Craigre, aki azt tervezi, hogy a nap végén szakít Honorral, hogy kiélvezhesse az elkövetkezendő három hónapot. Majd Staciára figyeltem, akinek még mindig semmi emléke nem volt Damennel töltött rövid időszakáról, bár még mindig határozottan rá van kattanva. Nemrég felfedezte, hol szokott szörfözni, s azt tervezi, hogy egész nyáron bikinik kollekciójában fogja csodásítani magát, s elhatározta, hogy a következő évet a karjaiban kezdi. S bár zavart, hogy ezt látom, arra kényszerítettem magam, hogy csak vállatvonjak és továbblépjek Honorra, s meglepetten láttam, hogy a napirendje elég sűrű - és semmi köze Staciához vagy Craighez - vagy a spiritualitás iránti növekvő érdeklődéséhez.

Összeszűkítettem a tekintetem, s inkább kizártam mindenkit, hogy jobban halljam őt, kíváncsi voltam mi is valójában ez a mágia iránti hirtelen érdeklődés, bár azt feltételeztem, hogy valamiféle Judehoz kötődő ártatlan vonzalom, de meglepetten láttam, hogy ennek semmi köze hozzá. Megunta, hogy mindig a reflektor árnyékában éljen, hogy ő legyen B, aki az A-t követi. Belefáradt, hogy ő csak a második létrafokon áll, s várta a napot, hogy a sorrend megforduljon.

Válla felett hátrapillantott rám, tekintete összeszűkült, mintha tudná mit látok és megfenyegetne, hogy hagyjam abba. Még mindig egymás szemébe néztünk, mikor Stacia megbökte a karját, s rám nézett, majd annyit mondott, hogy őrült.

A szememet forgattam, s már épp elfordultam, mikor haját hátradobta vállai felett, s rám nézve így szólt, "Szóval, mi történt Damennel? Elmúlt a bűbájod? Rájött, hogy egy boszorkány vagy?"

A fejemet ingattam, s hátradőltem a székemben, lábaimat keresztbe tettem, karjaimat a padon pihentettem, s teljes nyugalmat tettetve olyan hosszan és mélyen néztem a szemébe, hogy képtelen volt nem zavarba jönni és mocorogni.

Meg voltam róla győződve, hogy én vagyok az egyetlen boszorkány a teremben, s fogalma sincs, hogy talpnyalója puccsot tervez.

Honorra váltottam a tekintetem, éreztem ellenszegülését, újonnan megjött erejét, mely ezelőtt még soha sem jelentkezett, tekintetünk hosszan találkozott, míg végül félrenéztem.

Azt mondogattam magamban, hogy ez nem az én dolgom - nincs jogom beavatkozni a barátságukba - nincs jogom beleszólni.

Kizárva minden színt és hangot lehajoltam a padra, s egy hatalmas tulipánmezőt kezdtem firkálgatni a jegyzetfüzetembe, nem tudtam betelni velük.

Mikor bementem törire, s észrevettem, hogy Roman is ott van, ahogy az ajtó mellett állt, s valami sráccal beszélget, akit soha nem láttam ezelőtt. Mindketten abban a pillantban elhallgattak, ahogy közeledni kezdtem, s felém fordultam.

A kilincsért nyúltam, mikor Roman elállta az utam, s mosolygott, miközben egyik kezemmel véletlen a csípőjét súroltam, majd még jobban nevetett, mikor elhúzódtam. Mélykék szemei találkoztak az enyémmel, mikor azt mondta, "Találkoztatok már?" A barátja felé biccentett.

A szememet forgattam, csak be akartam jutni a terembe és itt hagyni őket, magam mögött hagyni az egész nyomorult diákéveket, már teljesen felkészültem rá, hogy félreállítom, ha szükség van rá.

Önelégülten mosolygott, mikor így szólt, "Annyira barátság-talan vagy. Komolyan, Ever a modorod hagy némi kívánnivalót maga után. De távol álljon tőlem, hogy erőltessek bármit is. Majd talán máskor."

A barátjára nézett, ösztönözve őt, hogy távozzon, s már épp azon voltam, hogy betörjek az osztályterembe, mikor észrevettem valamit - az aurája hiányát - fizikai tökéletességének hiányát - s biztos voltam benne, ha jól figyelek, megtalálom az Ouroboros tetkót, mely felelős mindezért.

"Mit akarsz?" Mondtam, tekintetem Romanéba fúródott. Azon tűnődtem, vajon a barátja egyike-e a rég elveszett árváknak, vagy valami szerencsétlen lélek, mely nemrég tért vissza.

Láttam a mosolyát, mely kiteljesedik az arcán, miközben így szól, "Ez mind a rejtvény részei, Ever. Annak, melyet nem sokára meg kell oldanod. De most mért nem mész be és élénkíted fel a történelmet? Bízz bennem." Nevetett, kinyitva előttem az ajtót, s betessékelve. "Nem kell sietned. Hamarosan eljön az időd."

negyvenkettő

Bár mondtam Sabinenak, hogy meghívhatja Munozt is a partira, elég okos volt ahhoz, hogy átlásson ezen a bárortalan ajánlaton - így szerencsénkre egyéb terveik vannak.

A ház már tele volt mindenféle olasz cuccal - spagettivel, pizzával, töltött tésztával - piros, fehér és zöld színű lufikkal - és egy tucat festménnyel - megteremtettem a Primaverának, Botticellitől a Vénusz Születésének, az Úrbínói Vénusznak, Michelangelo Doni Tondojának és az úszómedencéből kiemelkedő életnagyságú Dávid szobor másolatát is. Egész idő alatt az járt a fejemben, mikor Riley és én együtt díszítettük a házat a sorsdöntő Halloween partira - az este, mikor Damen először megcsókolt - az este, mikor találkoztam Avával és Drinával - az este, mikor minden megváltozott.

Szünetet tartottam, hogy körbepillantsnak, s a kanapé felé tartva végigmérjem az egész lakást, feltételezve, hogy minden készen áll. Becsuktam a szemem, s ahogy Jude megtanította, koncentráltam, hogy megemeljem a rezgésemet, mivel már annyira hiányzott Riley, hogy megalapítottam a saját szeánszkörömet, s elhatároztam, hogy minden nap gyakorlok egy kicsit, egészen addig, míg kapcsolatba nem tudok vele lépni. Kiűztem elmémből a szokásos zajt és képeket, mégis éberen tartottam a körülöttem lévő dolgok felé. Azt reméltem, hogy majd történik valami, valamiféle megmagyarázhatatlan borzongás, egy suttogó hang, valami bizonyítéka annak, hogy a közelben van - de csak parancsolgató szellemek hulláma jelent meg előttem, melyek közül egyik sem az én pimasz, tizenkét éves testvérem, aki után kutatok.

S már épp azon voltam, hogy eltüntessem őket, mikor egy félénk alak kezdett pislákolni előttem - előrehajoltam, próbáltam felismerni - mikor két éles hang közbevágott, "Mit csinálsz?"

Abban a pillanatban, hogy észrevettem őket felpattantam, tudtam, hogy ő is észrevette, s azt reméltem, talán még megláthatom, mielőtt elmegy.

Az reszketésem elmúlt, mikor Romy egyik kezét a karomra tette, s a fejét csóválva így szólt, "Mi csak erre sétáltunk. Sajnálom. Damen nincs itt."

Tekintetem köztünk vándorolt, alig kaptam levegőt, próbáltam összeszedni magam, mikor azt mondtam, "Ó. És amúgy mi újság?" Azon tűnődtem, vajon a buli miatt jöttek-e, lehet, hogy Haven meghívta őket.
"Beszélnünk kell." Romy és Rayne egymásra pillantottak, majd tekintetük rajtam állapodott meg. "Van valami, amit tudnod kell."

Nagyot nyeltem, feszült voltam, csak azt akartam, mondják már el, milyen boldogtalanná és nyomorulttá vált Damen - és hogy megbánta a döntését - és reménytelenül vissza akar szerezni -

"Romanról van szó," - mondta Rayne, tekintete az enyémbe fúródott, olvasott a kifejezésemből, hacsak nem a gondolataimból.

"Azt gondoljuk, létrehozott más - hozzád hasonló más halhatatlanokat is.

"Vagyis hát nem pont olyanokat, mint te." Tette hozzá Romy. "Mivel te kedves vagy és egyáltalán nem vagy gonosz, mint ő."

Rayne vállat vont, s körbenézett, de nem pillantott rám.

"Damen tudja?" Tekintetem köztük vándorolt, be akartam tölteni nevével a szobát, kiabálni újra és újra.

"Igen, de nem csinál semmit." Sóhajtott. "Azt mondja minden joguk megvan itt lenni mindaddig, amíg nem jelentenek veszélyt."

"És jelentenek?" Szemeimmel az arcukat fürkésztem. "Veszélyesek?"

Egymásra néztek, saját, hallhatatlan ikernyelvükön beszéltek, mielőtt felém fordultak, "Nem vagyunk benne biztosak. Rayne úgy érzi, talán kezd visszatérni az ereje - és néha úgy tűnik, hogy a látomásaim is visszatértek - de ez elég lassan megy - így azon tűnődtünk, talán bepillanthatnánk a könyvbe. Tudod, az Árnyékok Könyvébe, amit a boltban tartotok. Szerintünk segíthetne."

Rájuk néztem, szemeim összeszűkültek, gyanúsan fürkésztem őket, s azon tűnődtem, hogy ha tényleg meg vannak győződve Roman talpnyalóiról, vagy csak megpróbálnak Damen ellen hangolni, hogy megszerezzék, amit akarnak. De sajnos ez kétségkívül igaz. Mikor legutóbb számolgattam, három új halhatatlant véltem felfedezni, akiknek mind Romanhoz van közük. Bármi is ez az egész, biztos hogy nem lesz jó vége. Bár az is igaz, hogy eddig nem tettek semmit, amivel ezt igazolnák. De akkor is, nem akartam, hogy azt gondolják, egy totális béna vagyok, ezért így szóltam, "Damen nem ellenzi?"

Mindhárman egymásra néztünk, mindhárman tudtuk, hogy igen.

Egymásra pillantottak, s csendben kommunikáltak, mielőtt újra felém fordultak. Rayne szólalt meg először, "Figyelj, segítségre van szükségünk. Damen módszere túl lassú, s ha így haladunk már a harmincat is betöltjük, mire visszatérne az erőnk, s nem tudom ki akarja ezt jobban - mi vagy te?" Rám nézett, s én vállat vontam, nem tiltakoztam, mivel mindketten tudtuk, hogy ez igaz. "Kell valami, ami hatásos, ami gyorsabb eredményeket ad, és nem tudunk máshová fordulni, csak hozzád és a könyvhöz."

Tekintetem köztük vándorolt, majd az órámra pillantottam, s azon tűnődtem, vajon visszamehetnék-e még a boltba, s odaadhatnám-e nekik a könyvet, majd időben visszaérnék-e a bulira, de eszembe jutott, milyen gyorsan is tudok mozogni, s a buli is csak órák múlva kezdődik, szóval indulhatunk.

"Fuss, sétálj, amit akarsz." Bólintott Rayne. "Itt megvárunk."

A garázsba indultam, a futás először jó ötletnek tűnt, ha másért nem is, azért mert ez erőssé, legyőzhetetlenné tesz, s alkalmas is volta a problémám megoldására. De mivel odakint még világos volt, inkább vezettem. Mikor megérkeztem, ott találtam Judet, aki épp bezárni készült, a kulcs már a zárban volt, mikor így szólt, "Nem egy bulit kéne épp szervezned?" Csak bámult rám, tekintete végigsiklott rajtam, a pulcsimon, a rövidnadrágomon és a papucsomon.

"Elfelejtettem valamit." Bólintottam. "Csak egy másodperc az egész - mindjárt jövök - ne aggódj - be tudok zárni."

Félredöntötte a fejét, észrevette, hogy valami nincs rendben, de kinyitotta az ajtót, s betessékelt.

Az ajtóból nézte, ahogy besiettem, kinyitottam a fiókot, s leoldottam a titkos zárat. Épp megpillantottam a könyvet, mikor így szólt, "Nem fogod elhinni, ki járt ma itt." Röviden rápillantottam, majd kinyitottam a táskám, s a mélyére csúsztattam, mikor hozzátette, "Ava."

Megdermedtem, szemeimmel az övét kerestem.

"Mondd."

Bólintott.

Nagyot nyeltem, a gyomrom görcsbe rándult, totál feszült voltam, mikor újra megszólaltam, "Mit akart?"

"A munkáját. Azt hiszem." Vállat vont. "Csak teng-leng - valami stabilabbat szeretne. Úgy tűnt eléggé meglepődött, mikor elmondtam neki, hogy téged vettelek fel a helyére."

"Elmondtad neki? Meséltél neki rólam?"

Kényelmetlenül mocorogni kezdett, egyik lábáról a másikra helyezte a súlyát, miközben rám nézett és azt mondta, "Nos, igen. Azt gondoltam, mivel barátok vagytok meg minden - "

"És mit csinált? Mikor elmondtad neki? Mit mondott pontosan?" A szívem kalapált, tekintetem egyszer sem tévesztette el az övét.

"Igazából semmit. Bár nagyon meglepettnek tűnt."

"Meglepődött, hogy itt vagyok - vagy meglepődött, hogy felvettél engem? Mi lepte meg jobban?"

Csak ott állt, s bámult rám. "Nem mondott semmit Damenről - vagy rólam - vagy Romanról - nem mondott semmi mást? Egyáltalán? Mindent el kell mondanod - semmit se hagyj ki - "

Visszamentünk a boltba, kezeit megadva magát felemelte. "Bízz bennem, ennyi az egész. Miután elmondtam neki, elment, nem mondott semmit. Most gyere, menjünk. Nem akarsz elkésni a saját bulidról, igaz?"

negyvenhárom

Bár Jude felajánlotta, hogy hazakísér és segít elrendezi a dolgokat még a buli előtt, nem akartam hogy megtudja, hogy az ikrek miatt hoztam el a könyvet. Szóval kitaláltam valami mentséget, hogy szükségem volna műanyag poharakra és megkértem, hogy hozzon néhányat, ha lehet pirosat, fehéret és/vagy zöldet, majd hazafelé száguldottam, túllépve a sebességkorlátozást, s odaérve átadtam az ikreknek a könyvet.

"Először is - néhány alapszabály." Mondtam, s felemeltem a könyvet, hogy ne érhessék el. "Nem adhatom csak úgy nektek, mivel nem az enyém. És nem vihetitek haza, mert Damen kiborul. Szóval az egyetlen módja, hogy megszerezzétek, ha itt tanulmányozzátok."

Egymásra pillantottam, nyilvánvalóan nem tetszett nekik az ötlet.

"Te már elolvastad?" Romy bámult rám.

Vállat vontam. "Próbáltam olvasás nélkül csak megérezni, de nem ment. Ez egy a többinél hatalmasabb napló."

Rayne a szemeit forgatta, s újra felé nyúlt, miközben testvére így szólt, "Mélyebbre kell nézned benne, olvass a sorok között."

Értetlenül néztem rájuk.

"Csak felszínesen érinted. A könyvet nem csak hogy thébaiul írták, hanem maguk a szavak is rejtvények."

"Rejtvény a rejtvényben." - mondta Rayne. "Egy varázslat védi őket. Jude nem mondta?"

Megdermedtem, tekintetem köztük vándorolt, természetesen nem említette.

"Gyere, megmutatjuk." - mondta Romy, s az ikrek megragadták a könyvet, miközben az emeltre indultunk.

"Adunk egy leckét."

A szobámban hagytam az ikreket, mindketten a könyv felett görnyedtek, mikor a szekrényemhez igyekeztem, s a legfelső polc tetején álló dobozért nyúltam.

Levettem a ládát, melyben kristályok és gyertyák széles választéka, olajok és füvek tömkelege volt, s minden olyasmi még, mely megmaradt az elixír készítése során, melyet épp a telihold előtt készítettem, s mindent elraktam, ami nem kellett hozzá - tömjént, szantálfát - egy kétélű kést, kristályokkal kirakott fogantyúval, mely hasonlított ahhoz a tőrhöz, melyet Damen készített.

Kiteríttem, s elrendezgettem őket, mielőtt kibújtam a ruháimból és levettem az amulettemet.

Egy polcra tettem, egy pénztárca mellé, melyet Sabine adott nekem néhány hónappal ezelőtt, tudtam, hogy a V kivágású ruhám alá, melyet viselni szerettem volna az este folyamán, nem tudok elrejteni egy ilyen követ.

Azonkívül a szertartás után, melyet elterveztem, már nem lesz rá szükségem.

Már nem lesz szükségem többé semmire.

Romynak és Raynek köszönhetően megtaláltam a megoldást, melyet oly régóta kerestem. És mindehhez csak néhány jelszó és az volt szükséges, hogy hárman egy kört formáljuk, melynek közepén a könyv volt, kezünket összekulcsoljuk, szemünket becsukjuk, s mindannyian a következő versecskét ismételgessük:

A mágia világában - melyben lakozik e kötet

Melyre mi vagyunk a kiválasztottak - otthonunkba visszatérve

A varázslatok birodalmába - melyben most lakni fogunk

Bepillantást nyertünk e könyvbe - s láthatjuk, mi rejlik benne

Mikor tenyeremet a tetejére szorítottam mindketten egyszerre megijedtek és izgatottá váltak, mikor a könyv kinyílt, s szélsebesen forogtak lapjai, míg egyszer csak megállt.

Odatérdeltem elé, s alig hittem a szememnek. Ami egyszer egy bonyolult kódok sorozata volt, most egy egyszerű receptté vált, melyre most szükségem volt.

Koszos ruháimat ledobva a fehér selyemköntösömért nyúltam, melyet csak ritkán hordtam, de ez a szertartás most egy tökéletes alkalom volt hozzá. A fürdőszobába indultam, ahol feltöltődtem egy hosszú fürdőzéssel, mely a könyv szerint minden szertartás legfontosabb, első lépése. Nem csak azért, hogy megtisztítsuk a testünket és kiűzzünk elménkből mindenféle zavaró, negatív gondolatot, hanem azért is, hogy adjuk egy kis időt, hogy a varázslat célja letisztuljon bennünk, s csak egyetlen kívánságot lássunk.

Elmerültem a vízben, s egy kevés zsályát és egy tiszta kvarckristályt adtam hozzá, hogy segítsen a keresésben, s a látásom összpontosításában, majd becsuktam a szemem, s a következőt kántáltam:

Tisztítsd meg és szerezd vissza a testem

Hogy a varázslat megköthessen

A szellemem újjászületett, készen áll a szárnyalásra

Átengedve magát a ma este tartó mágiának

Egész idő alatt magam elé képzeltem Romant, magas, napbarított és aranyhajú alakját, mélykék szemei az enyémbe fúródtak, ahogy bocsánatért esedezik a szörnyű kellemetlenségért, amit okozott, megbocsátást és segélyt ajánlva fel, s készségesen átadva az ellenszer ellenszerét, s felvilágosulva, hogy eddig rossz úton járt.

Újra és újra lejátszottam magam előtt, míg a bőröm teljesen átázott, s ideje volt kiszállni.

Megtisztulva léptem ki köntösömben a fürdőszobából, összeszedtem az eszközöket, meggyújtottam a tömjént, s a kést háromszor áthúztam a füstön, miközben azt mondogattam:

Kérem a Levegőt, űzzön ki minden sötét energiát e tőrből

S csak a fényt maradjon

Kérem a Tüzet, hogy égessen ki minden negativitást e törből

S csak a jó maradjon

A versecskét ismételgettem, majd kértem a Vizet és a Földet, hogy űzzön ki minden sötétet és csak a fény maradjon, s a felszentelést befejeztem azzal, hogy sót szórtam a pengére, majd legmagasabb mágikus erőt kértem fel, hogy ellenőrizze a munkámat.

Megtisztítottam és felszenteltem a szobát, miközben háromször körbe-körbe sétálgattam, s a tömjént füstölve így szóltam:

Háromszor sétáltatom ezt körbe

Hogy felszenteljem és megtisztítsam e földet

Megidézve a te hatalmadat és védelmedet

Megteremtve magamnak a mágikus erőt

Sót szórva a padlóra kialakítottam egy mágikus kört, nem különbet, mint amilyet Rayne Damen esetében néhány héttel ezelőtt. A közepére ültem, s felidéztem egy képet, melyen az energia egyre csak nő körülöttem, miközben a kristályaimat rendezgettem, meggyújtottam a gyertyákat és ollajjal kentem be magam, megszólítva a Tüzet és a Levegőt, hogy segítségemre legyenek, majd becsuktam a szemem, míg egy fehér selyemzsinór és Roman másolata meg nem jelent előttem.

Akárhová mész, a varázslatom követ,

Akárhová bújsz, a varázslatom megtalál

Ahol megpihensz, a varázslatom is ott pihen

Ezzel a kötéllel tetteid véget érnek

Véremmel tudásod felnyílik előttem

E varázslattal téged és engem összekötlek

Felemeltem a tőrt, s végighúztam a tenyeremen, felvágva életvonalam görbéjét, miközben szél söpört végig a körön, s ezer taps mennydörgésként zajongott. Hajam lebegett az örvénylő szélben, vérem a kötélre folyt, s pirossá áztatta. Körbefogtam vele Roman nyakát, tekintetem az övébe fúródott, gondoskodni akartam róla, hogy tudja mit keresek, mielőtt száműzöm, mintha soha nem is lett volna itt.

Felemelkedtem, testem remegett, izzadt, szinte mámoros hangulatban voltam, hogy kész vagyok. Csak idő kérdése, hogy az ellenszer ellenszere a birtokomba kerüljön, s Damen és én egyesüljünk.

A szél csitulni kezdett, s az elektromos csattogás is alábbhagyott, majd összegyűjtöttem a köveket és eloltottam a gyertyákat, mikor Romy és Rayne betörtek az ajtón, szájuk tátva maradt, szemük kikerekedett, ahogy ott álltak és bámultak.

"Mit csináltál?" Kiabált Rayne, tekintete mágikus körömről az eszközeim sorára vándorolt, majd a vérrel borított tőrömre pillantott.

Rájuk néztem, tekintetem szilárd és biztos volt, mikor így szóltam, "Nyugi. Már vége. Kész vagyok. Most már csak idő kérdése és minden megint a régi lesz."

Már épp azon voltam, hogy kilépjek a körből, mikor Romy felkiáltott, "Állj!"

Kezeit feltartotta, szemei lángoltak, mikor testvére hozzátette, "Ne mozogj. Kérlek, csak most az egyszer csináld azt, amit mondunk."

Szünetet tartottam, Romyra majd Raynere pillantottam, s azon tűnődtem, vajon mi lehet a bajuk. A varázslat működött. Még mindig érzem az energiáját és most már csak idő kérdése, hogy Roman megjelenjen -

"Ez egyszer tényleg megtettél mindent," - mondta Rayne, a fejét csóválva. "A hold sötét, tudod? Soha nem jutott eszedbe, hogy nem végzünk el varázslatot fekete holdnál - soha! Ilyenkor csak elmélkedni, meditálni szokás, de soha, soha nem szabad gyakorolni, hacsak nem a sötét tudományokat gyakorlod."

Tekintetem köztük vándorolt, s azon tűnődtem, vajon komolyan beszél-e, és ha igen, mi baj lehet. Ha a varázslat működött, akkor működött. A többi csak apró részlet. Ugye? Testvére végül hozzátette, "Kiket kértél fel, hogy segítsenek neked?" Visszagondoltam a versemre, arra melyre egy kicsit talán büszke is voltam, s felidéztem a következő sort: Megidézve a te hatalmadat és védelmedet, s megismételtem neki is.

"Szuper." Mondta Rayne, becsukta a szemeit, s a fejét csóválta.

Romy ott állt mellette, s rosszallóan így szólt, "A sötét hold ideje alatt az istennő nincs jelen, csak az alvilág királynője. Más szóval ahelyett, hogy a fényt idézted volna meg, a sötét erőket kérted fel, hogy segítsenek a varázslatodban."

És hogy magamhoz kössem Romant! Bámultam, szemeim kikerekedtek, egyikőjükről a másikra pillantottam, s azon tűnődtem, vajon van-e mód még, hogy gyorsan és egyszerűen visszafordítsuk, mielőtt túl késő!

"Már túl késő." - mondták, az arcomat fürkészve. "Csak annyit tehetsz, hogy megvárod a következő holdfázist és megpróbálod visszafordítani. Ha még lehetséges."

"De - " Hangom elcsuklott a helyzet hatalmas súlya alatt, mely egyre csak rám nehezedik.

Eszembe jutott, hogy Damen figyelmeztetett, hogy néha, mikor az emberek belemerülnek a boszorkányságba, az elhatalmasodik a fejük felett és egy sötétebb oldalra kerülnek...

Csak bámultam rájuk, képtelen voltam megszólalni. Figyeltem, ahogy Rayne dühösen rázza a fejét, miközben testvére rám néz és így szól, "Most csak annyit tehetsz, hogy megtisztítod magad és az eszközeidet, elégeted a tőrt és reméled a legjobbakat. Aztán, ha szerencsés vagy, ki tudunk juttatni a körből úgy, hogy az összes rossz energia, amit előidéztél bennragad."

"Ha szerencsés vagyok?" Rá néztem, a gyomrom görcsbe rándult. Komolyan beszél? Tényleg ilyen rossz a helyzet? Tekintetem köztük vándorolt, mikor Romy azt mondta, "Ne mozdulj. Fogalmad sincs mit indítottál el."